Ha egy családtag a legjobbat akarja nekünk, akkor miért szólogat be, amikor a legjobban megy nekünk?

Nagybátyám és családja elég gáz körülmények között él. Ők is fejlődnek közben, van már nekik net bevezetve, van két lapTV nagy nehézségek árán. Mi már elköltöztünk onnan. Már én is meg az öcsém is saját életet élünk, fent tudjuk tartani magunkat, az öcsém mérnök, nekem nem olyan jó a munkahelyem, de nem panaszkodhatok a pénzt illetően.

Viszont mindenből azt hozzák ki, hogy mi elkényeztetettek vagyunk. De mindenből. Nem hordjuk fent az orrunkat, nem vagyunk sem mi, se a szüleim lenézőek. Az élettársam most indított egy vállalkozást, és azóta bármi van, megjegyzik, hogy "Na a nagy vállalkozó".

Pl.: mondta anyám, hogy menjünk le a Balatonra, legyünk ott egy hetet. Én meg mondtam, hogy már 20 éve ugyanoda megyünk, nincs benne semmi érdekes, max pár napra lenne jó, főleg azért, mert már többször bejártunk mindent és unalmas. Erre csak az maradt meg, hogy unalmas a Balaton, "Látod anyu, unalmas nekik a Balaton", mert ők csak 5x voltak, nekik nem unalmas, és sose lehet unalmas, mert az a magyar tenger, arra büszkének kell lenni.

Vagy például ez régebben volt, hogy elmentem nyári munkára, letettem motorra a jogsit, következő télen meg nyáron dolgoztam, és vettem magamnak egy motort (szüleim kipótolták valamennyivel). És akkor is az ment, hogy ő nem engedné meg a velem egykorú lányának a motorozást, még ha lenne rá pénz, akkor sem, mert út a biztos halálba. Most is felhozták a témát, hogy nekem biztos megéri kockáztatni az életemet, amikor az unokatesóm nyugodtan utazik busszal meg bicajjal, mert neki még kocsi se kell.