Hogyan lehet valakit (szülőt) leszoktatni az eszeveszett pénzköltésről?

Anyukámról lenne szó. Olyan szinten szórja a pénzt, hogy az valami hihetetlen. Meg lehet kövezni, hogy én vagyok a gyerek, nincs jogom beleszólni, de én akkor is fel akarok lépni ellene, mert ez már nem normális. Nekem is van saját keresetem, amiből folyamatosan gyűjtögetek, de szerinte "megilleti" őt valamennyi, van mikor fele, van mikor több a lakhatásért, meg kajáért. Jó, ezzel nincs is semmi gond. Simán odaadom, így is hogy keveset keresek, és kuporgatok, nincs jó munkám. Őszintén egy autó lenne az álmom, és arra szeretnék félretenni, de ő mélységesen ellenzi, pedig már nem vagyok fiatal, 24 éves vagyok. Rengeteget buszozok, gyalogolok nap mint nap, amivel csak az a gond, hogy nagyon sok időt elvesztegetek, amit hasznosabb tevékenységgel is eltölthetnék. Anyukám meg a saját pénzét az utolsó szálig elveri, és még az enyémet is. Ő viszont nem keres rosszul. De egyszerűen annyira haszontalan, jelentéktelen dolgokra, hogy nem lehet kibeszélni. Mindig eszébe jut valami háztartási eszköz, vagy fogyigép, vagy hasonló. Ha nem az akkor szőnyeg, új bútorok, a ház körül valamit cserélgetni, például megint kell festeni, megint kell új kerítés, megint csináltassunk valamit, járdaszegély vagy miegyéb, ami nem is olyan rég volt cserélve. Aztán új mosógép, új szárítógép, neki egy csomó dolog kell, fogalmam sincs mik azok, amiket összerendel, egy rakás talpmasszírozó, elektronikus cuccok, borotvák, epilátorok, elektromos fogkefe. Ruhára meg ilyesmire nem költ, ő is a régiben jár, én is csórón nézek ki ezeréves rongyokban és kopott farmerben, nincs normális göncöm. Ruhára már azt mondja nem telik. Aztán a padlás már így is tele van egy rakás cuccal, amelyek többsége ki sem volt próbálva, de még nincs vége. Ételeket is nagyon drágásan vesz, aminek nem látom a miértjét. 3 emberre (ő, én tesóm) brutál sokat pazarol, van amit kidobunk, tele a hűtő, nekünk nem kell, hús hús hátán, és édességek, amelyeket aztán legtöbbször elosztogat. Sokszor kértem, hogy spóroljon, és nem kéne ennyire nagylábon élni, de vele nem lehet beszélni erről. Hiába javasoltok költözést, az még úgyse megoldható, nincs annyi takarékpénzem, hogy albérletet fizessek. Plusz csak messzebbre tudnék költözni, és úgy még többet kéne buszoznom melóba. Más normális embereknek a környéken fele ennyi fizetésből sokkal több mindene van, autójuk, jól néznek ki, nem mint a csövesek, kirándulni is tudnak, páran úgy hogy mellette még dohányoznak is, vagy néha iszogatnak. Én ezt az élethelyzetet nem szeretem, mert mindenki előtt szégyenkeznem kell. A kortársaim javarésze elért valamit az életben, én annyit sem, hogy autót tartsak, hogy ki tudjak mozdulni erre-arra, tudjak találkozni régi barátokkal. Azzal, hogy szép a házunk, aztán tényleg sokat érek. Igen, ha rohadna ránk a fal, akkor valóban oka volna, hogy rendbetegyük a dolgokat, de ez nem normális, hogy mindig festetünk, szegünk, barkácsolgatunk, eltékozoljuk a sok pénzt, amiből ha egyedül kéne megélnem, már rég félretettem volna az autóra valót, vagy egy külföldi utazás árát. És nem sajnálom tőle a cuccait, a pénzére sem vagyok irigy, de nem normális dolog ez az egész, hogy nap mint nap ezt kell néznem, hogy elkölti egy rakás mihaszna sz*rra, ami pocsékba megy, vagy nem is használja.