Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Lehet hogy apa miattam halt meg?

Lehet hogy apa miattam halt meg?

Figyelt kérdés

Én egy 13 éves fiú vagyok. Apukám meghalt, augusztus elején halt meg. :( Nagyon megdöbbentünk mert még csak 38 éves és nem volt semmi baja, és egyszer csak összeesett és azt mondták nekünk az orvosok hogy a szívével volt baj. Anyukám azt mondta, hogy már születéskor megvolt a baj csak nem vették észre, így bármikor bekövetkezhetett váratlanul.

Viszont én mostanában azon gondolkozom, hogy lehet hogy miattam is történt ez, mert elég rossz gyerek voltam (de most anya kedvéért megpróbálok neki kevés gondot okozni), és sokat volt mérges miattam, sokat kiabált és idegesítette magát. Persze sokat játszott is velem meg mesélt, sokat nevettünk és tudom hogy szeretett engem, én is nagyon szerettem őt és nagyon hiányzik. És nagyon szomorú vagyok főleg ha arra gondolok, hogy miattam is halhatott meg, mert tudom hogy az idegesség az vezethet szívinfarktushoz (bár azt mondják nem az volt)

Anyukám persze sosem mondaná hogy az én hibám, de én úgy érzem és ez nagyon rossz :( :(


2010. szept. 9. 18:04
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Részvétem.

Ez nem amiatt van, nem kell idegeskedned! Egy szívinfarktus ilyenek miatt nem áll be.

2010. szept. 9. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%
Dehogy miattad halt meg, hogy gondolhatsz ilyet??? :-o
2010. szept. 9. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

Milyen kiskölök az aki nem rosszalkodik? Ha van ilyen akkor annak meg nagyon szar élete lehet mert gondolom vasszigor van.

Ennyit erről.

2010. szept. 9. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
NEM miattad halt meg! Ezt meg kell értened! Nem tudom igazán, milyen érzés lehet ez most, nálam a sors kegyesebb volt. De hidd el, hogy nem a Te hibád. Nagyon sajnálatos dolog, ami történt, de nem Te tehetsz róla, sajnos apukád beteg volt. Neki ennyi adatott csak. Kevés, de nem tudsz mit tenni már. Az pedig dicséretre méltó, hogy anyukádnak segítesz azzal, hogy jól viselkedsz. Egymást kell most támogatnotok.
2010. szept. 9. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%
Nem ez egyáltalán nem a te hibád.Akármitől lehetett és hidd el ha hibáztatod magad csak rosszabb..az orvosok jol mondják..az emberek néha olyasmiért(főleg ha meghal valaki akit szeretünk)is okolják magukat,ami teljesen nyilvánvaló hogy nem az ő hibájuk..Biztos te is így vagy vele.De majd továbblépsz és könnyebb lesz.Csak idő kell neked és valaki aki mindig melletted van. Egyébként őszinte részvétem.!:(
2010. szept. 9. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
7%

1.És-el nem kezdünk mondatot!

2.ha nem te tépted ki a saját kezeddel a szívét vagy nem te ölted meg bármi más módon(márpedig nem te voltál) akkor nem lehetsz hibás, az életnek egyszer úgyis vége lesz, van aki fiatalon és van aki öregen hal meg!

amúgy remélem hogy neked nincs ilyen bajod a szíveddel mert ha apádnak volt akkor nagy valószínűség hogy neked is lesz!

2010. szept. 9. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
Nem Te vagy a hibás. Kérlek Ne okold Magad ez miatt, beteg volt a szíve sajnos, ezért halt meg. Nagyon sajnálom.
2010. szept. 9. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Részvétem és megéretelek. Biztosna nme miattad halt meg ha már születésétől szívbeteg volt. Sajnos ilyne az élet.

Tudom ez nem hozza őt vissza...de az sem ha magadat okolod a halála miatt. Segíts anyukádnak amiben tudsz és próbáld élni az életed. Nem lesz könnyű ,mert mnidig benned lesz,ohgy ezt apukád nme látja. De mindog gondolj arra, ohgy úgy szeretnéd cs8inálni a dolgokat, ohgy ő is büskzwk lehessen rád nem csak anyukád.

2010. szept. 9. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%

részvétem, ez szomorú:(

Magad okolnod azonban felesleges. Születésétől fogva beteg volt, és mint írtad is ,ez bármikor bekövetkezett volna. Ezen felül írtad, hogy sokat nevetettek és játszottatok: édesapád boldog volt. A boldogság pedig életerőt ad. A betegsége erősebb volt, de ennek nincs köze ahoz hogy te néha rossz voltál... Szerintem beszélj anyuddal erről az érzésedről, hidd el meg fog hallgatni, és ha tábeszélitek talán te is jobban érzed majd magad.

sok sikert, remélem sikerül feldolgoznod!

2010. szept. 9. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Mentős vagyok, HIDD EL NINCS KÖZÖD AHHOZ AMI APUDDAL TÖRTÉNT! Sajnos van, akinek rövid idő jut, s semmit sem tehetünk ellene - rengetegszer találkozom munkám során ilyen esetekkel, nahéz elfogadni, még nekünk is, nemhogy a hozzátartozóknak, de higgy nekem, RAJTAD SEMMI SEM MÚLT!
2010. szept. 9. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!