Azok a nők, akik "háztartásbeliek", soha nem gondolnak arra, hogy a férj egyszer ott hagyja őt (vagy őket a gyerekkel), esetleg elveszti az állását, megrokkan, ne adj' isten meghal?

A nő lehet akár szociális fóbiás, nincs elég önbizalma, esetleg nincs elég képzettsége sem és így nem tud munkát keresni. Lehet, hogy próbált párszor, de nem jött össze.

Aztán találkozik egy pasival, aki azt mondja, neki:

Te nekem minden kényelmet megadsz, vezeted a háztartást, főzöl, mosol, takarítasz, én meg adom a pénzt cserébe csak nekem ne kelljen semit se csinálnom itthon már munka után.

Ez így egyszerű, és a pasinak is jó, a nőnek is. Jól élnek, mert lehet a férfinak van elég pénze.

Aztán hogy a nőnek nem lesz nyugdíja, az majd csak akkor jön rá, mikor már lesz kb 40 éves, de akkor már pláne nem fog munkát találni szóval szívás ja, de van ilyen is.

Kedves Kérdező!

Én egy olyan nő vagyok, aki immár 15 éve itthon vagyok...

A gyerekeimmel maradtam itthon annakidején, mert más megoldás nem volt, nem szerettük volna, ha a gyerekeink napköziben vagy az utcákon, bevásárlóközpontokban kószálva nőjenek fel...

A gyerekek születése előtt nagyon jól fizető állásom volt, akkoriban évente 7-8 millió forintot kerestem, de iszonyú sok munkával, napi 14-16 órákat kellett dolgoznom...

A férjem nagyon jól keres, ezért úgy döntöttünk, hogy a gyerekek sokkal fontosabbak a pénznél!

Engem soha nem ambicionált, hogy rangokért törtessek, dolgozni szeretek, de abszolút nem vagyok törtető.

(Ráadásul az anyám példáján láttam, hogy ő törtetett a munkahelyén, nyugdíjig sikerült osztályvezetőségig "feltörnie", és akkor jött rá, hogy mennyire nem ért az egész semmit... Közben mi a gyerekei meg kulccsal a nyakunkban hányódtunk, soha nem volt ideje ránk.)

Szóval, én remekül érzem magam itthon, a gyerekek is sokkal kiegyensúlyozottabbak, mindig van időm beszélgetni velük, meleg, friss ebéddel várom őket suli után...

Azt hiszem, nem csinálhatom rosszul, mert a kamasz gyerekeim nyíltak és kedvesek, lépten-nyomon átölelnek és megpuszilnak, naponta többször elmondják, hogy szeretnek!...

Sajnos, időközben a lányom beteg lett (mániás depresszió), amikoris egy időre felborult az életünk, ez egy nehéz időszak volt mindannyiunknak... A férjemnek túl sok lett a probléma, ő nem bírja a feszültségeket, fogta magát és elköltözött a vidéki házunkba...

Nem váltunk el, csupán külön élünk, minden nap jön a gyerekekhez, együtt tanulnak, kirándulni mennek, együtt nyaralnak, készségesen segít mindenben, bármiről is legyen szó!... :-D

(Szerintem mióta elköltözött, azóta többet foglalkozik a gyerekekkel, mint előtte.)

Önként ad minden hónapban 200ezer forintot, karácsonykor, húsvétkor további 200-300ezer forintot, úgyhogy kényelmesen élünk most is.

Nekem időközben interneten végezhető munkám akadt, amit akkor csinálhatok, amikor nekem kényelmes, és ráadásul érdekes munka, én szeretem csinálni, ezzel is bejön 100-150ezer forint havonta...

Ezen kívül az a lakás, amiben most élünk (Bp-i, 120nm-es, 4 szobás) az én saját tulajdonom, és van még egy vidéki házrész-tulajdonom, amit esetleg később kiadhatok albérletbe vagy eladhatok életjáradékért...

A gyerekeknek már most megvan a saját 100-100 nm-es házuk, ezekbe akkor tudnak majd beköltözni, ha saját keresetük lesz és kedvük is lesz a külön életre. :-D

A férjemnek is van egy 100nm-es vidéki háza...

Szóval, én nem aggódom, hogyan és miből fogok megélni később. :-)))

Valamennyi nyugdíjat is biztosan fogok kapni, hiszen 17 évet dolgoztam is, de ez nem nagyon érdekel...

Ne felejtsd el, hogy mindenki másban találja meg a boldogságát! Vannak, akiket a munkahelyi sikereik éltetik, és vannak olyanok is, akiknek a család és a gyerekek a legfontosabbak... Én ÍGY vagyok boldog és elégedett! :-D

Tudom, hogy sokan szeretnének úgy élni, ahogy mi, csak sajnos ők nem tehetik meg... Kénytelenek a gyerekeket minél hamarabb bölcsődébe, óvodába vinni, stresszelnek a munkahely és a család között, végül se a munkájukat nem tudják rendesen elvégezni, a háztartásuk is a feje tetején, gyerekeik szép lassan elidegenednek...

Kedves Utolsó!

Én pont így szeretnék élni mint Te!!! De sajnos nem tehetem meg. Tudom miről beszélsz, azért 10 évet én is otthon voltam, míg a gyerekek valamennyire felcseperedtek, és valóban, mindig volt időm rájuk, mindig meleg ételell vártam őket, és most, hogy egyik szinte felnőtt másik kamasz, kiváló kis emberek, jól neveltek. Mindez köszönhető, hogy mindig volt időm rájuk amikor kellett. Aztán valóban elmentem dolgozni, mert már nem volt rám akkora szükség otthon észrevettem, önállósodtak.

10 éve pedig már dolgozom, így is jó, otthon a négy fal közt most már nehezebb lenne, bár én mindig feltaláltam magamat, tényleg nem vagyunk egyformák!

Lehet, hogy nem teljesen a kérdésre válaszoltam, de az előttem szóló hosszú történetre muszáj volt reagálnom!

01.29-nek: lehet h meg fiatal vagy azert mondod. En is igy voltam a 20-as eveimben. minden a karrier, felakartam epiteni egy biztonsagot es ugy gyereket szulni. aztan jott az a franya 30++++ es megvaltoztak a nezeteim. Felre ertes ne essek, en nagyon fiatalon nagy karriert futottam be, es jo anyagiak kozott vagyok, es olyan munkat vegzek amit imadok, es mindig is imadtam. De mikor kislanyom megszuletett megvaltozott minden. O vette at a karrier helyet. En visszajottem dolgozni eleg hamar egyreszt a GFC, masreszt vezeto poziciokban levok nem tudnak tul sokat tavol maradni, harmadreszt itt nincs TGYAS, gyed, gyes, tehat semmi fizetes nem jar es csak 1 evig tartjak az allasod. A gyerek jovoje erdekeben jottem vissza elobb, hisz hiaba diplomas a ferjem en joval tobbet keresek nala. Nagyon sokaig kuzdottem a work life balance megtalalasaval. szerencsere anyu nalunk lakik igy be tud segiteni a pici vigyazasara es a haztartasba is. sokszor gondolkodtam otthagyni a munkam, es otthon ulo anyuka legyek, egyszer ugy gondolom ez lenne a jo, de tudom magamrol ez sem lenne tokeletes mert nekem kell h valami mzogassa motivalja az agyam. aztan gondoltam reszmunaidos allasra de az en szakmamban ritka mint a feher hollo, ahhoz nagyon alacsony poziciot kene elvinni, az meg nem eri meg anyagilag, masreszt meg nem lenne nekem kihivas. egyenlore tartom a frontot, epitkezunk h kozelebb legyek a munkahelyemhez aztan majd meglatjuk h jobb es mit hoz a jovo. lehet h aztan egy sajat ceget veszek es azt fogom irnayitani. a lenyeg viszont h en szeretnem h a kislanyom maganiskolaba jarjon, ill mire felno addigra sajat hazat tudjunk biztositani neki.

ja meg megjegyeznem h egy egy vita alkalmaval a ferjemmel meggyozodom arrol nem is olyan rossz otlet h dolgozom, mert ad egy biztonsagot ha kisetal az ajton, akkor is remekul megelunk sot meg a maganiskolat is tudom biztositani. de szerintem kinek mi a jo. en meg nem tudom eldonteni h mi a jo egyszer igy masszro ugy gondolom. csak azert irtam le h egy gyermek szuletese sok mindent megvaltoztat az emberben es lehet h addigra a karrier mar nem is olyan fontos.