Lesz valaha belőlem normális ember ilyen gyerekkoral?

Lassan harminc éves vagyok. Van munkahelyem, párom, de egy lelki roncs vagyok (gyerek emiatt nincs nagyrészt).

Egész gyerekkorom a lelki bántalmazásról szólt. Egyik nagyanyám mentális beteg, másik végtelenül szorongó volt, majd amikor a szüleim elváltak, utána kezdődött az igazi csata a két családi fél között, közepén velem meg anyámmal. Anyám egy gyenge nő, nem mer ellent mondani senkinek, a szüleinek sem.

Csak hívta őket, még ha egyfolytában balhéztak is, minden családi ebéden minket bántottak, majd üvöltve ajtót csapkodva rohantak el valami kitalált is miatt, anyám mégis folyton híva őket. Nagyszülők ezt élveztek, a balhét.

Azért is voltak mindig jelen, vigyáztak ránk, mert anyámnak nem lett új párja, egyedül volt ránk (van egy húgom is, rajta látom kívülről, én milyen lehetek). Ő is egy lelki roncs a szülei miatt.

Lelkileg teljesen tönkretettek minket. Folyamatos megalázás, cseszegetés, ijesztgetés minden sz.rral, gúnyolás, kiröhögés... anyám sosem bírt kiállni ellenük, végül minket vittek pszichológushoz ami amúgy semmit nem használt. Úgy kell elképzelni, hogy folyamatosan ott duruzsol egy vészjósló, káráló, végtelenül negatív hang a füledbe gyerekként, míg végül már nem is kell, mert elhitted, amit kárálnak.

Felnőtt koromra teljesen megtörtek lelkileg, volt már kisebb függőségem, állandó pszichológus, gyógyszer alkalmanként. Rettegek az élettől, a felelősségtől, hipochonder vagyok és pánikbeteg.

Sok terápiára jártam, úgy érzem, fejlődök, meg nem is akarok örökké magán mögé mutogatni, de nem tudok kitörni ebből... az egész gondolkodásmódom, érzelmi világom végtelenül sérült, valaha nem tudom, ki tudok-e mászni belőle és normális emberként létezni.

(Húgom ugyanígy küzd, csak neki még a magánélete se jön össze, gondolom ugyanez miatt...)

Meséljetek, kinek hogy alakult egy ilyen gyerekkor után az élete, tudtok normálisan élni? Meg lehet valaha szabadulni ettől a tehertől?

Köszönöm, hogy végigolvastátok!