Miért hiszik azt egyes családtagjaim, hogy jobban tudják a velem történt dolgokat, az én gondolataimat, mint én magam?

HA VALAKI IDE AKARJA ÍRNI, HOGY TÚL HOSSZÚ, NEM OLVASSA VÉGIG, AZ NE TEGYE, MERT AZ NEM VÁLASZ, TELJESEN JOGOSAN LESZ JELENTVE VAGY LEPONTOZVA. KÖSZI A MEGÉRTÉST.

Olyan esetekről van szó, amik velem történtek meg, az esemény nagy részén ők ott se voltak, de valamiért azt hiszik, hogy jobban emlékeznek, jobban tudják, mint én. És ilyenekre számtalan példám van.

A családom, főképp a nagymamám váltig állítja, hogy nagyon jó az énekhangom, mert régen zongoráztam, jártam énekversenyekre, ráadásul énekkaros is voltam egy időben. Namármost zongorára fél évig jártam 7 évesen, énekversenyen csak alsóban voltam iskolai kereteken belül, és ott se értem el soha semmit, kb akkor hallottak utoljára engem "szépen" énekelni a családtagjaim, azóta ha rákezdek, tökre kivannak, hogy full hamis az egész. Na és ugyanezek mondják, hogy én nagyon tudok énekelni.

Az énekkaros emlékeim is külön kategória. Ötödikben voltam tagja a sulis kórusnak, határozottan emlékszem, hogy mindig lehalkított a tanár, mert tökre hamis voltam. Na erre a családtagok úgy emlékeznek vissza, akik ott se voltak a próbákon egyébként, hogy én nagyon szépen énekeltem, csak túl hangos volt a többihez képest. Nyilván ez az állítás nem igaz, ha tényleg olyan nagyom jó lett volna, akkor lett volna szólóm bármilyen fellépésen, de nem volt.

Hatodikban feladtam a kórust, mert a családom azt erőltette, hogy matek szakkörre járjak, és egy időben volt a kettő. És egyébként matek másik időpontban is volt általánosban, ugyan azzal a tanárral, de nekem erőltették, hogy mind a két időpontban menjek. És hatodikban más tanár is vette át a kórust egyébként, és ha szóba kerül itthon, akkor úgy emlékeznek rá vissza a szüleim, hogy nem miattuk hagytam ott az énekkart, hanem azért mert nem találtam jónak, miután más tanár vezette. És igaz is, hogy szerintem jobb volt az előző tanár, de én ettől független maradni akartam az énekkarba.

Vagy most ugye középiskolás vagyok, és koleszos. Koliba minden napra van két kajajegyünk, reggeli és vacsora (ebéd suliban, az más). Ezek a kajajegyek egy a4-es lapon vannak, dátummal és névvel, mindig le kell adni, de tök mindegy, hogy körbevágja az ember, vagy kitépkedi, ez senkit nem érdekel, csak ha eszel add le.(igazából meg se nézik egyébként) Én kitépkedni szoktam. Nos novemberben hazajöttünk, és azt a lapot is hazahoztam, amin a kajajegy van, és itthon kidobtam, mert már nincs rá szükség. Nem gyűrtem össze, csak a kuka tartalmának a tetején volt, látszott rajta, hogy mi az, és az is, hogy abból nem ollóval lettek kivágva a dolgok. Anyám meg akkora hisztit csapott, hogy dehát az csak körbevágva érvényes, biztos nem is eszek a koliba... Egyszer nem járt a koli menzáján, nekem ez a negyedik évem a koliban, de bizonyára anyám sokkal jobban tuja, hogy hogy elfogadható az a retkes papírfecni....

Illetve anyám, nagymamám, és egy páran hisznek dolgokat a stílusomról. Pl a fekete ruhákat és a hajfestést tuti csak azért szeretem, mert unokatesóm utánozom, nagymamám szerint, az meg már mellékes, hogy unokanővéremmel évi párszor beszélünk, nincs is jó kapcsolatom vele(csak ilyen semmilyen), akkor minek utánoznám? Anyám szerint, ha valami neki nem tetsző dolgot veszek fel, vagy gondolok, akkor meg vagy más velem egykorút utánzok és minek akarok beolvadni a tömegbe, vagy feltűnősködni akarok, aminek szerinte szintén nincs értelme, vagy csak szimplán azért teszek, vagy gondolok valamit, mert tudom, hogy neki nem tetszene.

Konkrétan néha a családtagjaim úgy tesznek, mintha minden velem kapcsolatos dolgot jobban tudnának, mint én. Miből gondolják azt, hogy igazuk van?