Mit gondoltok arról, amikor a család folyamatosan a "mikor lesz" jellegű kérdésekkel zaklat?

1. közöd? semmi

2. egyébként ti még rendszeresen szexeltek, vagy nem és azért vagy az enyémmel elfoglalva?

Első és legfontosabb megjegyzésem: minden a legnagyobb rendben van veled.

Második: jó tanácsot nem tudok adni. De mélyen átérzem a helyzetedet. Ugyanis úgy néz ki, hogy az összes rokonodnak kellene változtatnia a viselkedésén, erre pedig semmi esély. Ha szelíden válaszolsz, kapod a szánakozást, ha durvábban, jön a sértődés, tőled már kérdezni sem lehet. (Tényleg nem, havonta kétszer, haha, de nem esik le nekik.) Nem véletlenül vagy tele gátlásokkal, félelmekkel, így nőttél fel, akkor vagy elfogadható, ha lesed a többiek elvárásait. Természetesen mindez szeretetnek álcázva. És mindez azért olyan fájdalmas számodra, mert el is hitted, magadévá tetted ezt a butaságot. (A másik út az lett volna, hogy agresszívvá válsz és azt is támadásnak veszed ha valaki megkérdezi, hogy vagy.)

Amikor én (a téma nem, de a kellemetlenkedés ugyanez volt) végleg rájöttem, hogy vagy egy remegő kisegér lesz belőlem az élet minden területén vagy végre kiállok magamért, pont egy ilyen családos összejövetelen a tőlem telhető legnyugodtabb, de leghatározottabb hangon elmondtam, hogy én úgy érzem, egyre kevésbé szeretlek benneteket. (Tudom, durva, azokat a szemeket meg lehetett jegyezni.) Némi döbbent csend után jött a felháborodás minden irányból, hogy mondhatok ilyet, erre annyit mondtam, nem az a baj, hogy ezt mondom, hanem az, hogy ezt érzem. Én mindig odafigyelek, hogy ne zrikáljak másokat, de én ugyanezt nem várhatom el. Ezért most közlöm, amennyiben még egyszer erre terelik a témát, jó darabig nem jövök, nem vagyok köteles rosszul érezni magam mások miatt. Mivel következő alkalommal máris megtörtént ugyanez, vigyorogva felálltam, puszi, minden nélkül egyet intettem, közöltem, no, most megyek. Már az úton végig csörgött a telefonom, (remegett kezem-lábam az idegtől) nem vettem fel. Sőt, nálam addig fajult, hogy csengetésre sem nyitottam ajtót. Egy hónap után felvettem a telefont, a második hisztiző mondat után közöltem, micsoda jó, hogy ti állítólag szerettek engem, jót akartok nekem és kinyomtam. Tovább azért nem mondom, mert nem ismerlek benneteket, fogalmam sincs, nálad hogy alakulna egy ilyen, ezért írtam, hogy tanácsot adni nem tudok, csak azt írtam le, én mit tettem. De azt mindenképp jónak látom, ha egész másképp reagálsz mint ahogy eddig megszokták. Természetesen ha te nem érzed ennyire durván rosszul magad, akkor semmiképp se tedd azt amit én tettem. De próbálj kiállni magadért, mert soha senki nem tud minden helyzetben megvédeni téged, csak te tudod magadat. És érj ennyit magadnak! (Bocs, hogy ilyen hosszú lett)