Melyik fajta családtípust szeretnéd?
Gyereket szeretnék, a házasság meg mindegy, a lényeg, hogy legyen pénz bőven mindkettőnknek, ha esetleg széttmegyünk, legyen hol laknunk.
A legfontosabb talán a párom hozzáálása, amíg a gyerekkel otthon vagyok, ne vágja a fejemhez, hogy eltart, majd ha visszamegyek dolgozni, ő is vegye ki a részét a gyereknevelésből, háztartás vezetéséből vagy az utóbbival bízzunk meg valakit.
Sajnos a környezetemben sok példát látok az ellenkezőjére...
Házasságot szeretnék, utána gyereket. Nyilván nem dőlök a kardomba, ha véletlen előbb jön a baba és után lesz esküvő (ebből egyébként nem akarunk ügyet csinálni, bőven elég egy kis létszámú polgári szertartás), de a házassághoz ragaszkodom, számomra fontos, hogy a gyermekem (leendő) apja képes legyen hivatalosan is elköteleződni. Pedig én keresek perpillanat többet, mondjuk ilyen agybeteg gondolataim sosem voltak, hogy csak a pénzért akarnék valakihez hozzámenni.
És igen, tudom, hogy el lehet válni, sokan meg is teszik meg házasság nélkül is vannak csodás családok több gyerekkel, de nekem ez akkor is fontos és kész. Szerencsére párom is ugyanígy gondolkozik.
25. Ha csak egy kevéssel keres valaki többet a másiknál, akkor nincs gond. Olyan 50 000-es különbségnél én még azt mondom, oké a dolog.
De azért ha a különbség jóval több lenne, mondjuk 200 ezer, akkor már te is megggondolnád, mert elég sokat veszíthetnél az évek alatt, ha mégiscsak válásra kerülne a sor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!