A szegényebb/tanulatlanabb szülők miért nem akarják a gyerekük társadalmi mobilitását?

Én nagyon büszke vagyok a családomra. Nagymamámék nagyon szegények voltak, tipikus falusi paraszt család. Gyerekként sokan voltak testvérek, háború is volt, gyakran éheztek. Egész fiatal korától nagyon sokat dolgozott. Ő tudatosan már "csak" 2 gyereket vállalt, és mindent elkövettek nagyapámmal hogy a gyerekeik tanuljanak, és ne kelljen tönkremenniük abba a rengeteg munkába. Anyukám és öccse így átlag középosztálybeli lettek, még diploma nélkül, de egy jó becsületes nem fényűző, de kényelmes élettel. Anyu mindent elkövetett hogy nekünk bátyámmal már diplomán is legyen. Nekem lett, bátyamnak nem. Bátyám lányának már van. Az én gyermekeim még általános iskolások. Jó iskolába járnak, és még sem fordul a fejükben hogy nem mennek egyetemre, számukra már most természetes.

Ez 4 generáció amit leírtam, és szerintem ez általánosabb mint amit te leírtál.

Az ügyesebbek 1-2 generáció alatt is megteszik ezt az ugrást.

Miután elérted ami akartál, pl. Balin nyaralás, akkor fogsz rájönni arra hogy az nem igazán nagy szó, vagy nagy tett. Az igazi meló az volt amit a nagyszüleim tettek, hogy a nyomorból kineveltek 2 olyan gyereket, akik osztályt ugrottak, és akiknek a gyerekei szintén. Egy Bali nyaralást ha volt lehetőséged tanulni, és jó diplomát szereztél akár minden évben összehozhatsz. Kitörni a nyomorból viszont egy élet munkája volt. Mindig van feljebb, de a legnehezebb a nyomorból kitörni. Viszont én azt sosem felejtem el hogy abba aki én ma vagyok mennyi munkája van a felmenőimnek, és próbálom ezt "visszafizetni" a gyerekeimnek.

Nekem már könnyebb dolgom van.

Gyerekeim persze kérdezik, hogy miért vagyunk mi itt ennyivel szegényebbek, mint pl. Angliában az emberek. És én elmesélem neki hogy mennyi munka van abban hogy mi ezen a szinten élünk, mesélek a háborúról, és hogy majdnem az egész ország eltűnt. Aztán megmutatom, hogy milyen nyomorban élnek pl. Indiában, és elmondom neki hogy a rengeteg ember nyomorát pont az okozza hogy Anglia évtizedeken keresztül kiszipolyozta az egész országot.

Nem okosabbak mint mi, kihasználtak másokat. Ha elmész külföldre dolgozni te is látni fogod.

Én emiatt nem szeretném ha a gyerekem külföldön éljen. Menjen el, tapasztaljon, de élni és a tudással majd jöjjön haza. Ne szolgáljon olyan nemzeteket akik mások elnyomásából élnek jobban. Az én nagyszüleim pont azok miatt a nemzetek miatt szenvedtek, ahová a korosztályomon (40es vagyok) legalább 30 %a kiköltözött. Az anyagi biztonság nálunk már nem kérdés, de nem szeretném rabszolgák látni a gyerekeim.

Tudom hogy ezt majd csak akkor fogod látni ha már megtapasztaltad, de a céges buli, meg Bali csak csalik a horgon, és önként hajtod igába a fejed, és leszel rabszolga. Mire rájössz hogy megvezettek a pénzzel, már csak azt tudod tenni amit én. Mesélted a történelmet a gyerekeinek.

Nekem anya mindig azt mondta kiskoromban, hogy tanuljak, merthogy az előre visz, de pl segíteni abszolút nem tudott, mert neki még egy érettségije sem volt sajnos. Pénze sem volt, hogy anyagilag tàmogasson. Mikor làtta, hogy valamiben sikert értem el, akkor azt mindig a magàénak tudta be, hogy az ő érdeme, nem az enyém. Gyakorlatilag féltékeny lett, hogy engem sok minden érdekel, vagy hogy valami sikerül, mert ő semmit nem ért el az életben egzisztenciàlisan.

Érdekes, hogy apukàm is mindig tàmogatni próbàlt, anyagilag és szavakban is mindig a javamat akarta, jogsi, nyelvvizsga, diploma. Elköltöztem nagyvàrosba, és kinyílt szàmomra a vilàg. Ő is mégis azt akarja, hogy hazaköltözzek a faluba, pedig ott szellemi munka szàmomra nincsen sajnos.

Szerintem a szülő alapjàraton akarja, hogy a gyereknek jó élete legyen, és hogy meglegyen mindene, vagy legalàbb el tudja indítani, egyrészt magàért a gyerekért, de önmaga miatt is. Persze nyílvàn nehéz ezt úgy akarni, hogy maga a szülő nem tehette meg a sajàt idejében, hogy tanuljon, stb, célokat érjen el, mert szociàlisan hàtrànyban volt. Mindenki azt tudja tovàbbadni, ami neki is van, és félig önhibàjàn kívül, félig pedig a sajàt akarata alapjàn annyit tesz bele ebbe, amennyire képes...

Aztàn az is benn van, hogy a gyerek egy teljesen màs vilàgba keveredik, amit a szülők ugye nem ismernek a hàtrànyukból adódóan, és bizalmatlanok, hogy a gyerekkel mi történhet egy màs közegben... Ha nem tapasztalunk meg valamit, akkor nehezebb bízni benne. Aki nem nyílik a vilàgra, neki nehezebb elképzelni, felfogni, megérteni azt, hogy a gyereknek új, màsfajta lehetőségei is vannak az életben, mint annó neki, és ezàltal màsra vàgyik.

Vagy ha a szülő meglàtja a pénzügyi lehetőséget a gyerekben, és megpróbàl felkapaszkodni rajt, hogy hàt hiszen ő taníttatta ki, nélküpe sehol sem lenne, és elkezdi zsarolni, hogy tartsa el, vagy adjon pénzt, az is benne lehet...

Szerintem a személyiség sem mindegy, hogy a szülő milyen, vagy a gyerek milyen. A gyerek hajlandó e élni a lehetőséggel, elég kitartó e, és a szülő el tudja e fogadni, ha a gyereknek sikerül tovàbb menni, mint ő.

:)

10

Ha pl sérülése miatt nem kap neki megfelelő munkát, hogyan is lehet a kitörést elképzelni?