Mikor haza értem,még ott feküdt a földön,így láttam.
Nagyon sokáig ez a kép maradt meg bennem:(
Koporsóban nem láthattam,mert elhamvasztották,de legalább utoljára el tudtam tőle búcsúzni...
2010. szept. 14. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
22/35 anonim válasza:
Nem nézem meg, mert nem merem.
2010. szept. 14. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
23/35 anonim válasza:
nekem az egyik dolog, amitől titkon rettegek, hogy egyszer holtan megtaláljam valamelyik családtagomat. ez nagyon nagy trauma lehetett neked, ráadásul várandósan.
2010. szept. 14. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
24/35 anonim válasza:
Azokat, akik nemmel válaszoltak, nem szólom le és nem is akarom rábeszélni őket arra, hogy igenis meg kell nézni.
Ez mindenkinek magánügye!
Mindössze a kérdésre szeretnék válaszolni, nem pedig megvitatni.
Én egyszer úgy búcsúztam el egy balesetben elhunyt ismerősömtől, hogy nem néztem meg a koporsóban (mivel az arcán is voltak sérülések, és úgy szerettem volna rá emlékezni, ahogy életében láttam).
Azóta olyan érzésem van, mintha valakit elutazásakor elkísértem volna, és a vonat(busz stb.) indulásakor hátat fordítva integettem volna!
2010. szept. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
25/35 anonim válasza:
én kórházban dolgozom. sokszor halt meg úgy beteg, hogy engem nézett. sokáig feszélyezett az, hogy valaki úgy megy el, hogy én vagyok az utolsó emléke. rossz érzés. nem szívesen nézek rá a halott arcára, nem akarom látni.
2010. szept. 14. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
26/35 anonim válasza:
kamasz voltam mikor dédapám meghalt.Megnéztem ,és rosszul lettem ,utána a temetésről is el kellett hogy vigyenek.Azóta soha senkit nem nézek meg .
2010. szept. 14. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
27/35 Victory82 válasza:
Szia!Én a nagymamámat és papómat is megnéztem,sőt fogtam a kezüket is végig,amíg bent voltam a ravatalozóban.Nagyon-nagyon szerettem őket.Amikor nagypapám meghalt 17 voltam,nagyimnál pedig 20.Nekem ha rájuk gondolok,nem az jut eszembe,hogy láttam őket a koporsóban,hanem az,hogy mennyire szerettek és én is imádtam őket:)Csodás gyerekkorom volt,nekik is köszönhetően!Utána nagyon sokáig álmodtam is velük,szóval én nem bántam meg,hogy így is elbúcsúztam tőlük!Mai napig minden nap gondolok rájuk,pedig már 28 éves vagyok.
2010. szept. 14. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
28/35 anonim válasza:
Nem. Úgy akarok rá emlékezni, mint élő emberre, nem, pedig egy élettelen, fakó, merev holttestre.
2010. szept. 14. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
29/35 anonim válasza:
Július végén halt meg a nagypapám, az utolsó 3 órát vele töltöttem, haldoklott.... nem részletezem hogyan. Simogattam, ölelgettem, kértem küzdje le a 40 fokos lázat, és pisiljen egy kicsit /bocsi/ ugyanis leállt a veséje.... Ahogy haza értem a kórházból jött a telefon, hogy meghalt... reggeltől estig az a kép lebegett a szemem előtt, ahogy a kórházi ágyon zilált, haldoklott. A temetés augusztus elején volt, a ravatal mellett álltam és néztem őt, elköszöntem tőle. Azóta az a kép van előttem, ahogy a koporsóban fekszik nyugodtan, tisztán, öltönyben, és az szebb látvány volt, mint a kórházi ágyon haldokolva.
2010. szept. 14. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
30/35 anonim válasza:
Ápolónő vagyok és napi szinten elég sok halotatt készítettem el a hűtőházba és mindig láttam őket és emlékszem az arcukra is.Ha családtag hal meg nem nézem meg nem akarok úgy emlékezni rá hanem úgy ahogy utoljára láttam élve.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
válasza:
válasza: