Hogyan vergődtetek át a szüleitek válásán?

4 éves voltam. Rémlik, hogy utáltam azt a síri hangulatot, ami a válás előtt volt. A válásból egyedül anyám szorongása, félelme viselt meg, éreztem rajta. Egy délután sírni láttam, és azt mondta nekem és a testvéremnek, hogy ha bárki rosszat mond róla, ne higgyük el. Akkor én is sírtam.

Szerencsére soha senki nem mondott róla igazán rosszat.

A költözés nem viselt meg. Apám hiánya sem különösebben. Talán azért, mert addig sem sok időt töltött velünk, mindig mással foglalkozott. Gyakorlatilag többet voltunk együtt, miután kéthetenkénti hétvége apuka lett belőle.

Szóval akkor nem volt különösebben szörnyű, utólag, felnőtt fejjel nézve pedig azt mondom, a legjobb döntés volt a válás. Nem illettek össze, és az őrületbe kergették volna egymást, az állandó feszültség pedig minket is megnyomorított volna. Mind jobban jártunk így.