Mit tegyek, hogyha egyenesen rühellem az új családomat? Naponta idegeskedek.
Apám összejött egy 2 gyerekes nővel, utálom a nőt, a lányát és lassan már apámat is. A mostohaanyám állandóan kötekszik. A mostahatesóm meg ideszül a nyakunkra 17 éves fejével egy gyereket, úgyhogy pár hónap múlva megszűnik a külön szobám, mert a húgom át lesz paterolva az én szobámba. Apám meg nem tesz ez ellen semmit, mert nem szól bele.
Az ő lánya vállal egy pár hónapos kapcsolatba, nulla élet és munkatapasztalattal dzsendzsót, de az én húgom telefonjára tesz nyomkövetőt meg kémprogramot.
Egyre kevesebbet vsgyok otthon ezek miatt, és egxre több a vita, veszekedés is. Plusz már akkor is felmegy bennem a pumpa, olyan szinten utálom őket, hogyha csak felkel a mostohaanyám, nem szól senkihez, csak ott ül a konyhába, miközben készülök.
Költözz el, amint teheted.
Sajnos itt nincs más megoldás, plusz készülj fel, hogy semmibe néznek (bár már eddig is).
11-es, ez a beszélgetés egy idealizált fos, a valóságban meg úgy működik, hogy "jaj, nem értem, mi a bajod. Hát Julika egy aranyos nő, Kriszta pedig persze hgoy nem veteti el a gyerekét, mert az egy nagyműtét. Meg amúgy sem az én lányom, nem mondhatom meg, mit csináljon."
De te igazán lehetnél kicsit elfogadóbb, és segíthetnél ebben a nehéz helyzetben.
Kb ÍGY működik a beszélgetés. Te vagy a hibás, amiért merészelsz szólni.
Igen-igen.
Mindig azzal védekeznek, hogy ők leültettek minket, és a türelmüket meg megértésünket kértek, ami így is volt. Viszont utána már egyből jött az, hogy akkor a húgomat atrakjak az én szobámba, mert kell a dzsendzsónak a hely.
Már rögtön ki is iratkozott utána az iskolából, alig volt akkor még pár hetes. Otthon van, cseszik bármit is csinálni.
Tegnap is ebből volt a veszekedés, mert nem kellett iskolába mennem, és két tanulás között lefeküdtem aludni.
Felkeltem és hallom hogy a konyhába újságolta valakinek, hogy én állandóan csak döglök. Pedig az ő kislánya nem csinál mást a peckelésen kívül, meg a bajcsináláson kívül. És én voltam akkor is a hibás,mert lekiabaltam neki.
Meg ez is mi már, hogy a kislánya felcsinàltassa magát,es akkor az én húgomnak a telefonját tesz kém programot... vicc az egesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!