Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha a család...

Mit lehet tenni, ha a család nem segít idős rokonnak, ő pedig tőlünk várja ezt el?

Figyelt kérdés

84 éves, már ott tartunk, hogy a lakását sem tudja elhagyni. A fiával beszéltünk kétszer is, azt mondja, hogy ő látogatja, nyugodjunk meg. De közben a néni minket hívogat naponta kétszer, háromszor, nem tudunk úgy lemenni a bejárati ajtóig, hogy ne rontson ránk. Nem tud lépcsőzni, mert "összeroppantak a csigolyái" (fogalmam sincs, ez mit jelent). Így a boltba sem tud menni, vagy postára stb. Minket kér meg mindenre, de közben mi vagyunk az ellenségek is a szemében, akik nem hagyják élni...

A felső szomszédai vagyunk, van, hogy hajnali 2-kor telefonál, hogy áruljuk már el, mit csinálunk, mert hallja, ahogy tologatjuk a nappaliban a bútorokat (aludtunk éppen). Vagy azért is meg van sértődve, mert 9-10 körül megyünk fürdeni és hallja, ahogy folyik a víz, ő olyankor már aludna.

Ma is felhív reggel 7-kor, hogy muszáj nekem minden szombat este 11-ig járkálni fel-alá?! Mert ő beteges, így is alig bír aludni és nem tud tőlünk pihenni. Leteremt, aztán 11-kor megint hív, hogy menjek már le neki segíteni kipakolni a mosógépből.


Ilyenkor mit tudunk tenni, fordulhatunk valahová?

A fián kívül van egy lánya, de ő külföldön él. Unokái is vannak, őket sosem láttuk/hallottuk itt.


2022. nov. 20. 18:16
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
94%
A felső szomszédai vagytok? Boldogítson mást szomszédot is pl az ő emeletén.
2022. nov. 20. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:
75%

Elküldeni a francba, durván. Az ilyen másból nem ért.

Lehet foglalkozok vele a fia, csak demens/unatkozik.

2022. nov. 20. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 anonim ***** válasza:
86%
Ebből is látszik, hogy nem lehet elhinni neki sokmindent, lehet, hogy bőven segítik.
2022. nov. 20. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 anonim ***** válasza:
91%

Hogyan jutottatok idáig egyáltalán? Mosógépet kipakolni egy idegennek, aki egy emelettel odébb lakik?

Van a néninek családja oldják meg ők a gondjait!

Telefonszámot letiltod! Ha megszólít ignorálod.

Eszem megáll, hogy a kölykei letojják és rajtatok élősködik.

Legyen már eszetek. Demens, hangokat hallucinál, kötekszik, ki tudja mivel fog megvádolni vagy akár bántalmazni benneteket?

2022. nov. 20. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 anonim ***** válasza:
95%
Legközelebbi teregetés után majd rádfogja, hogy te loptad el az aranyékszereit a fiókból, amit nem talál!
2022. nov. 20. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 anonim ***** válasza:
92%

"Ilyenkor mit tudunk tenni, fordulhatunk valahová?"

A családjához, háziorvosához, családsegítőhöz tudtok fordulni.

2022. nov. 20. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
5%
Először a rosszindulat azt a gondolatot ültette a fejembe biztos azért segítetek neki, mert fáj a fogatok a nemsokára megüresedő lakásra :)
2022. nov. 20. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
92%

Telefonszámot letiltani, felmenni úgysem tud hozzátok, mikor mentek el előtte eljátsszátok, hogy nem veszitek észre. Már túl lehet rég a családja és az összes közelebbi szomszédja jóindulatán. Ha veletek ezt csinálja, mindenkivel ezt csinálja. Csak mások már megunták. Majd ha ti is megunjátok, ezt teszitek.

Ha pedig nagyon intézkedni akarsz, bejelented a családsegítőben. Vagy tesznek valamit, vagy nem.

2022. nov. 20. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
96%
Én azt sem értem, minek pattogtok neki. Tök abszurd.
2022. nov. 20. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 anonim ***** válasza:
90%
letiltod és meg van oldva.
2022. nov. 20. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!