Elmondanád a szüleidnek, hogy azért viselkedsz furán mert még mindig nem dolgoztad fel ami történt?
4 éve lett vége egy nagyon mérgező párkapcsolatomnak. Vert, fojtogatott, megcsalt számtalanszor, arra kényszerített, hogy a szeretőjével legyünk hármasban, és még sok más borzasztó dolgot tett, Nem mertem kilépni a kapcsolatból hosszú évekig. Nagyon kordában tartotta, hogy senkinek ne beszélhessek róla, és nem is mertem. Aztán végül sikerült kilépnem belőle.
Ezek után először a szüleimhez költöztem vissza mert nem szerettem volna, nem mertem egyedül lenni, majd elköltöztem. Majd egyedül éltem, volt mikor az új párommal. Most úgy alakult, hogy megint vissza költöztem a szüleimhez.
Nincsenek tisztában vele, hogy mitől viselkedek úgy ahogy (mármint nem tudják, hogy sok fura reakcióm még mindig berögzött, a múltam miatt viselkedek úgy ahogy). Lehet ők csak azt hiszik fura vagyok, megváltoztam, de érzem, hogy egyedül azért vagyok “fura” mert még mindig kísért a múlt. Mai napig félek tőle, hogy valahol össze futok exemmel, vagy a házunk előtt fog várni, egyedül lenni itthon és egyedül menni valahova este sem szeretek, és még jó sok fura “szokás” amivel tisztában vagyok, hogy miatta csinálom, mert ő ilyenné tett.
Én már felismertem, próbálok ezek ellen tenni de nem egyszerű.
Van hogy hallottam szüleimet beszélni róla, hogy ebben vagy abban milyen furán reagálok, vagy viselkedek.
Érdemes ennyi idő után leülni velük megbeszélni, hogy ezt nem önszántamból csinálom, csak berögzött és ne nézzenek hülyének?
teljesen mindegy h kivel beszéled meg a dolgokat vagy kinek írod meg. a lényeg h kiadd magadból.
én nemrég szakítottam a párommal. nagyon szerettem őt, de.... mindennél jobban rá akart venni a pornós stb. szexre. másról sem beszélt. folyton fogdoosott. már a boltban stb. hejeken is a fenekemet markolászta alám nyúlt stb. stb. stb. mint egy olcsó cigány lotyó kúrvával. túl sokszor b@sztam le miatta. úgy tűnt h felfogta, de aztán megint kezdte. vagy 6-szor adtam neki esélyt...már többé sohase.
leírtam a hugomnak s jobb lett. hangfeklvételeket is küldtem stb. kiírtam, kibeszéltem magamból. jobb lett. igaz ez nem olyan dúrva dolog mint a te sajnálatos és tényleg megrázó történéseid. csak ezzel azt akarom írni h eress hasonló próblémákat átélő személyeket, írd ki, beszéld ki magadat. ha kell menj el valamilyen sport,, torna jóga stb. hogy testilleg is kirázd magadból. ezzel még a berögződéseket is lesöpröd maggadról.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!