Nagyon bánt, ahogy a testvérem viselkedett az esküvőnkön. Szóljak neki erről utólag? Vagy ha akkor nem mondtam semmit, már ne?
Júliusban tartottuk, azóta vissza-visszatér ez nekem.
Már azzal kezdődött, hogy ő más koszorúslány ruhát szeretett volna, mint a többiek. A ruhák elől zártabbak voltak, ő mindenáron egy mélyebben dekoltáltat akart, de mondtam, hogy én egyforma ruhákat szeretnék és amúgy az is nagyon jól állt rajta. Végül belement, hogy akkor legyen egyforma. Az esküvő előtt odaadtuk mindenkinek a ruhákat, majd az esküvő napján kiderült, hogy ő a felső részét átszabatta olyanra, ami neki tetszik...
A szertartás után a koszorúslányok átöltöztek, ő olyan ruhát vett fel, amivel egyértelműen "túlöltözött". Lehet, hogy én vagyok a háklis, de sok képen olyan, mintha ő lenne a menyasszony és ott is kérdezték a barátnőim, hogy itt lesz majd még egy esküvő az este folyamán, vagy mi?
Egész este parádézott, hogy rá figyeljenek, aztán hajnalban, mikor már kevesebben voltunk, összeszedte a csapat egy részét, hogy ők mennek napfelkeltét nézni. Mondtam, hogy menjünk akkor mindannyian, erre hogy jajj ennyi embert ő nem akar oda.
Utólag az is kiderült, hogy csókolózott egy barátnőmnek a párjával is az este folyamán.
Utána mi nászútra mentünk, próbáltam ezeket elfelejteni, de igazából nagyon bánt, hogy akkor is miatta főtt a fejünk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Le lehet pontozni, de én a helyedben tönkretenném az ő esküvőjét a jövőben, ahogyan ő tette a tiéddel. Mondjuk, én még lehet ott helyben az esküvőn kiosztottam volna és kitettem volna a szűrét, de hát annak már mindegy.
Mondd meg neki utólag, ha szeretnéd, vagy én a helyedben megszakítanám a kapcsolatot, nekem egy ilyen k testvérre nincs szükségem. Menjena pics@ba.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Te élsz tévedésben. Aki vendég (tehát odamegy egy bizonyos rendezvényre - főleg, ha kiemelt szerepben, pl. koszorúslányként!), az vállalja, hogy úgy öltözik fel az alkalomra, ahogyan illik, ahogyan elvárják tőle.
Ha nem vendég, akkor tényleg azt "vesz fel a saját testére" :D, amit csak akar.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!