Kifizettetnétek a szerelés és a víz díját ebben az esetben?
Segítséget kértünk apóstól, hogy a kerti csapot téliesítse nekünk (zárja el, víztelenítse). Első telünk a saját otthonban. Sajnos nincs jól kialakítva, úgy vettük a házat is, hogy alig lehet hozzáférni a csap elzáró részéhez, az eső is kimosta az árkot, be is omlott kicsit a föld fölötte, így ásni kellett egy keveset (nem méterekrekről van szó, inkább csak el kellett felőle lapátolni a földet). Após kijött, megcsinálta, majd sietősen távozott. Férjem este jött haza, mondtam, hogy azért nézzen rá, és kiderült, hogy szivárog a víz a lyukban. Valószínű vagy az elzáró szelepet roppantotta meg, vagy lapátolásnál beleütött a csőbe, lényeg, hogy folyt a víz. Rákérdezett, hogy mit tapasztalt, először tagadta, majd mondta, hogy ja igen, folydogált a víz, amikor elment. Nekem nem szólt semmit, csak azt, hogy sikerült elzárnia. Eltelt úgy 5 óra, hogy folyt a víz, ő tudott róla, és nem szólt/nem zárta el a fő csapot. Ráadásul véletlen volt, hogy a férjem ránézett a "munkára". Végül kénytelenek voltunk a fő csapot elzárni, és holnap hívhatunk szerelőt, mert már a vizakna is kezdett beázni (ráadásul ikerház, nálunk van a szomszéd órája is, és ha nem derült volna ki, hogy folyik a víz, és beázik óra fölött az akna, a fagy azt is tönkre tehette volna, és még a szomszéddal is kellemetlen helyzetbe kerülünk).
Aggódunk, hogy így karácsony előtt lesz-e szaki, aki kijön, és vajon mennyit kér el az Sos munkáért így ünnepek előtt... ha meg nem jön ki szerelő újévig, költözhetünk el arra az időszakra, egy 16 hónapos gyerekkel. Persze apósékhoz nem tudunk menni.
Eléggé feldúltak vagyunk, nem azért, mert megsértette a csövet/szelepet, mert ilyen előfordulhat. De tudott róla, sunnyogott, aztán még meg is próbálta letagadni. Nem tudjuk pontosan, mennyi víz folyt el így feleslegbe, mert a legutóbbi leolvasás óta nem néztük az órát.
Ti mit tennétek? Kifizettetnétek a szerelést és a vízdíjat? Bennem van, hogy mi kértünk segítséget, de marhára felhúzott ez az elintézési mód.
23#
Ebben az is benne van, hogy ha felajánlja, visszautasíthatjuk. Olvass vissza kicsit, írtam, hogy fizetjük.
Gondolom van lakásbiztosításotok. Az pont ilyen esetekre van kitalálva.
Be kell jelenteni, és kész. Majd a biztosító szépen fizet.
Én nem fizettetném ki , annyit nem ér az egész ügy családon belül.Még ha nem családtag töri el a csövet,akkor is pitiáner dolog lenne kifizettetni. Az ,hogy miért nem szólt ki tudja,lehet később kezdett folyni a víz,lehet,hogy folyt de nem vette észre,és nem akart figyelmetlennek tűnni azért mondta,hogy látta,hogy folyik a víz.
De van ám tanulsága is a dolognak ,ilyen dolgokat jobb szakképzett emberre bízni .Őt "számon lehet kérni" ,garancia van a munkájára és nem mellesleg rengeteg ilyen és ehhez hasonló fejfájástól megkíméli magát az ember ..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!