A lakáskeresés teljesen kikészít, lehet, hogy inkább hagyni kéne az egészségem érdekében?
A párommal lakást szeretnénk, de annyira stresszes már maga a lakáskeresés is, hogy már azon gondolkozok, inkább hagyjuk az egészet. Nem vagyunk már annyira fiatalok (én 30 vagyok jelenleg), lehet, hogy sosem lesz lehetőségünk saját lakásra, ha most nem lépünk. De maga a helyzet annyira lehangoló, elkeserítő és stresszes, hogy nem biztos, hogy megéri ez a sok stressz.
Tulajdonképpen egy éve folyamatosan nézelődünk, hogy milyen ingatlanok vannak. De már elérkeztünk oda, hogy ilyen árakon még hitellel sem éri meg lakást venni, amilyen állapotban vannak azok. A legtöbb lakás felújítandó valamilyen szinten. Rengeteg pénzt kellene még felújításra költeni. Ami élhetőbb az 40M felett van és ennyit nem szeretnénk és nem is biztos hogy tudnánk vállalni, ráadásul a törlesztő magasabb lenne mint az albérletünk...
Az elmúlt egy hónapban már a fizikai egészségemen is érzem ezt a terhet és érzem, hogy ezt nem lehet sokáig így folytatni. Jól érzem, hogy jobb lesz ha inkább belenyugszok ebbe és elengedem a témát?
Hamarosan egy új világ veszi kezdetét! Nem emberi kormányzatok uralkodnak a föld felett, hanem Isten égi Királysága, páratlan áldásokat áraszt az engedelmes emberekre.
Ézsaiás 65:21-35
Hát igazatok van csak sajnos
Nem csak ti vagytok így hanem sztem több száz vagy ezer
Tízezer ember is rengeteg olyan pár van aki megszenvedett reménykedett
És elment az élet mellettük
Én 55 f vagyok 6 éve sikerült
Venni egy 55 nm és családi házat igaz Pesten de 5 évig
Csináltuk hogy jó legyen
Pedig 35-40 éve dolgozunk
Mindent mi csináltuk a tető
És a nyílászárók kivételével
Munka mellett
Mostanában ennyi idősen nem
Tudjuk rendesen élvezni
Fáradtság szorongás depresszió
Alakult ki főleg nálam
Meg ha arra gondolok hogy még 10 évet kell dolgozni ami nagyon stresszes hát nem tudom
Hogy lesz
Sztem eleget írtam nem szeretnék többet panaszkodni
Sok sikert kitartást kívánok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!