Hogy kedveltessem meg magam a párom családjával, ha elrontottam kicsit a dolgokat?

"Nem direkt vagyok ilyen, nekem ez úgymond természetes. Egy buborékban nőttem fel, ha úgy tetszik."

Hogy nem direkt? Azért... te is tehetsz róla. Attól, hogy az ember megszokott valamit, még viselkedhet és gondolkodhat empatikusan és megértően másokkal kapcsolatban. Hogy egy buborékban nőttél fel? Kétségtelen. És látod, ez ehhez vezet. Még ugyan távoli, de akármilyen anyagi helyzetben is leszek, soha nem fogom agyermekemet egy ilyen burokban létező iskolába küldeni. Nem egészséges. Az ember azt fogja hinni, hogy csak olyan emberek léteznek, mint akik abba az iskolába járnak. Aztán az életüket is próbálják egyfajta burokból élni. Csak ha előjönnek az érzelmek, azok nem fognak válogatni a szülők kereseti szintjei alapján.

Nekem is volt olyan barátnőm, akivel finoman szólva sem álltunk egy anyagi szinten. De egyszer sem jutott eszembe, hogy bármiért beszóljak. Főleg nem olyan dolgokban, amik számomra nyilvánvalóak. Oké, az, hogy nem vágtad le azonnal, hogy azért nem akar a húga nyaralni menni, mert nem szeretne, hanem mert nincs pénze, oké. Nem tudhattad. De utána még kekeckedni vele, meg győzködni, hogy kvázi adósítsa el magát, ez azért már messze átlépi az illetlenség határát. Az, hogy benéztél egy ajándékot.. oké, rendben van. De amikor megkínálnak valamit, és te finnyáskodsz, hogy azt a márkát nem szereted, ne haragudj, de ez is illetlenség és tiszteletlenség. Legalább ne a márkára hivatkoztál volna... Oké, nem szép dolog hazudni sem, de mondhattad volna, hogy annak az ízét nem annyira szereted, inkább egy pohár vizet kérnél. Meg egyszer meg bírtad volna inni azt is. ;-) Emlékszem, volt olyan barátnőm, aki meghívott magukhoz ebédre. És mi volt az ebéd? Gombaleves. Nos... soha nem ettem még olyat, bár magát a gombát pl. pörköltesen szeretem. De hát... oké, együk meg. Kibírtam. Nem mondom, hogy életem legjobb ebédje volt, de egyszer elment, és nem is volt olyan szörnyű. :) Most ezzel nem azt mondom, hogy az ember adja fel az ízlését, és egyen, meg igyon meg mindent, de néha kicsit lehet engedni a szokásainkból. Ha pedig végképp nem megy, akkor azt tapintatosan is lehet másokkal közölni.

Visszatérve a (bocsánat, hogy ezt mondom) mélyszegénységben élő exemre: volt, hogy a kishúgától egy befőttesgumiból összeszerkesztett karkötőt kaptam születésnapomra. Lehet, hogy pénzt tekintve nem volt több 30 forintnál, de szeretettel készítette, és szívből adta. Én meg felvettem, és egész nap rajtam volt. Azóta is egy kedves emlékként őrzöm.

Amit tehetsz, az az, hogy megpróbálod a rossz beidegződéseidet elnyomni, eltörölni. Kicsit láss világot! Nem, most nem a görög tengerpartra gondolok, hanem a tágabb környezetedre. Vegyél tudomást azokról a rétegekről is, akiket eddig nem is vettél észre. Amikor tőled eltérő embereket látsz, próbálj meg belegondolni, hogy milyen lehet az ő életük, miben jó, miben rossz, mitől teljes, vagy mitől nem az. Talán még az is segíthet a látóköröd bővítésében, ha néha néprajzi jellegű dokumentumfilmeket nézel. Ha meglátod, hogy mások hogy élnek, már nem lesz annyira furcsa, amikor hasonlóval találkozol az életben.

És a legfontosabb: mindig gondold bele magad a másik helyzetébe, mielőtt valamit mondasz!

Aztán az meg egy másik kérdés, hogy neked mennyire vállalható, ha bizonyos dolgokról le kell mondani. Ha két olyan ember találkozik, aki eltérő életstílust képvisel, általában mindig vannak kisebb-nagyobb súrlódások. Itt már neked kell döntened, hogy mi a fontosabb: a szerelem, vagy egy méregdrága nyaralás?

Csatlakozva az előzőhöz... Nem ártana elmennie valami segítő alapítványhoz önkéntesnek. Pl. Bagázs, vagy hasonló társaság... Akik lemennek a "végekre" mélyszegény, c.gyerekeket korrepetálni.

Sokat javítana a látóköre szélesítésén....

50-re:

Akkor kicsit módosítsuk a kérdést.

Az alapvető problémája a szülőknek veled inkább az lehet, hogy kéretlenül mindent kimondasz, és nem törődsz azzal, hogy másnak hogyan esik. Ez független a vagyoni különbségetektől, ill. attól, hogy neked mennyire van rálátásod az átlagember életére.

Nekem is volt ilyen barátnőm. Nem volt gazdagabb nálunk, sőt szerényebben éltek, tehát nem ebből volt a konfliktus. Hanem abból, hogy kimondott nagy hirtelen valamit, amit rossznak is lehetett érteni - és persze a szüleim úgy is értették. Állandóan magyarázkodnom kellett miatta, mikor elment tőlünk (akkor még a szüleimmel laktam). A barátnőmet meg próbáltam finoman kérni, hogy jobban gondolja meg, mit mond, mikor kinyitja a száját.

Persze mindkét oldal számára én voltam az ütközőpont. Rohadt kellemetlen időszak volt. Soha nem mennék bele még egyszer ilyenbe.

55: Én ismertem hasonló nőszemélyt... Egyszerűen letudta azzal, hogy "én ilyen szókimondó vagyok, nem tehetek róla".

Hát ez mindent elárult róla...

Eszébe nem volt változtatni magán, és "dolgozni" az egyéniségén.

"Nem szívesen iszom olyanokat, leírtam kicsit pontosabban."

Akárhová mész, soha nem tudhatod, hogy pontosan mit kapsz. Ezt mindig tartsd az eszedben!

Amúgy meg tudod, hogy a 100%-os gyümölcslé sem úgy 100%-os, ahogyan azt sokan gondolják? Az úgy készül, hogy összesűrítik a gyümölcslevet (így praktikusabb tárolni és szállítani), és ezt a koncentrátumot higítják fel annyira, hogy az eredeti térfogatnak feleljen meg. Ezt jelenti. És korántsem azt, hogy az 100%-ban gyümölcsből készült, és nincs is benne más. Én készítettem már narancslevet valódi narancsból, otthon kifacsarva, és elég távol állt a 100%-osnak hirdetett narancslétől. Nem mondom a másikra sem, hogy rossz, de határozottan másabb.

Nem mellesleg: attól, mert valamiben aroma van, és nem eredeti gyümölcs, az még nem feltétlenül lesz kellemetlen ízű, és főleg nem lesz mérgező.

Szintén megjegyzés: még ha valami elvből nem akarnál "nem természetes" dolgokat inni, talán meg is érteném. De amikor leszólod az egyik italt, de a kólát azért megiszod, ami tudjuk, mennyire természetes...

"Mert mi a baj a Coca-Colával?

Nem literszámra iszom, néhanapján szerintem belefér."

Az, hogy ugyanannyira természetes, mint az az ízesített lötty. Abból sem literszámra kellett volna innod. :-) De erősen megkérdőjelezném, hogy a kóla egészségesebb lenne.

Mindegy, nem akarok ezen sokat lovagolni.

Hogy mit tehetnél? Nem tudom, mi a jobb megoldás: hallgatni, és a viselkdedéseddel bizonyítani, vagy őszintén bocsánatot kérni?

És még csak annyit: igen, a kérdező tényleg elszúrta, és még mindig vannak dolgok, aminek majd változtatnia kell. De változni akar, ami mindenképp jó jel, és nem intézi el azzal, hogy hát ő ilyen, mindenki más meg bek*phatja. Viszont amit itt kapott egyesektől, azt semmiképp nem érdemelte meg. Akik itt mindenféle ostobának, meg konkrétan cenzúra mellett ki sem írható szavakkal illették, azok ne beszéljenek tapintatról, meg empátiáról! Mert bennük sincs egy szál sem. Attól, mert a kérdező gazdag, még nem kell a sárba tiporni. Akkor sem, ha még vannak problémák a személyiségével. Azért valakinek a nyílt szidása és becsmérlése nem ugyanaz a kategória, mint a tapintatlanság. Nem itt kéne a fáradt gőzt kiengedni. Igen, tudom, ez a sok elszúrt életű, keserű embernek remek "lehetőség", hogy könnyítsen a lelkén azzal, hogy másokba belerúg. Tipikus viselkedés. Akiről látják, hogy lehet rajta fogást találni, azt egyből kikezdik. Csakhogy ezzel senki nincs előbbre. Az ilyen begőzölt debilek sem, hiszen ettől az életük nem fog megjavulni. Az oldal sem, mert csak a színvonalat rontja. És a kérdező sem, mert még ha egy javíthatatlan gyökér lenne, akkor TALÁN azt mondom, hogy oké, szidják. De nem az. Egy tapasztalatlan, kissé néha illetlen, de jó szándékú, és kedves lány. Aki szeretné a problémáit megoldani. Aki szeretne fejlődni. Ezt mindenképp becsülni kell. Nem az a baj, ha valakinek van valami jellemhibája. Hanem az, ha képtelen a pozitív irányú változásra.