Ha elnyomva érzitek magatokat a családotokban, akkor miért?

Fiatalabb lány gyerek vagyok. Azért, mert hiába próbálok velük bármivel kapcsotban rendes érvekkel intelligensen kommunikálni, higgadtan, nem ér semmit a szavam. Amikor meg megkérnek valamire, és én azt mondom hogy: oké, persze megcsinálom, az rá a válasz, hogy persze hogy megcsinálom, mert be leszek fogva és nem lesz más lehetőségem. Én meg állok ott, hogy: ...

Mintha teljesen más nyelvet beszélnék velük. Nem tartom magam felnőtteskedő hülye tininek sem.

17 éves vagyok. Amikor 5 voltam megszülettek a testvéreim. Ikrek. Apa mindig is kislányt szeretett volna, ezért ő az elkövetkezendő 6 évben csak a húgommal foglalkozott. Az öcsém nem egy kitűnő tanuló, vele anyukám foglalkozik egy csomót.

Én ebből kimaradtam. Jól tanultam, sosem kellett segítség. Senkit sem érdekel a véleményem, pedig általában nekem van igazam, ezt nem tudom miért van. Nem jutott rám idő. Ha unatkoztam azt mondták, nesze itt egy kis pénz, sétálj egyet. (persze ez 14 éves koromtól)

Az öcsém nem foglalkozik velem, mert én se foglalkoztam vele, amikor kellett volna. A húgom jobban kedvel, de beszélgetni nem tudunk.

De ezt már elfogadtam, szellem vagyok szinte. Mondjuk előnyei is voltak, bár példa most nem jut eszembe.