Kifizettetnétek a szerelés és a víz díját ebben az esetben?
Segítséget kértünk apóstól, hogy a kerti csapot téliesítse nekünk (zárja el, víztelenítse). Első telünk a saját otthonban. Sajnos nincs jól kialakítva, úgy vettük a házat is, hogy alig lehet hozzáférni a csap elzáró részéhez, az eső is kimosta az árkot, be is omlott kicsit a föld fölötte, így ásni kellett egy keveset (nem méterekrekről van szó, inkább csak el kellett felőle lapátolni a földet). Após kijött, megcsinálta, majd sietősen távozott. Férjem este jött haza, mondtam, hogy azért nézzen rá, és kiderült, hogy szivárog a víz a lyukban. Valószínű vagy az elzáró szelepet roppantotta meg, vagy lapátolásnál beleütött a csőbe, lényeg, hogy folyt a víz. Rákérdezett, hogy mit tapasztalt, először tagadta, majd mondta, hogy ja igen, folydogált a víz, amikor elment. Nekem nem szólt semmit, csak azt, hogy sikerült elzárnia. Eltelt úgy 5 óra, hogy folyt a víz, ő tudott róla, és nem szólt/nem zárta el a fő csapot. Ráadásul véletlen volt, hogy a férjem ránézett a "munkára". Végül kénytelenek voltunk a fő csapot elzárni, és holnap hívhatunk szerelőt, mert már a vizakna is kezdett beázni (ráadásul ikerház, nálunk van a szomszéd órája is, és ha nem derült volna ki, hogy folyik a víz, és beázik óra fölött az akna, a fagy azt is tönkre tehette volna, és még a szomszéddal is kellemetlen helyzetbe kerülünk).
Aggódunk, hogy így karácsony előtt lesz-e szaki, aki kijön, és vajon mennyit kér el az Sos munkáért így ünnepek előtt... ha meg nem jön ki szerelő újévig, költözhetünk el arra az időszakra, egy 16 hónapos gyerekkel. Persze apósékhoz nem tudunk menni.
Eléggé feldúltak vagyunk, nem azért, mert megsértette a csövet/szelepet, mert ilyen előfordulhat. De tudott róla, sunnyogott, aztán még meg is próbálta letagadni. Nem tudjuk pontosan, mennyi víz folyt el így feleslegbe, mert a legutóbbi leolvasás óta nem néztük az órát.
Ti mit tennétek? Kifizettetnétek a szerelést és a vízdíjat? Bennem van, hogy mi kértünk segítséget, de marhára felhúzott ez az elintézési mód.
11#
Köszönöm szépen! Ez megnyugtató. Így lenyugodva már én is inkább az időbeni része miatt aggódom, nem az anyagi kár miatt.
Én egyszer a frissen örökölt telkemre mentem a nagyimmal. Mikor elindultunk haza, hallottam, hogy valami folyik, mondtam is neki, de azt mondta nem folyik semmi, menjünk már mert indul a vonat. Hittem neki.
3 héten át folyt a kerti csap, 120 ezer forintos számlát generálva, miközben én az egyetemi ösztöndíjból éltem.
Eszembe se jutott hibáztatni őt, leveleztem egy kört a vízművekkel, végül 30 ezer forintot kellett fizetnem, a többit elengedték.
5 óra telt el nálatok, kb. nincs mit fizetnie annyi vízhez. Szerelőt meg eleve hívnotok kellett volna, mert se ti, és ezek szerint ő se tudta megoldani a gondot.
Mivel nem szólt ezért igen, mert ennek nem ez a módja. "Látom folyik a víz de neeem, nem szólok hanem mint aki jól végezte dolgát elmegyek"...
Ha kifizettetitek stb, akkor viszont örökös konfliktusforrás lehet, ha "még ő sértődne meg", mert gyakran hajlamosak a hibát vétő emberek nem belátni hogy hibát vétettek és sérelemként elkönyvelni a dolgot.
Az hogy sunnyogott szemét dolog.
Nem fizettetném ki, mert ő se szakember, én kértem meg hogy segítsen (spórolva a szakemberen).
Attól hogy az idősebb, és lehet otthon a saját házában elvégez minden munkát még nem válik szakemberré. Ezt ti néztétek be, a ti hibátok hogy ezen akartatok spórolni.
Nem azt kellene büntetni aki segíteni akart, ingyen.
Máskor hívj igazi szerelőt.
Embersèg a szò amit keresel.
Apòsod Àtjött segíteni embersègbôl.
Apòsod hibàzott - emberi dolog
Te, Ti túlgondoljàtok, a karacsony miatt tùlparàzzàtok a dolgot - emberi fèlelmek
Köszönöm a válaszokat! Az anyagi része (és igy a kérdés ebből a szempontból) már nem lényeges, fel voltam dúlva.
16# igen, mi is így vagyunk, inkább nyelünk egyet és megyünk tovább.
"Milyen alapon vonnád felelősségre amiatt, amit te sem tudtál volna megcsinálni?"
Illett volna szólnia az apósnak, hogy szétbaszta a csövet és folyik a víz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!