Melyik mondat tiporja szerinted leginkább sárba egy gyerek önbizalmát?

A kirakós dolgokból is kaptam bőven.

Apám mindene a háza volt.

Már gyerekként megkaptam, hogy nekem soha nem lesz akkora szép nagy házam, mint neki. Ez nyilván normális elvárás egy 14 éves gyerektől.

Illetve rendszeresen olyanokat kaptunk, hogy kidob az utcára, meg alhatunk a disznóólban. Volt, hogy kizárt minket puszta heccből, vagy lekapcsolta az áramot mert csak.

20-on évesen is csak csicskáztatni akart, volt hogy hónapok után mentem haza, meg is kaptam, hogy ha nem segítek semmit (értsd, csináljam meg azt amit ő hónapok óta nem) akkor takarodjak el.

El is jöttem, ott dögöljenek meg mind.

"Olyan vagy, mint az anyád!" - Nem dicséret.

"Csak jót akarok neked" és "Higgy nekem"

"Én a te korodban..." - Ezt inkább régen, hogy gyerekként, tiniként miket csinált, miközben én alapból visszahúzódó vagyok, ő meg ment bele a világba, és ezt komolyan képes volt a szememre hányni, mintha baj lenne!

"Én megmondtam." - Oké, és? Ő csak csupa jószándékból ad nekem kéretlen tanácsot, én meg, ha a nehezebbik utat választom, mert én akarok rájönni vagy elbaltázni, és nem sikerül, akkor ő megmondta. De ha sikerül, akkor szuper, DE... gyorsabb/egyszerűbb lett volna, ha úgy csinálom, ahogy mondta. De ő csak segíteni akart... Halál komolyan felcseszi magát jelentéktelen apróságokon, és azon is ki tud akadni, hogy én "belexarok az egészbe".

A legszebb az egészben, hogy könnyen idegesíti fel magát, főleg amióta cukros. Kiskoromtól kezdve azt gondolja, hogy az nekem mennyire kamatozó lesz felnőttként, ha mindig kritizál engem, mert megszokom. Talán ezzel kevésbé lett volna gond, ha többször dicsér, ugyanis amikor könnyen felmérgesedik, hülye fax, idióta, segg, gyökér, agyatlan, isten csapása és miegyéb vagyok. De ezt olyan nagy átéléssel, és sosem kért ezek miatt bocsánatot. De ő nagyritkán volt, hogy mondta: "tudod, milyen vagyok", és á nem, ő nem gondolja komolyan... általában, deee akkor is mondja. Alapból visszahúzódó voltam világ életemben, még azelőtt is, hogy apám erősen elkezdte a kritizálást. És csodálkozik, mi a bajom, meg miért nem szeretek vele menni sehova - mi több, megsértődik, mint egy gyerek! Nem érti! Írtam neki levelet 13 évesen (együtt éltünk, csak gondoltam, jobb lesz így), nem olvasta el, elfelejtette, 2 évig pihizett a fiókjában, lomtalanításkor találta meg, de akkor én vettem el tőle, hogy mindegy... Élőben, szóban is mondtam neki, hogy ne tegye, ő tudja, mit csinál... Ja, tudja, bár én ezzel kitörölhetem a valagamat.

Ma pedig, nemrég, úgy döntött, este 10-kor fog valamit az utóval csinálni. Telefont nem vitt magával, én fülessel vagyok, és véletlenül hallom meg, hogy szólongat lentről (pizsiben vagyok, uram bocsá egy napig nem mostam hajat, mert naponta zsírosodik erősen, szóval zsíros), vigyem le neki a telefonját (kettő is van, mert egyet kölcsönbe kapott, mert a másikon nem működik a gps). Leviszem mindkettőt, mert nem tudom, melyikre gondol, sőt kabátot is veszek, mert nem akarok pizsiben a lépcsőházban mászkálni, erre lebassza a fejemet és szó szerint hozzám vágja a saját telefonját, aztán morogva ment vissza. Ahelyett, hogy felcsönget (kapukód), eljön félig, és nyugodtan kéri, adjam neki oda a telefont. Amikor én nyugodtan kérdeztem tőle valamit, erre ő ingerült lett, de én akkor is nyugodtan kérdeztem, azért baxta le a fejemet és vágott hozzám műanyag ételhordó dobozt és kanalat, mert ugyan nem szólaltam meg, hadd dühöngjön, a nézésem "elárult" és eléggé utálkozó szemekkel néztem rá szerinte, mintha a legnagyobb ellenségem lenne. És nem veszi észre magát!

Na nekem ez törte/töri az önbizalmamat.

20/l

Ez a "neked ez úgyse fog sikerülni", te ehhez kevés vagy szöveg is megvolt.

Aztán, már felnőttként anyám sz öcsémről "nincs neki önbizalma ".

Tényleg? Vajon miért? Az, hogy az egész gyerekkorunk azzal telt, hogy szidtak, s aláásták az önbizalmunkat, miért is számítana...

Amúgy eszembe jutott még 2 dolog:

Mindig öcsém volt a kedvenc. Ha átmentem nagyszülőkhöz, első kérdésük mindig az volt, hogy öcséd hol van? Apámnak is ő volt a kedvence, már csak olyan alapon is, hogy azonos a keresztnevük így az ő szemében öcsém vitte tovább a "vérvonalat" én meg csak úgy vagyok :D

Kedvencem az, hogy még felnőttként is ha anyám hívtam, akkor ha öcsém hívta közben akkor simán lerázott, vagy egyszer láttam, hogy öcsém kedvencként van megjelölve a telefonjában, én meg nem... Apróságok ezek de tudnak fájni.

Másik apám "mottója":

"tanulj fiam, mert te dolgozni sosem fogsz"

Aztán jól rá is b^sztam a kényszeres tanulással, megfelelési kényszerrel.

Plusz alapból számukra a MUNKA az a kétkezi munka, minden más csak szórakozás. Igaz az én szüleim nem voltak agyonképzettek, fél életük a "tovább kellett volna tanulni míg tehettük volna" nyavalygásból állt.

Meg úgy alapvetően megkaptam apámtól, hogy belőled soha senki nem lesz, semmire nem viszed majd, senki lesz belőled. Ezzel tulajdonképpen apám a saját elcseszett életét vetítette ki rám. Tekintve, hogy egy munkanélküli otthon döglő céltalan alkoholista volt.

Ja, utolsó, ez is van, volt nálunk is. Csak a fizikai munka munka,és mindenki szarul dolgozik amúgy, lusta, trehány , stb, csak és kizárólag a mostohaapám csinál rendesen dolgokat. Aki egyébként egy agresszív , rosszindulatú barom, s folyamatosan terrorizált gyerekkorunkban.

Anyám szerint meg ez nem számít, mert régen volt, meg nem is úgy volr, meg szegénynek rossz volt a gyerekkora.

Hogy a saját gyerekei gyerekkora milyen volt,kit érdekel,lényeg, hogy nem kell szerelőt hívni, meg szép a térkő, mert a mostohaapám megcsinálja.

#29 Igen ez a "nem számít, régen volt" szöveg nálam is megvolt. Hát hogy a f..szba ne számítana... Már csak nevetek ezen.

Mondjuk nálunk nagyszülői nyomás is megvolt.

Nagymamám mindig azzal jött, hogy a család kell, a család a fontos, tisztelned kell mert mégis csak az apád. Anyámnak meg "mégis csak a férjed". Ha bármit felhoztam, ész érvekkel, hogy ugyan miért is tiszteljek egy olyan embert mint az apám, akkor vagy megkaptam, hogy "mert mégis csak az apád" vagy azzal jött a mama, hogy vele mindig tisztelettudó és kedves volt...

Grátisz az egészben, 90 éves volt már mamám, beszélgetünk, és egyszer csak mondja, hogy "amikor én elváltam nagyapátoktól..."

Én meg nézek, hogy MI A F^SZ? Igazi képmutató.