Nem tudom magamban hova rakni azt a rossz érzést, hogy apám nem szerette anyámat? Ez miért van?

Nyilván apád is szerette anyádat, de semmi sem tart örökké. Te sem gondolhatod komolyan, hogy sosem adta meg azt a törődést, figyelmet, szeretet, amit kellett volna, hiszen akkor meg sem születtetek volna a testvéreddel.

A veszteség az élet része, örülj annak, hogy mindketten mostanra már boldogok, ráadásul ha anyukád ilyen hamar férjhez ment, akkor olyan nagyon nem viselhette meg a válás, gondolom évek óta probléma lehetett, a megcsalás egy tünet, nem a valódi oka a válásuknak.

A saját kapcsolatodra vetítve ez csak annyit jelent, hogy amíg minden rendben, addig engedd el magad, legyél boldog, ha probléma van, azt próbáljátok megoldani, gyanakodni a másik megbízhatatlanságában felesleges. Hidd el a szüleidnél sem úgy kezdődött, amit te gyerekként látsz.

Az életben a dolgok nem ennyire egyszerűek, semmi sem csak jó és rossz, mint ahogy a kapcsolatok sem mindig egyforma intenzitással zajlanak érzelmileg. A szüleid kapcsolata sem volt mindig érzelemmentes, de el kell fogadnod a tényt, hogy a közös utazásuk az életben véget ért, bár mindig részesei lesznek egymás életének, miattatok. Jobb lenne olyan családban élni, ahol a szülők elmennek egymás mellett, ahol a kényszerű együttélés, a szerelem és intimitás hiányától úgy éreznék magukat, mintha csapdába kerültek volna? Ugyan már, zárd le a múltat ahogy a szüleid is tették, hiszen mindenkire rátalált a boldogság.

A te kapcsolatod a pároddal nem feltétlenül fog véget érni, de nincs is rá garancia hogy örökké tart. Ami számít az a most, hogy hisztek, hogy szerettek, és hogy nincs kétely a másik irányába, mert az öl!

Ne légy a szerelmi életed szabotőre, mert ha nem bízol. ha nem mersz bízni a szerelemben, benne, akkor az egésznek annyi.