Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kifizettetnétek a szerelés és...

Kifizettetnétek a szerelés és a víz díját ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Segítséget kértünk apóstól, hogy a kerti csapot téliesítse nekünk (zárja el, víztelenítse). Első telünk a saját otthonban. Sajnos nincs jól kialakítva, úgy vettük a házat is, hogy alig lehet hozzáférni a csap elzáró részéhez, az eső is kimosta az árkot, be is omlott kicsit a föld fölötte, így ásni kellett egy keveset (nem méterekrekről van szó, inkább csak el kellett felőle lapátolni a földet). Após kijött, megcsinálta, majd sietősen távozott. Férjem este jött haza, mondtam, hogy azért nézzen rá, és kiderült, hogy szivárog a víz a lyukban. Valószínű vagy az elzáró szelepet roppantotta meg, vagy lapátolásnál beleütött a csőbe, lényeg, hogy folyt a víz. Rákérdezett, hogy mit tapasztalt, először tagadta, majd mondta, hogy ja igen, folydogált a víz, amikor elment. Nekem nem szólt semmit, csak azt, hogy sikerült elzárnia. Eltelt úgy 5 óra, hogy folyt a víz, ő tudott róla, és nem szólt/nem zárta el a fő csapot. Ráadásul véletlen volt, hogy a férjem ránézett a "munkára". Végül kénytelenek voltunk a fő csapot elzárni, és holnap hívhatunk szerelőt, mert már a vizakna is kezdett beázni (ráadásul ikerház, nálunk van a szomszéd órája is, és ha nem derült volna ki, hogy folyik a víz, és beázik óra fölött az akna, a fagy azt is tönkre tehette volna, és még a szomszéddal is kellemetlen helyzetbe kerülünk).

Aggódunk, hogy így karácsony előtt lesz-e szaki, aki kijön, és vajon mennyit kér el az Sos munkáért így ünnepek előtt... ha meg nem jön ki szerelő újévig, költözhetünk el arra az időszakra, egy 16 hónapos gyerekkel. Persze apósékhoz nem tudunk menni.

Eléggé feldúltak vagyunk, nem azért, mert megsértette a csövet/szelepet, mert ilyen előfordulhat. De tudott róla, sunnyogott, aztán még meg is próbálta letagadni. Nem tudjuk pontosan, mennyi víz folyt el így feleslegbe, mert a legutóbbi leolvasás óta nem néztük az órát.

Ti mit tennétek? Kifizettetnétek a szerelést és a vízdíjat? Bennem van, hogy mi kértünk segítséget, de marhára felhúzott ez az elintézési mód.



2021. dec. 22. 00:33
A kérdező szavazást indított:
Igen, kifizettetném
Nem, nem fizettetném ki
112 szavazat
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
98%

Sajnos ezek a fagytalanítók némelyike nem túl robosztus szerkezet. Normális nyitástól illetve zárástól tönkre tud menni.

Szerencsére elég hamar észrevetétek, így nem folyt el sok víz.

Így nem fizettetném ki. De lehet legközelebb nem neki szólnék! :)

2021. dec. 22. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
67%

Maradjunk annyiban: azért kérted apósodat erre a munkára, mert te nem tudtad volna megcsinálni. Hát most kiderült, hogy ő sem tudta. Milyen alapon vonnád felelősségre amiatt, amit te sem tudtál volna megcsinálni?

Ez kb. olyan, mintha rosszul lesz valaki, orvoshoz viszik, de az nem tudja megmenteni. Ha nem vitték volna orvoshoz, a laikus rokonság se tudta volna megmenteni, az holtbiztos. Akkor milyen alapon akarnák ők felelősségre vonni az orvost? Nem véletlen, hogy ez csak bizonyos etnikum körében szokott felmerülni...

2021. dec. 22. 01:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
36%

Gondolom a jó öreg női ügyintézési mód vezérelte ezt is, vagyis mondhatott bármit apóspajti, te már eldöntötted magadban, ő a hibás, meg sunnyogott, elrontotta, stb...

Minden ilyen vacak szelep ereszt némi vizet, lehet, arra mondta, meg már eleve el volt fagyva, kb a halottnak a csók esete állt fenn.

Meg már jópár napja fagy van, az már régen kuka volt.

2021. dec. 22. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
33%

Ha nem álltok rosszul anyagilag, meg akarjátok tartani a jó kapcsolatot és nem nagy pénzről beszélünk stb., akkor én kifizetném és csak jelképes karácsonyi ajándékot adnék, azon spórolnék inkább.


Esetleg január végén vagy, ha tudjátok, akkor poénosan - nagyjából él nélkül - megjegyezném, hogy apósod segítsége volt a legdrágább, ha a szerelőt, meg a kifolyt vizet is hozzászámoljátok. Ezentúl apósodra nem bíztok semmi ilyesmit felügyelet nélkül.


Ha apósod olyasmi, mint az én rokonom, akkor megnevelni nem fogod.


Innentől tényleg csak az a kérdés, hogy az esetetekben mennyire fontos a jó viszony.

2021. dec. 22. 04:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 A kérdező kommentje:

Mint írtam, a gond a sunnyogás, hazugság volt, mert mondta is utólag, mikor rákérdeztünk, hogy valóban látott vizet folyni. Ha nem vesszük észre, nagyobb baj is lehetett volna. Ezen húztuk fel magunkat. Ha más csinálja, akkor is történhetett volna így, csak általában az emberek szólnak, ha galiba történik, hogy hamar orvosolható lehessen, és nem óvodás módon meghúzzák magukat, aztán még le is tagadják.

Nyilván, a vége az lesz, hogy nem kérjük el a pénzt, mégiscsak mi kértünk segítséget, de tanulópénznek jó volt sok szempontból.

2021. dec. 22. 05:41
 6/35 anonim ***** válasza:
95%

Valószínű vagy az elzáró szelepet roppantotta meg, vagy lapátolásnál beleütött a csőbe, lényeg, hogy folyt a víz


Jó erőben lehet az öreg.

2021. dec. 22. 05:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
88%
Kérdező forditva ülsz a lovon! Legközelebb nem kell segítséget kérni es nincs problema! Tudod mennyi viz folyt el? Kb. Nagyon maximum 30 forint. Szerelőt meg apos "segítsége" nelkul is hivnod kellett volna.
2021. dec. 22. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
98%
Kérdező, ez egy tanulópénz. Szakembert kell hívni, már nem létezik olyan, hogy szívességből megkérsz valakit, tapasztalat. Szakemberrel szemben lehetnek elvárásaid, meg is téríttetheted vele a károdat adott esetben.
2021. dec. 22. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
95%
Mint szakember mondom nem tudom a környéket hogy mennyi de ha egy nagyon drága céget is hívsz mondjuk az ország nyugati felén akkor is nagyon maximum egy ilyen szelep/ csőszakasz cseréje 30ezer lesz de ez elégé felül lőt ár ha valami öreg szakít találsz simán lehet hogy 5-10 ezerért megcsinálja a víz meg ha szivárgott kb 100 forint nagyságrensileg több megy el ha mondjuk zuhanyzás közben nem zarod el a vizet amíg szappanozod magad
2021. dec. 22. 07:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 A kérdező kommentje:
Igen, ez teljesen igaz. Sajnos nagyon rossz időpontban is történt, így karácsony előtt pár nappal (bár egy ilyen sose jó), nyilván ez is tetézi a feszültséget. Remélem, lesz szakember, aki még ki tud jönni a héten.
2021. dec. 22. 07:05
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!