Ha öngyilkos lennék, mi történne a szeretteimmel?

Egy önző dög vagy. Nem a családod hibáztatná magát, hanem az egész világ hibáztatná a családodat. Megbélyegeznék őket az emberek.

Téged meg kb. kitörölnének még a gondolataikból is, ha tehetnék.

Tapasztalat.

Én nagyon együtt érzek veled, legutóbb július végén próbáltam meg öngyilkos lenni. Az úgy volt, hogy már évek óta ezen pörög az agyam, legutóbb 3 éve próbáltam meg, de nagyon fájt, hogy nem sikerült. Aztán szakítottam a párommal, és fél évig tervezgettem, hogy mennyi és milyen gyógyszert kell összegyűjtenem, és mit kell rá innom, hogy biztos meghaljak. Aztán Júniusban jött a mostani párom, randizgattunk, beszélgettünk, és tudtam, hogy bejövök neki, aztán egy este elhívott szórakozni. Távolinak éreztem magam a társaságtól, és a páromat nagyon helyesnek és magabiztosnak láttam /ekkor még nem jöttünk össze/ és arra gondoltam, hogy túl jó nekem, és ezen bekattantam, haza száguldottam, lenyeltem a koktélt, még időben, mert kiszámítottam, hogy mennyi idő, míg hatnak a mérgek.

És akkor az történt, mint édesanyám elmondta, hogy hajnali 1kor kitámolyogtam a szobámból és vizet kértem, aztán összerogytam. Ekkor még pont nem szívódtak föl a mérgek, tehát anyukám érthető módon mentőt hívott, irány a detoxikáló, és életben maradtam. Ez szombat hajnalban történt, és Hétfőn a párom szerelmet vallott.

Szóval most már boldog vagyok, hogy a Sors, a tudatalattim, vagy akármi, de kilökött az ágyból és segítséget kéretett velem.

Nem tudom segít e neked, az én történetem, vagy nem, de leírtam, mert jól esett. És tanulságos.

1. Kilátástalan, reménytelen, depresszív és ÜRES életet éltem fél éven keresztül. És kibírtam.

2. Nem könnyű meghalni. Én is azt hittem, hogy meg akarok, hónapok óta tervezgettem, már nem érdekelt a családom és barátaim reakciója, csak arra vágytam, hogy egyszerűen MEGSZŰNJEK létezni.

3. Akármennyire is gyűlölsz élni, mindig jön egy fordulópont hosszabb vagy rövidebb idő után.

4. Van miért/kiért élni.

5. Vagy a miért, vagy a kiért, de ELJÖN!

Te mit tennél, ha felnevelnél egy gyereket, évekig babusgatnád, imádnád, ő lenne a mindened, mindent megtennél neki. Csak azért dolgoznál, hogy neki megteremthesd a jólétet, és akkor a gyerek egyszer csak megölné magát, abból az elgondolásból, hogy neki milyen szar az élete.

Szerintem idegösszeroppanást kapnál.

Ebbe gondolj bele.

Szóval ha megteszed anyukád évekig sírni fog, és az egész további életét lelki sérülten fogja leélni. Ezt akarod?

Minden rossz után következik valami sokkal jobb. Vannak az életben jobb és rosszabb napok, de mindent túl lehet élni.

Halálos betegek a végsőkig küzdenek az életükért, te meg egészségesen fognád magad és meg akarsz halni? Ne butáskodj.

Én azt mondom neked, hogy 3 hete halt meg az unokaöcsém, autóbalesetben. Húsz éves volt, éltre való, szeretetteljes, kedves, mosolygós, jó humorú.... tele tervekkel (nem is akármilyenekkel) Az egész család vigasztalhatatlan, nem tudjuk felfogni, hogy nincs többé. A temetésén több százan voltak.

Amit okoznál: mérhetetlen fájdalom. Soha meg nem szűnő hiányérzet. Gondold át jól, mit csinálsz.

Régebben nekem is jártak ilyenek a fejemben. Aztán úgy gondoltam, anyumék nem azért szenvedtek egy hülye munkahelyen, hogy én eldobjam az életem. Utána apum meghalt, rájöttem, mennyire rövid egy élet, és milyen könnyen el lehet veszíteni.

Ezután vettem két hörit, hogy elnyomják apum hiányát, és legyen kiket gondoznom, hogy a rosszabb pillanataimban is legyen kiért élnem. Azóta nem jutott eszembe ilyen gondolat. Ha rossz hangulatom van, és az jönne ki a számon, hogy bárcsak meghalnék, inkább azt mondom, hogy nem kell aggódni, velem kb már csak 30 évet kell kibírni, utána úgyis meghalok rákban.

Végezetül annyit, ami régebben mindig eszembe jutott: egy szülőnek nincs nagyobb fájdalom, mint túlélni a saját gyerekét.

És én ezt látom is. Mamám 80 éves, apum 53 volt, amikor meghalt. Mamám nem tud ezzel a ténnyel megbékélni, hogy a fia nincs többé, és hamarabb ment el, mint ő. Pedig apum két évet betegeskedett, és lassan 3 éve ment el. A te szüleidnek még felkészülni sem lesz idejük a halálodra. Ha nagyon szeretnek, akkor valamelyikük még utánad is fog menni. Ez akarsz lenni? Egy gyilkos?

Én is öngyilkos akartam lenni 4 évvel ezelött. MIndent szépen megterveztem és a kést már magamhoz böktem amikor a báttyám kivette a kezemböl egy picike sebb lett rajtam. utána mindent átgondoltam és azőta tudom h az élet a világ legnagyobb ajándéka. A szüleid nagyon rosszul éreznék magát a meghalnál. Szerintem menny el naralni pihend ki magad. És a gondolat el fog mulni.

Ne légy őngyilkos.

"Erre úgysincs megoldás, mert ez egy érzés."

Oh, kedves! Ezt már én is éreztem..nálam 5 évig tartott, és fiatal voltam anno... nem mentem dokihoz, csak úgy éltem egyik napról a másikra, üresen,...hozzáteszem nekem szerelmi bánatom volt... megcsalt, hazudott, elhagyott, majd vissza-vissza jött hitegetett, közben meg én voltam a 3. Soha nem mondta hogy vége, max egyszer, azt is röhögve!

Amúgy így utólag, tudom már, hogy depis voltam.. Én úgy dolgoztam fel, hogy megpróbáltam magam meggyőzni napról napra... mondhatni ellenérveket hoztam fel, hogy miért is ne... aztán egyszer több lett az ellenérv! Vajon ki tudja, hogyha meghalsz, nem ugyanabba a szitúba keveredsz? Tudod, az életben is úgy van, hogyha valamit nem sikerül megoldanod, akkor addig visszajár a ugyanaz a gond...

"Ezek abból jönnek amúgy hogy a sok negativ élmény ami egész életembe ért összegyűlemlik."

Juj, hát én is tudnék mesélni, de inkább koncentrálj arra, hogy honnan indultál és most hol vagy és merre kellene menned... (bár erről majd írhatnál egy kicsit, mert talán te is belátod, hogy "hasznodra" volt. (pl.: engem cikiztek, megvertek ált. suliba mert tekertem a biciklit :) és most? Mert tekertem anno a biciklit (=stréber voltam) van egy jól fizető állásom, és diplomám is... és akik cikiztek? Szerinted most hol vannak? Elárulom gályáznak 12 órákat a minimálbérért 3 gyerekért, és a pasijuk elhagyta őket...)

"Tegnap majdnem leszúrtam magam hirtelen felindulásból a konyhában.... csak az mentett meg hogy a postás csöngetett."

Ismerős, amikor a pasim elkezdett járni suttyóba a másik csajjal és rájöttem, kérdőre vontam, röhögve azt mondta, hogy vége, azon az estén én egy szikét ragadtam, csak az mentett meg, hogy belépett vki a szobába... aztán arra gondoltam, hogy mi lenne ha nem lennék? (biztos a sors kegyetlen fintora) Arra jutottam, hogy ha nem lennék, akkor nem nézhetném végig (akár nem is járulhatnék hozzá XD) hogy hogyan szívja meg az életben, és azt az örömöt nem adom meg neki, hogy csak úgy "eltűnök" :))) Tudod, az élet valamennyire igazságos, mindig mindenki visszakapja! (én csak azt kívánom, hogy had legyek mindennek a szemtanúja!)

:)))

AMÚGY MIÉRT ÉRZEL ÍGY? TÖRTÉNT VALAMI?