Normális az ha undorok és utálom az apámat?

Egy éve lakok nála, azelőtt csak hétvégi apuka révén nem sokszor találkoztunk. Mindig is tudtam, hogy zűrös alak, de úgy gondoltam, hogy a saját gyerekét legalább emberszámba veszi. Ezalatt az egy év alatt rájöttem, hogy ez nem így van, és szépen lassan az apámról alkotott véleményem 180 fokos fordulatot vett, szó szerint megundorodtam tőle, azt kívánom bárcsak soha többé ne látnám, és azon gondolkoztam, hogyha meghalna nem biztos, hogy tudnék sírni (akármilyen durván is hangzik ez).

Nos apám egy alkoholista, mindig is az volt (többek között) ezért is váltak el a szüleim. Apám rendszeresen terrorizálta anyukámat, leginkább lelkileg de előfordult, hogy fizikailag is, egyszer kitépte a füléből a fülbevalóját máskor pedig lekevert neki egy jókora pofont. Mivel anyukám már nem él, így kénytelen vagyok ezzel a szadista emberrel együtt élni. Nagyon félek tőle, mert egy nap se telik el úgy, hogy ne kiabálna velem, az a durva, hogy néha még akkor is kiabál ha nincs rá különösebb oka (néha úgy érzem, hogy élvezetből teszi mindezt), ilyeneket vág a fejemhez: "Mindent elb_szol amihez hozzáérsz", "hülye gyerek", "féleszű" (ezeket állítólag viccnek szánja de valahogy ezt nem tatom olyan viccesnek, ez nagyon rosszul esik, és az önbizalmam ilyenkor jócskán csökken), "b_szd meg", szóval az értelmi színvonala az egekben van!:)

Nem tudom mikor fajul odáig a dolog, hogy megüt (sajnos a vérében van)!:(