Miért gurulnak dühbe, és kapnak vérszemet a Gyakoris felhasználók egy hasonló kérdés láttán? (Többi lent.)
Az olyan jellegű kérdéseket értem ez alatt, amelyekből kiderül, hogy egy 30 év körüli férfit/nőt eltartanak a szülei, nem dolgozik és nincs jövőképe sem. Igaz, otthon besegít a házimunkába, de semmi több. Megfelelő számára ez az állapot, és úgy van vele, hogy lesz még elég ideje dolgozni, minek fáradozzon feleslegesen. (Illetve, lesz, ami lesz.) Nem érti meg az emberiség/élet általános "működését", de legfőképpen nem ért vele egyet, és emiatt már bizonyos személyek szemében rossz/semmirekellő embernek van bélyegezve.
Miért nyílik ki a bicska sokak zsebében hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek láttán/hallatán? Miért nem értik meg, hogy mindenkinek van valami hibája, és az övé ez? Ráadásul, talán még (ha csak részben is) igaza is lehet, főleg, ha olyan körülmények is meghúzódnak a háttérben, minthogy például pszichésen beteg az illető, és mindez erőteljes gátlások ördögi köreként mutatkozik meg életében, hiába áll például gyógykezelés alatt.
Teljesen komolyan gondoltam ezt a kérdést, nem trollkodási szándékkal tettem fel.
Azért mert ők nem tehetik meg azt amit az adott kérdés kiírója, részben vágynak arra az állapotra mint pl: eltartottság, sok szabadidő stb.
Illetve természetesen a jó öreg frusztráció levezetés, illetve van az az állapot amikor örül annak hogy mások élete sz.arabb, ezért jogot formál arra hogy elkezdje ba.sztatni a másikat.
Az ilyen jellegű kérdéseknél leginkább ezeket látom.
Nem akarok senkivel vitatkozni oldalakon át, ezért a véleményed kinyilvánítására használd a "pipákat", köszi! :)
Csak óvatosan felvetém az érem másik oldalát: mi van azon szülőkkel, akik szadista elmebetegek, és a gyereküket kínozzák csecsemő kora óta? Szerintetek mi lesz az ilyen gyermekkel, ha a pszichopata szülők ügyelnek arra, hogy ne tűnjön fel? A pszichopaták képmutatóak a külvilág felé, a külvilág meg nem hiszi el áltlaában, ha panaszt tesznek pszichopatákra.
Csak érdekel, erről kinek mi a meglátása, a jelen kérdés kapcsán.
Mert ugye mindig csak a szülők gyerekét hiszik élősködőnek... És mi van fordított helyzetben? A gyereknek mennyi ereje marad menekülni vajon...? (Megjegyzem független vagyok, csak engem zavar, hogy az érem másik oldalát nem szokták az emebrek szemügyre venni, hanem cska a látszatot inkább...)
"an kiszolgáltatottságnak hívják. És nem, nem az irigység dühít. Hanem a szülők helyzete. Hogy az ilyenek röhögnek a markukba, miközben az egyre idősebb, betegesebb szülő meg gürcöl"
"Szörnyű lehet a tudat hogy éteted végéig a véred szívja a "gyerek""
"A szülőknek már aligha ihaj-csuhaj a tudat hogy később is eltarthatják a munkakerülő porontyot."
Azt nem értem, miért írja itt sok gyökér válaszoló, hogy kihasználja a szülőket, és ez nekik gond? Végigjártátok minden eltartott 30 éves szüleit, és megkérdeztétek? Annyira elképzelhetetlen az, hogy a szülőknek is jó az az állapot? Biztos van olyan szülő akinek nem tetszik ez (bár ők tehetnének ellene a leginkább, szóval ha hagyják, nem kell őket sajnálni), de általánosságban kijelenteni hülyeség.
1. Attól függ, hogy csinál-e valamit? Bármi hasznosat. Szokott-e barkácsolni, megszerelni dolgokat a házban és ház körül? Kertészkedni, haszonállatokat ellátni? Ért-e weboldalak összedobásához? Ezeket mind megélhetéssé lehet alakítani.
2. Ezt mások is írták: A szülők helyzete. Kőgazdag vállalkozók, vagy keményen güriznek?
3. Milyen mentális betegségben szenved az illető? Autista? Vagy depresszió, pánikbetegség? Mert ez utóbbiak kezelhetők, és rengetegen dolgoznak ezekkel az állapotokkal, mert nincs más választásuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!