Miért rám kell haragudni a lakáskeresésben, költözésben? Örökre ott kellett volna élniük?

Nagynéném és a férje 41-43 évesek, van egy 6 éves gyerekük. Eddig a nagyszüleimmel/nagyszüleimnél éltek, ami évek óta katasztrófa volt.

Mikor összeházasodtak a férjével, tervben volt, hogy vesznek fel hitelt és elköltöznek onnan, de a nagyszüleim erősködtek, hogy maradjanak, nagy az a ház kettejüknek, ne adósítsák el magukat egy életre és hogy így mindenki jól jár. Az elején ez működött is, viszont szép lassan jöttek a sérelmek, bonyodalmak. Megszületett az unokatestvérem is, a nagyim a mai napig beleszól MINDENBE vele kapcsolatban. Mit vesznek neki, hogy öltöztetik fel, mit adnak neki enni. De ugyanez van velük is, mit főz a nagynéném, miért mennek autóval, miért találkoznak a barátaikkal.

Ott van a sérelem amiatt is, hogy apámnak anno lakás, később ház is lett vásárolva, ő meg semmit nem kapott. Vagy hogy mikor én Pestre elköltöztem az egyetem miatt, az én lakásomba is adtak bele a nagyszüleim. Mondta, hogy ő nem tőlem sajnálja, de azt a házat, amit a nagyim örökölt, eladott és nekem adta az árát, ők nagyon szívesen felújították volna és beköltöztek volna (14 millió volt a ház, kiegészítették nekem 15-re, szóval ne egy hatalmas villára gondoljatok azért). Vidéken élnek, kevés a munka, nehéz a feljebbjutás, viszont az albérleteknek, ingatlanoknak az árai ott is nőttek. Nyáron kérdezte először, hogy szerintem lenne értelme annak, hogy Pestre költöznek? Mert otthon nem látja esélyét annak, hogy valaha saját ingatlanba költözhetnek, az albérletet ott pénzkidobásnak gondolja. Mondtam, hogy én már évekkel ezelőtt léptem volna onnan a helyükben, mert így előbb utóbb a házasságának is vége lesz, egyik férfi sem viseli el, hogy az anyósa ilyen szinten szóljon bele az életébe, életükbe. Ősszel meg már kérték, hogy segítsek abban, hogy elköltözhessenek. Igazából annyi volt, hogy segítettem az albérletkeresésbe, hogy ne ők járkáljanak fel mindig. Megnéztem, amiket küldtek, ami lakható, szebb volt, azokat nézték meg ők is. Találtak lakást, a férje munkahelyet, januárban költöznek. Tegnap mondták el otthon, reggel hívott a nagyim, hogy képzeljem el mi történt, milyen hálátlanok és hogy majd megnézhetik magukat, milyen egyedül... Én mondtam, hogy szerintem ez érthető lépés volt, nem is kell azért haragudni, mert 40+ évesen vágynak arra, hogy külön éljenek, a maguk urai legyenek. És hogy én ezt tudtam?! Mondtam, hogy igen, segítettem annyiban, hogy mik a jó környékek, hová érdemes költözni gyerekkel. Erre elkezdte mondani, hogy én is becsaptam őt, miért áskálódtunk mi a háta mögött és hogy én is ugyanolyan vagyok, mint "ezek". Aztán rám tette a telefont.

Kérjek bocsánatot szerintetek? De mégis miért? Nem én beszéltem őket erre rá, mondták, hogy ez már az unokatesóm előtt is téma volt közöttük, hogy onnan költözni kéne, mert se munkahely, se normális iskolák, semmi.