Szülőként ti megsértődnétek, ha a gyereketek a párjával és kisbabával inkább különköltözne mégis?
26 hetes terhes vagyok, és 18 éves. Nem a legszerencsésebb kombináció, ebben biztos vagyok és nem kérem az utálkozó kommenteket, mert a kérdésem célja nem ez, vagy hogy bárki kioktasson.
A szüleim és a családom, a barátom családja mindenben segítenek és támogatnak minket, ennyire erős csapatot kívánni sem tudnék magam mellé. Mikor ez az egész kiderült és leültünk beszélni a szüleimmel, akkor azt éreztem jobb döntésnek, ha legalább 1, vagy 2 évig még itt laknánk hárman velük. Féltem az ismeretlentől és attól, hogy talán nem bírnám egyedül egész nap egy picivel. Szóval jelenleg itt lakik már a barátom is nálunk. A ház felépítése elég jó, nem zavarjuk egymást. De ahogy halad előre a terhességem, úgy változik az én gondolkodásom is és minél többet olvasok, tanulok a kisbabás életről, egyre kevésbé félek. Néha így is bepánikolok, de ez már inkább örömteli izgalom. Várjuk a közös életünket és már jobb ötletnek tartom, hogy inkább különköltözzünk mi hárman.
Ma már nézegettem pár lakást, egy most ősszel átadásra kerülő helyen van is még kettő olyan, ami teljesen megfelelne a számunkra és még szabad mind a kettő. A többi már vagy elkelt, vagy foglalva van...
A barátom benne lenne a költözésben (bár szeret itt, és a szüleimmel is jóban van). Apukám szerintem támogatna a döntésben, mert ő a különköltözést, mint opciót, az elején is felvetette. Egyedül anyukámtól tartok... Ő már nagyon beleélte magát abba, hogy ismét kisbaba lesz a családban, kb hetente rendel neki valamit, vagy talál ki új dolgot a babaszobába, hogy mi legyen, hogy legyen. Előszedte a régi mesekönyveimet, az első babámat, nagyon sok mindennek utána olvas, kb úgy készül, mintha neki lenne gyereke. Örülök ennek, de emiatt tartok kicsit attól, hogy mit fog szólni.
Ugyanúgy a városban maradnánk amúgy, szóval akár naponta találkozhatunk, nem is az a cél, hogy ne unokázhassanak.
Igazából a kérdésem édesanyákhoz szólna, hogy hasonló helyzetben nekik ez a felvetés rosszul esne, vagy megértőek lennének? (bár tudom, hogy a helyzetünk elég speciális)
Nem akarok hálátlannak sem tűnni, vagy olyannak, aki lerázza őket, de talán jobb lenne hármasban már az elejétől.
Számításba lett véve minden.
Olvasgattam itt az oldalon és ahogy elnéztem, a legtöbb felhasználó elég pesszimista. De nem azt kértem, hogy jósoljátok meg, együtt maradunk-e.
Ha nem működik majd a kapcsolatunk és szétmegyünk, elfogadom. Benne van a pakliban és tudom, hogy bizony lesznek olyan helyzetek, amikor nem lesz sétagalopp az élet. De együtt vagyunk már lassan 4 éve és hiszem, hogy bármi probléma jön, azt megoldjuk majd, ahogy eddig mindig.
Nem egy brutálnehéz szakra szeretnék majd menni, több ismerősöm, barátnőm végzett ott. Tudom, akkor minek kezdeném el, ha könnyű, de nekem ez pont jól fog jönni, illik abba, amit a későbbiekben dolgozni fogok.
Ez esetben mi a kérdés? Lakhatás megoldott, kapcsolat szuper, megélhetés biztosított.
Tanulásban, karrierben sincsenek különösebb akadályok. Az egész élet csodás, megszületni volt nehéz. Költözzél, ez nem kérdés, úgy is lesz segítség mindig.
Csakhogy a legtöbb ember nem tudja ebbe a helyzetbe beleélni magát, mert a legtöbbünknek 18 évesn arra nem lett volna pénze, hogy az albérletre kifizesse az első havi bérleti díjat. A szülei meg a helyszínen kaptam volna szívinfarktust, ha meghallják hogy jön az unoka.
Nem érzek szégyent, ellenben mérhetetlenül boldog vagyok, hogy kisbabám lesz. És ezen az undorító, frusztrációval teli kommentjeitek sem fognak változtatni.
Nem így terveztük, ezt szerintem mindenki számára világos. Nem most, nem így akartunk kisbabát. De mégis így alakult, rengeteg beszélgetés és gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy megtartjuk és egy család leszünk.
Persze ha mondjuk nehezen élnénk meg, minden forintra szükség lenne és hónap végén spórolnánk arra is, hogy vizet tudjunk venni, akkor más lenne a felállás.
Megbeszéltünk mindent a szüleinkkel, a kezdeti sokk után már ők is derűsebben látják a helyzetet.
Anyukám háztartásbeli, szerzett ugyan diplomát, de sosem dolgozott a szakmájában. Akkor ennyi erővel ő is undorító? Ugye, hogy nem. Számomra ő a világ legjobb anyukája és ez többet ér bármelyik munkánál. Örülök, hogy ilyen anyám van.
Itt talán inkább apukádat kellene dicsérni, mert ha jól értjük, akkor ő tartja el egymaga az egész pereputtyot.
Anyukád pedig biztos nagyon cuki anyuka, meg szép dolog a gyereknevelés, de azért az, ha valaki háztartásbeliként nevel gyerekeket, az nehezen összehasonlítható azzal a mutatvánnyal, ha egy nőnek a családja mellett még egy 8 órás állása is van. Na az igen.
De ki akarja ezt összehasonlítani?
Mindenki csinálja azt és úgy, ahogyan neki belefér, vagy kényelmes. Miért kell azon háborognotok, hogy számotokra ismeretlen családok hogyan, miből élnek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!