Szülőknek, nagyszülőknek mikor mondtátok el, hogy nem lesz unoka?
Egyedüli gyerek vagyok a családban, igaz, már 24 éves.
A családom gyerekként durván elkényeztetett, mindenki szemében én voltam a "kishercegnő". Amit akartam, az úgy volt.
Pl. ha a nagyszüleimnél aludtam, és reggelire tortát, süteményt akartam, akkor a tatám reggel 10-kor ment a kedvenc cukrászdámba. 7 éves koromban a nagybátyám Disneylandbe vitt, mert megkérdeztem, elvinne-e a szülinapomon. Más, ha valami nagyobb dolgot szeretett volna, arra várnia kellett karácsonyig, születésnapig. Én maximum kétszer kértem, és megkaptam.
De ahogy nőttem, ebből egyre több konfliktus volt, mert a tárgyak mellett sokat is foglalkoztak velem, ami egy idő után már sok volt nekem. Pl. 16-17 éves koromig szerettem, ha mindenhová autóval vittek, miután megcsináltam a jogsit, már egyedül szerettem volna menni. Vagy gyerekként, kiskamaszként sokat utaztam a nagyszüleimmel, később meg már inkább barátnőkkel, barátokkal mentem erre-arra, és nem arra vágytam, hogy a nyugdíjas nagyszüleimmel várost nézzek, vásárolgassak. Szóval nagyon nehezen fogadták el, hogy kezdtem felnőni/felnőttem.
Kb 4 éve megy a "na majd ha gyereked lesz" téma, meg hogy ők mennyire fogják majd szeretni, anyukám pl. azzal jön, hogy ő rögtön elmegy 4 órába dolgozni csak, és mindig ő lesz a gyerekemmel.
Másfél éve vagyunk együtt a párommal, azóta még durvább ez az egész.
Az igazság pedig az, hogy mi nem szeretnénk gyereket.
Sem most, sem 5 év múlva, sem 20 év múlva. Ezért is zavaró ez, hogy minden nagyobb családi összejövetelen nálunk ez szóba jön, és megy a kérdezgetés, célozgatás. Eddig nyíltan nem beszéltünk erről másoknak, szerintem ez nagyon nagyon magánügy.
Mondtuk már, hogy egy ideig még biztosan nem, 10-15 év múlva maximum, erre hogy hát miért, minden feltétel adott, másnál már a 2. is úton van...
Tudom, hogy nagyon vágynak unokára, ezért sem mondtam még. De nem akarom, hogy minden összejövetel ekörül forogjon.
válasza:Ha minden kötél szakad, mondd azt, hogy nem lehet és ne fírtassák, mert ez fájó pont. Ha meg egyszer meggondoljátok magatokat, akkor csoda történik :) és jobban örülnek majd, mint alap esetben.
Sokan nem értik meg, hogy nem szeretnétek.
válasza:
válasza:Szeretem ezeket megméregetéseket családon belül.
Szegény anyum 68 éves, még neki sincs unokája pedig 4 fia van. Nálunk most nyáron jött elő a téma, hogy neki miért nincs unokája, és pont kitette fel az apám húga, akinek se férje, se gyereke sincsen...
Én úgy látom, hogy ez társadalmi-generációs probléma, lehet abból is akadhat ez a gyerek után nem vágyás, hogy mondjuk a háború után a Ratkó-rendszerben 50-es években, megnyomták erőszakosan a demográfiát, jó szükség volt rá, hiszen előbb a hazai javarészt asszimiálódott zsidóságot, másrészt a németeket telepítették át, de kényszer hatására nem lehet szülni... plusz Magyarországon divatos volt az egykézés is...
válasza:66f-ként sokféle kimenetét láttam màr az ilyen döntésnek.
10 évig még meggondolhatod magad, 25 év múlva meglátod, hogy jól döntöttél-e.
Másnak ehhez nincs köze.
Ez a sunnyogás viszont elég gyereked dolog te mondod, hogy felnőttek vagytok.
Van egy ilyen szavunk, hogy NEM.
Használd bártan!
válasza: válasza:Kegyes hazugságot mondanék amivel egy időre leszerelem.
Nem védekezünk,ha jön a baba jön
válasza:Semmikor, mert semmi közük az ÉN méhemhez.
Rájöttek, hogy nem lesz, hiszen sohasem került nálam szóba, hogy akarnék, vagy hogy szeretném-e őket, stb.
32 éves vagyok, ha eddig nem szültem már nem fogok (ez tény :D)
válasza: válasza:Igazából én ovis koromtól kezdve mindig mondtam szüleimnek, hogy nem szeretem a kisbabákat, kisgyerekeket. Azóta is ahányszor szóba került, mindig mondtam hogy nem kell.
Szerintem a szüleim még mindig reménykednek. :(
A nagyszüleim aranyosak, ők mondták hogy mindegy hogy akarok vagy sem, az a fontos hogy a párommal egyetértsünk ebben a témában. :)
válasza:14-es vagyok. Amikor azzal jön a környezet, hogy "majd megbánom" ezt a döntést, megkérdezem, hogy mi alapján gondolják ezt? Minden ember más. Ha azt érzem, hogy nem szeretnék gyereket, és konkrétan nem szeretem a felelősséget (lehet rám mutogatni és megdobálni érte), akkor miért kellene az érzéseim ellen döntenem? Mi rá a garancia, hogy a hormonoktól csettintésszerűen jó és felelős anya lennék?
A baráti köröm fele érzelmi sérült, mert a szüleik szeretetlenül/rosszul/manipulálva nevelték őket. Nem egy közülük hosszú terápiával érte el, hogy felnőttkorára úgy-ahogy boldog ember legyen. Úgy érzem, a nem megszülető gyerekem számára a létező legfelelősebb döntés, hogy nem cseszem el az életét az alkalmatlanságommal. És azok az emberek, akik lelki terrorral próbálnának rávenni, hogy igenis szüljek, milyen jogon bírálják felül a döntésemet? Vagy majd finanszírozzák a rábeszélésük következményeit?
Párom egyik ismerőse pl nem akart gyereket, de becsúszott. Megtartotta. Megbánta. Szereti a gyerekét, de az hiperaktív, naponta veszekednek és kölcsönösen kikészítik egymást. A gyerek 16, és terápiára jár. Az anya gyógyszereken él. Sikeres sztori.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!