Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyám egyértelműen szórakozik...

Anyám egyértelműen szórakozik valakivel, és játsza a hülyét. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nem áll távol tőle a megcsalás, már 4 éves koromban is a szemem előtt feküdt le egy csávóval, de az elfelejtődött. Akkor apum külföldön dolgozott.

Most pedig már 10 éves korom óta telefonon tartja a kapcsolatot egy másik valakivel. Régebben hallottam a beszélgetésüket, napi többször is beszéltek, cuppogtak is egymásnak a telefonba. Anyukám gyakran “csak úgy elment autózni” itthonról, és már visszahallottam, hogy itt meg ott látták anyukámat együtt egy másik pasassal köztéren, vagy bolt előtt találkozgattak. Fogalmam sincs, hogy összebújt-e valamikor vele. Aztán már anyukám mindig elment a hátsókertbe telefonálni. Mai napig tartja vele a kapcsolatot, szinte mindig hallom, hogy ha csörög a telefonja. Igazából próbáltam ignorálni az egészet, de most már rohadtul kezd az idegemre menni, hogy színészkedik előttem. Mostanában mindig azt csinálja, hogy ha csörög, megnézi a telefont, majd dörmög magába, hogy: “most ki az Isten hív, ki ez?” Majd zsebrevágja, kimegy a fürdőszobába vagy az udvarra, és akkor szól bele, hogy haló. És ezt napi szinten eljátsza, hát a hülye is rájön, hogy itt valami bűzlik. (Biztos vagyok benne, hogy a nagy szeretője hívja, hiszen ha valami baràtnője az, felveszi mellettem, és beszélgetnek.)

Apukám egyébként már 3 éve külföldön dolgozik, ha itthon van, akkor meg folyamatosan részeg. Talán tud róla ő is, mert régebben veszekedtek már, hogy szeretőd így, szeretőd amúgy. Nem is akarok beleavatkozni. Hanem ezzel a nagy színészkedéssel mit csináljak? Attól is rosszul vagyok, hogy napi szinten a szemtanúja vagyok ennek a kapcsolattartásnak.

20/L


2021. márc. 30. 04:56
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
89%

"már 4 éves koromban is a szemem előtt feküdt le egy csávóval"


Heeee.......?????? Előtted szexeltek....????

2021. márc. 30. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
32%
Anyád egy üzletasszony, de neked nincs üzleted, unatkozol.
2021. márc. 30. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
92%

20# Azért az apja is megéri a pénzét.


Munka is van, külföld is van, szabadság is van, de azért jól jön néha hazamenni a feleséghez.

2021. márc. 30. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
Nem olyan biztos, hogy jó az élet...
2021. márc. 30. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
100%
hová lett a kérdező???
2021. márc. 30. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
55%

Nyilván ezen az oldalon csak akkor is a férfi lehet a hibás, ha éppen megcsalják.


Az én nőrokonaim mindig váltak, ha már úgy érezték, hogy végleg elromlott a kapcsolat. Nem félrekefélgetni...

2021. márc. 30. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
83%
Biztos telefonál.
2021. márc. 30. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!