Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha a család...

Mit lehet tenni, ha a család nem segít idős rokonnak, ő pedig tőlünk várja ezt el?

Figyelt kérdés

84 éves, már ott tartunk, hogy a lakását sem tudja elhagyni. A fiával beszéltünk kétszer is, azt mondja, hogy ő látogatja, nyugodjunk meg. De közben a néni minket hívogat naponta kétszer, háromszor, nem tudunk úgy lemenni a bejárati ajtóig, hogy ne rontson ránk. Nem tud lépcsőzni, mert "összeroppantak a csigolyái" (fogalmam sincs, ez mit jelent). Így a boltba sem tud menni, vagy postára stb. Minket kér meg mindenre, de közben mi vagyunk az ellenségek is a szemében, akik nem hagyják élni...

A felső szomszédai vagyunk, van, hogy hajnali 2-kor telefonál, hogy áruljuk már el, mit csinálunk, mert hallja, ahogy tologatjuk a nappaliban a bútorokat (aludtunk éppen). Vagy azért is meg van sértődve, mert 9-10 körül megyünk fürdeni és hallja, ahogy folyik a víz, ő olyankor már aludna.

Ma is felhív reggel 7-kor, hogy muszáj nekem minden szombat este 11-ig járkálni fel-alá?! Mert ő beteges, így is alig bír aludni és nem tud tőlünk pihenni. Leteremt, aztán 11-kor megint hív, hogy menjek már le neki segíteni kipakolni a mosógépből.


Ilyenkor mit tudunk tenni, fordulhatunk valahová?

A fián kívül van egy lánya, de ő külföldön él. Unokái is vannak, őket sosem láttuk/hallottuk itt.


2022. nov. 20. 18:16
1 2 3 4
 31/39 A kérdező kommentje:

Nem tűntem el, de dolgozom, mellette egyetemre járok. Nincs időm 24/7 az interneten lógni napközben, sajnálom.


A telefonszámunkat sajnos mi adtuk meg neki, amikor ideköltözött... Akkor még teljesen normálisnak tűnt, bár kicsit nyomulós volt, hogy mindenkihez becsengetett a házban és próbált bemutatkozni, ha pedig valaki nem nyitott ajtót, meg volt sértődve... Na mindegy, láthattuk volna, hogy valami nem oké. Elkérte a telefonszámunkat, mert hogy egyedül él és bármi van, tudjon kinek szólni (havonta, kéthavonta magára hívja az ügyeletet is, mert rosszul van).

2022. nov. 21. 16:23
 32/39 anonim ***** válasza:
93%

Oké, de azt nem válaszoltad meg, hogy miért nem tiltod le?


Persze, értem én, hogy sajnálod a jó szíveddel, de nem értem, miért nem állítottátok le ezt a dolgot előbb és miért nem egyértelmű, hogy most is ez lenne a teendő.

2022. nov. 21. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/39 anonim ***** válasza:
100%

Nem rosszindulatból mondom, 2 demens családtagom is volt:

Nem szabad lemenni hozzá, engem a saját mamám vádolt meg azzal, hogy elloptam a pénzét meg az aranyait. Szerinted akkor egy idegen mit tud kitalálni?


Mellesleg 30-an leírták előttem: le kell tiltani a számát, éjszakára meg vagy kikapcsolni a telefont vagy beállítani x számot akiknek elérhető vagy, aztán berakni "ne zavarj" üzemmódba.

2022. nov. 21. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 anonim ***** válasza:
24%

25: Mi az, hogy kiintéztetni meg hogy dokihoz kényszeríteni? Miről beszélsz?

Az meg végképp érthetetlen, miért tulajdonítod ezeket az 25-ösnek, semmi ilyenről nem írt!

2022. nov. 22. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/39 anonim ***** válasza:
29%
*illetve a 23-asnak.
2022. nov. 22. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/39 anonim ***** válasza:
63%
34, 35, kiintéztetni, hisz ahogy ez a nő, a folyton cirkuszoló alkeszok is mentális betegek. Otthonban lenne a helyük, ember fia nem tud hatni rájuk semmilyen módszerrel. Meg a "kiszámlázza a családnak", ez de vicces is lenne. Az meg, hogy te valamit nem értesz, véletlenül sem azt jelenti, hogy az a valami "végképp érthetetlen".
2022. nov. 22. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/39 anonim ***** válasza:
26%
Számát tiltsd le. Úgy sem tud kimozdulni. Elkapni sem tud mert egyből a lépcső felől menekülnél. :D Engem nem tudna zsarolni.
2023. ápr. 10. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/39 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, megoldódott?
2023. ápr. 10. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim ***** válasza:
Törölt vagy tiltott a fiókja.
2023. ápr. 10. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!