Honnan tudjam, hogy kivel van baj, ki nem normális? Én vagy a családom?
Az biztos, hogy felnőve, saját lábra állva meg fogom szakítani mindenkivel a kapcsolatot, nem leépítve, hanem egyből.
Nekem a családom összes többi tagjával bajom van, és ilyenkor néha elgondolkodok, hogy velem van-e a baj, hogy senkivel nem találom az összhangot. És ezt sokan családon belül és kívül is egyaránt érzékeltetik velem, és legbelül érzem, hogy jogos, de nem tudom, hogy mi van, sokszor elbizonytalanodok.
Apám családját nem nagyon ismerem, sokan alkoholisták, mártírok, és nagyszüleim is öngyilkosok lettek, az apai unokatesóim nagyrészénél 3+ gyerek van, pedig egy gyereket nem bírnának eltartani, rendesen felnevelni. Parasztok, nem tudnak gondolkodni, de nem nagyon tartjuk velük a kapcsolatot ezek miatt. Egyik velem egyidős unokatesómmal tartottam a kapcsolatot messengeren, de rájöttem, hogy felesleges, mert szeret szenvedni, és nekem az visszás.
Anyám családjáról többet tudok írni: nagyanyám nem nagyon tudott szeretni senkit, a két lánya ugyanolyan idegbeteg, a fia pedig nőverő és gyerekverő, plusz alkoholista. Minden nő olyan férfihoz ment férjhez, aki verte vagy ivott, szerencsejátékozott, stb. Az unokatesóimnál már jobb a helyzet: nincs ivás meg verés, de nem nagyon lehet rájuk számítani, a gyerekeiknek csak jelképesen van apjuk, nem nagyon van részük a gyereknevelésben, háztartásban, meg úgy teljesen a családi dolgokban, csak úgy vannak. És unokatesóim is egyenként hordoznak olyan tulajdonságokat, olyan viselkedést, ami nagyanyámra, nagyanyám gyerekeire emlékeztetnek, például: mindenki k, csak ők a szentek, minden lányról, nőről terjesztenek sok mindent és így akarnak jobb színben feltűnni, vagy például elképzelnek maguknak egy tökéletességet, olyan tulajdonságokkal ruházzák fel magukat, amiknek nincsenek birtokaikban, de megszólják azokat, akik szintén nem úgy viselkednek, valótlant állítanak, csak hogy kitűnjenek.
Lehet gázul írtam, de ez az én szemszögem, és szeretem analizálni, értelmezni az embereket, a csendes megfigyelő vagyok, nem a rikoltozó hangadó.
válasza:Nálunk is ilyen volt a nagymama (anyám anyja). Ütötte-verte a férje, semmibe vette, ott rúgott belé, ahol tudott. Ő ezt is pozitívan élte meg, mert tudott miről panaszkodni, de változtatni akkor se változtatott, amikor tudott volna. Nagyapám halála után 6 évig járt feketében, hogy mutassa, hogy ezek ellenére is tisztelte, szerette a férjét, a nagy barátnői meg még adták alá a lovat.
Na ilyen szellemben nevelkedett anyám is, meg az ő testvérei is. Apám is vert minket, ahogy az unokatesóimat is az apja. Nekem sose volt segítségem, sose mondhattam el egyik szülőmnek se semmit, mert úgyis visszamondták. Ha szerintük nem az elvárt módon viselkedtem, akkor megszégyenítettek, megaláztak. Ezért nem mertem ebből kilépni, amit itt írnak, hogy a kérdező a hülye. Nekem is ezt mondták, plusz megspékelték azzal, hogy én tehetek róla, mert ha nem olyan lennék, amilyen vagyok, akkor normálisan bánnának velem.
válasza:10
Persze. A kérdező tökéletesene lát mindent. AZ egész családban mindenki hülye, egyedül a kérdező nem.
Még mielőtt ezzel jönnétek: direkt nem pontoztam senkit se fel, se le.
Senki nem mondta, hogy én tökéletesen látok mindent, én így látom, ez az én nézőpontom, amit le is írtam.
Bennem is vannak hibák, és megtalálhatók nálam is tulajdonságok, amikre nem vagyok büszke, és próbálok majd dolgozni ezen, csak még nem tudom, hogy hogyan.
Senki nem írt olyat, hogy én mindent jól látok, de az ne legyen már elfogadott, hogy minden nőt a családban (főleg anyám oldaláról) vertek, és sok a függő, és amiket még leírtam, azok mind megtalálhatók, van, hogy az összes egy személyben, van, hogy külön-külön. Bennem is van jó néhány, az lenne a furcsa, ha nem lenne, már csak azok után is, hogy gyerekkoromtól kezdve láttam, hogy apám veri anyámat, ver minket, anyám meg semmit nem tesz, bár valamilyen szinten ő is áldozat volt, de tőle is kaptunk akár csak szavak szintjén is. Sose volt ránk büszke, sose dícsért, ha mégis, akkor mások előtt, és tudtuk, hogy az nem nekünk, hanem a közönségnek szól. Nyilván ezek a mondatok, meg a verések se nagy közönség előtt történtek, kifelé mindig a jó volt mutatva. Nagyon sokszor érzem azt például, hogyha mondjuk mandulagyulladásom van, akkor azt el kell túloznom még az orvos előtt is, mert különben nem hiszik el, pedig az orvosom aztán egy nagyon jópofa ember, és ő is látja, hogy be van durranva elégé, és volt már tályogom is, amit kiműtöttek, de a szüleim még a műtét után is azt mondták, hogy biztos csak tettetem magam, nem lehet olyan komoly a baj. És tudom, hogy ebbe is bele fogsz kötni, hogy akkor ezt is eltúloztam.
Amit a 10-es írt a mártírkodásról: az igaz, legalábbis ránk nézve. Sose azért tettek valamit, mert szeretnek, csak hogy a közönségnek tudják mutatni, meg majd a fejemhez tudják vágni, hogy mennyit segítettek.
Például amikor kiműtötték a tályogomat, és apám bevitt szabadnapján kocsival a kórházba, akkor is megkaptam, hogy megköszönhetem, mert be is buszozhattam volna. Az lényegtelen, hogy csak 8 éves voltam, sose jártam még arra, és át is kellett volna szállnom egy szintén tök ismeretlen helyen, olyan lázasan meg betegen, hogy menni nem bírtam, de akkor is bemehettem volna busszal.
válasza: válasza:Ezt nem teljesen értem.
Én hogy tudnám alakítani? Vagy hogy tudtam volna alakítani? Főleg hogy ebbe beleszülettem, a szüleim, nagyszüleim és egyéb rokonaim adottak voltak, nem ők születtek hozzám.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!