Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha a család...

Mit lehet tenni, ha a család nem segít idős rokonnak, ő pedig tőlünk várja ezt el?

Figyelt kérdés

84 éves, már ott tartunk, hogy a lakását sem tudja elhagyni. A fiával beszéltünk kétszer is, azt mondja, hogy ő látogatja, nyugodjunk meg. De közben a néni minket hívogat naponta kétszer, háromszor, nem tudunk úgy lemenni a bejárati ajtóig, hogy ne rontson ránk. Nem tud lépcsőzni, mert "összeroppantak a csigolyái" (fogalmam sincs, ez mit jelent). Így a boltba sem tud menni, vagy postára stb. Minket kér meg mindenre, de közben mi vagyunk az ellenségek is a szemében, akik nem hagyják élni...

A felső szomszédai vagyunk, van, hogy hajnali 2-kor telefonál, hogy áruljuk már el, mit csinálunk, mert hallja, ahogy tologatjuk a nappaliban a bútorokat (aludtunk éppen). Vagy azért is meg van sértődve, mert 9-10 körül megyünk fürdeni és hallja, ahogy folyik a víz, ő olyankor már aludna.

Ma is felhív reggel 7-kor, hogy muszáj nekem minden szombat este 11-ig járkálni fel-alá?! Mert ő beteges, így is alig bír aludni és nem tud tőlünk pihenni. Leteremt, aztán 11-kor megint hív, hogy menjek már le neki segíteni kipakolni a mosógépből.


Ilyenkor mit tudunk tenni, fordulhatunk valahová?

A fián kívül van egy lánya, de ő külföldön él. Unokái is vannak, őket sosem láttuk/hallottuk itt.


2022. nov. 20. 18:16
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
90%
Nem jelentkezel ha hiv, ha valamire ker, nem ersz ra. Szerintem itt nem a nem birasrol, hanem a nemakarasrol van szo. Maganyos, igy ratok telepedett, ez szamara egy fajta idotoltes, van kivel beszelgetni. Ti vagytok azok, akik visztek egy kis szint a szurke hetkoznapokba...
2022. nov. 20. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim ***** válasza:
97%
Minek veszed fel neki a telefont?
2022. nov. 20. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 anonim ***** válasza:
94%

Nem értem. A néni nektek senkitek, nem?

Mi a fenének veszed fel neki a telefont? Istenem...

2022. nov. 20. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/39 anonim ***** válasza:
93%
Mondjuk nem venném fel a tel3font és le is tiltanam a számát simán. Ha épp boltba mennék, bekopognek megkerdezni, hozzák e neki valamit aztán ennyivel be is lenne fejezve a segitseg
2022. nov. 20. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/39 A kérdező kommentje:

Jár hozzá gyógytornász is, szóval valami biztosan történt vele, meg tényleg nehezen mozog már.


Van, hogy nem vesszük fel, de olyankor hívogat folyamatosan.

2022. nov. 20. 18:28
 6/39 anonim ***** válasza:
96%
Néni telefonszámát most azonnal letiltani.
2022. nov. 20. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 anonim ***** válasza:
96%
Nem értem miért nincs letiltva a szama. Sőt, eleve miért van neki megadva?
2022. nov. 20. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/39 anonim ***** válasza:
72%
Ez elég szomorú sajnos. A néninek már gondozásra lenne szüksége.( Talán már otthonban is) Nem elég ha a fia időnként meglátogatja. Beszéljetek még a fiával, de már erélyesebben, hogy csináljon valamit azért hogy ne titeket csesztessen a néni. Valószínűleg már szellemileg sem igazán ép, így nem kell mindennel foglalkozni amit mond. Segítehettek neki kisebb dolgokban, de alapvetően a fia feladata lenne, hogy gondozza, és foglalkozzon vele. Igaz a lányáé is, de ő lelépett külföldre.
2022. nov. 20. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/39 anonim ***** válasza:
95%
Nem értem, miért nem tiltod le a számát, hogy ne tudjon hívogatni. Hívogassa a fiát, aztán majd sz csinál valamit, ha megunja.
2022. nov. 20. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 anonim ***** válasza:
89%
Tiltsd le. Bőven rászolgált.
2022. nov. 20. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!