Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Én reagálom túl, vagy ez...

Én reagálom túl, vagy ez normális dolog így karácsonykor?

Figyelt kérdés

Van egy 4 éves kisfiam és hónapok óta nem látta a nagyszüleit. Messzebb élnek. Hetek óta megvolt beszélve, hogy holnap megyünk hozzájuk. Erre hallották a telefonban, hogy köhög a gyerek, és most nem biztosak benne, hogy menjünk. Teljesen kiakadtam. Az apjával nem élek együtt, direkt vele is úgy lett megbeszélve hogy emiatt csak hétfőn viszi, másrészt a 4 éves gyerekem ezt várja hetek óta, hogy végre láthassa a nagyszüleit (meg persze az ajándekok miatt is várja, mivel gyerek)

Én is úgy készültem, hogy csak ma leszünk itthon, nem is vettem több kaját, stb. Azt mondták a szüleim, hogy még holnap beszélünk erről. Nekünk a 2 ünnep között már nem jó semmikor sem, januárban pedig nemtudom mikor lenne jó a tali. Most van karácsony és képesek ennyire félni, hogy köhög a gyerek és elkapják. El is bőgtem magam, mert a gyerek mindig beteg, hazahozza az oviból, akkor soha többet nem talalkozunk ennyi erővel? Ha átraknánk az időpontot sem tudom biztosítani, hogy akkor nem lesz semmi baja pont. És egy nappal előtte lemondanának mindent, jogosan akadok ki, hogy tönkreteszik ezzel a gyerek karácsonyát? Vagy most komolyan úgy kell félni egy köhögő gyerektől? Hozzá teszem én vele élek és semmi bajom. Kicsit túl van dramatizálva szerintem, de meghallgatnám más véleményét is.


2022. dec. 24. 22:38
1 2 3 4 5 6 7
 41/64 anonim ***** válasza:
27%

Én teljesen megértelek. Mikor én gyerek voltam , nagyon sok esetben a nagyszülőknél voltam a táppénz alatt. Soha senki nem félt tőlem. Kicsit megvoltam fázva a héten és nem nagyon akartam átmenni a szüleimhez. Erre anyukám közölte na ne vicceljek. Valahogy akit igazán szeretünk, ott nincs az a nagy félelem juj elkapom, hanem az dominál látni akarom.

Sajnos ritka bunkó szüleid vannak. Gondolom nem ez az egy eset van velük kapcsolatban. Biztos másban is megmutatkozott már, hogy annyira nincsenek oda az unokáért. Gondold csak át. És végeredményben ha több ilyen szitu is van, akkor te ne erőlködj utánuk. Gondolom most nem volt kedvük utazni vagy a gyerekkel foglalkozni azért nem jönnek.

2022. dec. 25. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/64 anonim ***** válasza:
92%
A mostani köhögős vírusra nekünk azt mondta mindkét gyerekorvos (gyerekorvos és a kórházi is az ügyeleten), hogy vagy 2 hónap mire elmúlik a köhögés... 1 és 1,5 hét után mehettek suliba. Azt mondták, már nem fertőznek, de még jó ideig köhögni fognak.
2022. dec. 25. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/64 anonim ***** válasza:
73%

Írtad, hogy dédi is van. Ha a szüleid 55 évesek, akkor a dédi minimum hetvenvalahány. Igazából lehet, hogy ami a gyerekednek csak egy kis köhögés, az a dédinek sokkal veszélyesebb lenne, vagy akár a szüleidnek is. Ráadásul több mint egy hete köhög, gyógyszert is szed. Én nem kockáztatnék.

Tavaly, tavalyelőtt én sem találkoztam Karácsonykor a rokonaimmal a covid miatt. Nekem vonatozni kellett volna fél napig, ünnepi időszakban nagy a zsúfoltság, és pont az ünnep miatt sokan nem vették komolyan a biztonsági előírásokat. Nekünk a Karácsony nem érte meg, hogy ekkora kockázatot vállaljunk, bepótoltuk a találkozást később.

Ez a "januárban pedig nemtudom mikor lenne jó a tali" csak hiszti, erőltesd meg magad és szervezd meg a találkozót, ha meggyógyul a gyerek. Egy négyévesnek el lehet már magyarázni, hogy ezért nem tud most találkozni a nagyszüleivel és hogy mikor pótoljátok.

2022. dec. 25. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/64 anonim ***** válasza:
24%

Nekem furcsa a nagyszülők reagálása. Ők a közvetlen család, nem valami távoli ismerősök. Én nagyszülőként azt mondanám, hogy gyertek, főzök tuti levest a gyereknek, attól meggyógyul.


Egy kisgyerek a téli időszakban sokat beteg, ilyen alapon alig lehetne találkozni vele, de gondolom, megvan az oka, hogy miért nem látták hónapokig.


A gyereket sajnálom, mert nagyon rá volt készülve, talán legközelebb nem kell ennyire biztosra mondani neki, hogy mentek, majd meglepetés lesz, ha mégis.

Amúgy azért tuti van egy napra való kaja otthon.

2022. dec. 25. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/64 anonim ***** válasza:
86%
Az 55 évest olyan értelemben mondta fiatalnak a kérdező, hogy nagyszülők közt fiatalnak számítanak, ne 70-80 évesre gondoljatok.
2022. dec. 25. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/64 anonim ***** válasza:
88%

Férjem szülei 3 hete betegek, mert átment a köhécselő unoka. Hazahozott valami vírust az oviból, mindenkinek 39 fokos láz, végtagfájdalom, fejfájás, nátha, köhögés mindez 3 hétig. És ők nem 20 évesek, tehát nagyon megviselte őket. Nem is tudtak készülni a karácsonyra, nincs fájuk, nem tudtak sütni, takarítani stb.


Én teljesen megértem a szüleidet.

2022. dec. 25. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/64 anonim ***** válasza:
81%

Teljesen mindegy, mitől köhög, a felső légúti hurutokat okozó kórokozók egyikére sincs szüksége a nagyszülőnek, dédszülőnek. Arról nem is beszélve, hogy nyilván a szüleid járták a várost, bevásárlás, munka, bennük is lehet bármi, amivel nem kellene felülfertőzni a gyerekedet.


Ha évente háromszor látod őket, hónapokig feléjük sem vitted a gyereket, akkor semmi nem múlik azon, hogy most egy héttel később mehetsz.

2022. dec. 25. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/64 anonim ***** válasza:
57%
Egyébként ha a gyereked mindig beteg, akkor talán nem bőgni kellene, hanem kideríteni, hogy mitől ennyire gyenge az immunrendszere.
2022. dec. 25. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/64 anonim ***** válasza:
90%
Megértem, hogy van benned csalódottság, de a harag, sértődés nem indokolt, túlreagálod. Teljesen logikus, hogyha egy hete mondtad, hogy köhög, arra számítottak, hogy egy hét alatt javulni fog. De ha még mindig csúnyán köhög márpedig, ha telefonban hallották és megijesztette őket, akkor tényleg nem rájuk kellene haragudnod, hanem tudomásul venni, hogy egyrészt ők sem akarják elkapni, másrészt a dédi nyakára sem akarják vinni a fertőzést, mégha a dédi nem is jön át akkor, amikor a gyerek ott van, simán átvihetik hozzá ők tünetmentesen is akár. Ebbe sajnos bele kell szokni, hogy egy kisgyerek betegsége simán átírhat bármilyen tervezett programot, ez van. Inkább azon kellene elgondolkoznod, hogyha még mindig csúnyán köhög, nem kellene e, hogy egy orvos meg hallgassa a tüdejét, nem alakult-e ki valamilyen felülfertőződés, simán köhöghet egy idült arcüreg- vagy tüdőgyulladástól is.
2022. dec. 25. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/64 anonim ***** válasza:
85%

Igazuk van. Engem az olyan szülők irritálnak rettenetesen, mint te, kérdező! Bár megértem a csalódottságodat, de végtelenül önző vagy! Elnézem az idős ismerőseimet, akikhez nyakra-főre viszik a beteg unokákat, és még örüljenek is neki, az nem számít, ha az öregek is elkapják, végülis az ő egészségükért nem kár, mi???

Én is voltam beteg tiniként karácsonykor, természetes volt, hogy otthon maradtam.

2022. dec. 25. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!