A szülők milyensége mennyire befolyásolja a felnőttkori életben való boldogulást?

Nagyon nem mindegy, milyenek családból jön az ember. Persze, hogy befolyásolja. Nem mindegy, hogy egy szerető, gondoskodó, vagy egy mérgező, visszahúzó családból jön az ember.

Ismerek olyat, akinek annyira megkeserítették otthon az életét, hogy felnőtt korára lett egy csomó pszichés betegsége, mint például szorongás, pánikrohamok, stb, és minél hamarabb el kellett mennie dolgozni, hogy elköltözhessen. Dolgozni, nem tanulni, arra már olyan idegállapotban nem lett volna lehetősége.

Többnyire. De abból is lehet egy nyomorult senkiházi, gyilkos, koldus, rabló, emberkereskedő stb, akit normális emberek neveltek fel- és az is lehet a világ legnagyszerűbb embere, aki nyomorultak között nőtt fel.

Nyilván az, hogy milyen példát lát, nagyban befolyásolja. De nem mindig.

Azt mondják a bölcs pszichológusok, hogy a szülők úgy 4-5 éves korunkra a kezünkbe nyomják a sorskártyáinkat. És vagy azokkal játszunk, vagy a kártyákat megfordítjuk, és pont ellenkezőleg.

Ezért van az, hogy ugyanabból a családból származó testvérek vagy meg tudják ugorni az akadályt, vagy nem. (Többnyire nem)

A családi alap mellett nagyon sokat számítanak a külső, kortárs stb hatások is. Ahogy egyre inkább a képernyők nevelik a gyerekeket, szerintem úgy csökken a család hatása. A legjobb családi hátteret is el tudja szúrni pár év tiktokozás.

A másik, hogy én úgy látom, hogy nem a családi pénz meg a társadalmi státusz a döntő, hanem inkább a szemlélétmód. Itt a gyk-n is olvasni egy csomó kitörési történetet, ahol a nehezebb családi körülmények ellenére sikeres lesz valaki.

Aztán vannak azok a hatások, amik tényleg keresztet jelentenek: alkoholizmus, erőszak, bűnöző életvitel stb.. Ezektől a hatásoktól nagyon nehéz megszabadulni, bár nem lehetetlen.

Két szakmunkás szülő, kb átlagos, vagy kicsit az alatti anyagi helyzet (autó nem volt, nyaralás talán egyszer, SZOT-üdülőben, de filléres gondok nem voltak). Apu kamaszkoromban kezdett inni, mikor megszűnt a munkahelye, ahol tizenéves korától dolgozott.

Nem volt elvárás a jó tanulás, a szorgalom, sőt, semmi elvárás nem volt. Húgom eladó lett, 18 sem volt, mikor férjhez ment, majd elvált. Azóta is évente más pasi, a két gyerek mellett, de az első munkahelyén van.

Öcsém agyonbukdácsolta magát középiskolában, kettőt ott is hagyott, végül okj-t csinált, festő lett, de inkább nem dolgozik, mint igen. Elvált, magasról tesz a lányára, gyt-t anyu fizet helyette.

Én elsős koromtól megállás nélkül tanulok, több végzettségem van, két sikeres vállalkozásom. Huszonéve férjnél vagyok.

Nem is lehetne különbözőbb a felnőttkorunk.