Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyám egyértelműen szórakozik...

Anyám egyértelműen szórakozik valakivel, és játsza a hülyét. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nem áll távol tőle a megcsalás, már 4 éves koromban is a szemem előtt feküdt le egy csávóval, de az elfelejtődött. Akkor apum külföldön dolgozott.

Most pedig már 10 éves korom óta telefonon tartja a kapcsolatot egy másik valakivel. Régebben hallottam a beszélgetésüket, napi többször is beszéltek, cuppogtak is egymásnak a telefonba. Anyukám gyakran “csak úgy elment autózni” itthonról, és már visszahallottam, hogy itt meg ott látták anyukámat együtt egy másik pasassal köztéren, vagy bolt előtt találkozgattak. Fogalmam sincs, hogy összebújt-e valamikor vele. Aztán már anyukám mindig elment a hátsókertbe telefonálni. Mai napig tartja vele a kapcsolatot, szinte mindig hallom, hogy ha csörög a telefonja. Igazából próbáltam ignorálni az egészet, de most már rohadtul kezd az idegemre menni, hogy színészkedik előttem. Mostanában mindig azt csinálja, hogy ha csörög, megnézi a telefont, majd dörmög magába, hogy: “most ki az Isten hív, ki ez?” Majd zsebrevágja, kimegy a fürdőszobába vagy az udvarra, és akkor szól bele, hogy haló. És ezt napi szinten eljátsza, hát a hülye is rájön, hogy itt valami bűzlik. (Biztos vagyok benne, hogy a nagy szeretője hívja, hiszen ha valami baràtnője az, felveszi mellettem, és beszélgetnek.)

Apukám egyébként már 3 éve külföldön dolgozik, ha itthon van, akkor meg folyamatosan részeg. Talán tud róla ő is, mert régebben veszekedtek már, hogy szeretőd így, szeretőd amúgy. Nem is akarok beleavatkozni. Hanem ezzel a nagy színészkedéssel mit csináljak? Attól is rosszul vagyok, hogy napi szinten a szemtanúja vagyok ennek a kapcsolattartásnak.

20/L


2021. márc. 30. 04:56
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
34%
20 évesen már elgondolkodhatsz, hogy dobbants otthonról, tudod ki lenne kiváncsi egy ilyen ........ra (nem írom le, mert 1000+1 évre kitiltanának).
2021. márc. 30. 05:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem egy ilyen alkalommal, amikor csörög a telefonja, és elkezd színészkedni, mondd neki, hogy ez teljesen felesleges színjáték, nem vagy már kisgyerek, ezért aztán tisztában vagy azzal, hogy ő nagyon is jól tudja, hogy " ki az Isten hívja".
2021. márc. 30. 05:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
49%

"Anya, tudom, hogy félrekefélsz, nyugodtan felveheted itt is a telefont, nem kell színészkedni."


Mondjuk ha apád folyton külföldön van, akkor megértem, hogy ki kell tölteni valamivel azt a 15~20 centi űrt, amit hagyott maga után ;)

2021. márc. 30. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
84%
Húsz éves korodban már elgondolkozhatsz azon hogy szar a a szüleid kapcsolata, és lehet annyi eszed hogy nem szólsz bele: anyád még nő az alkesz apád mellett is, és társra vágyhat. Ami színészkedést illeti: talán szégyenli előtted hogy van valakije, vagy hogy képtelen kilépni egy pusztító kapcsolatból. Ami a régi megcsalást illeti: Jó régóta kínlódhat apád mellett. Egy nő elvétve kefél félre gyerek mellől ha jó a házassága. (Míg a férfiak saját bevallásuk szerit ők akkor is ha otthon minden rendben, de összeakadnak egy készséges új húsival) Attól tartok, nőként hamar rá fogsz jönni hogy működnek a dolgok ha önálló életed lesz.
2021. márc. 30. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
72%
Magánügye.
2021. márc. 30. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
80%

Egyrészt ez a szüleid magánügye. Másrészt az komolyan baj, hogy talált magának egy pasit, akivel boldog? A nyakamat teszem rá, hogy a szüleid már nem szeretik egymást és mondjuk a makacsság (senki nem megy onnan sehova), a hitel vagy a közös gazdasági kapcsolat tartja össze őket. Boldog házasság, ugye?

Az eszedbe se jut, hogy csóri anyudat lehet évek óta nem is tekintette apud nőnek? Mikor mentek el utoljára randizni? Adtak egymásnak puszit, ölelést? Kapott anyud virágot, csokit "csak úgy"?

Vagy azt honnan tudod, hogy apud nem ugyanezt csinálja külföldön?


20 évesen lehetne annyi eszed, hogy meglásd a fától az erdőt...

2021. márc. 30. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim válasza:
85%
Szerintem se sajnald ezt a kis szorakozast anyukadtol, amelett hogy semmi kozod hozza.
2021. márc. 30. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
91%
Pasiként mondom, hogy megértem anyádat. Apád évek óta nincs otthon, akkor is részeg, szóval...na. A kérdésre: SEMMIT ne tegyél!
2021. márc. 30. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
27%
Ezzel a családi háttérrel el tudom képzelni, hogy meglehetősen hülyén hangozzék ez számodra (vagy még rosszabb...), hogy valaki ilyesmiben lássa az esetleges kiutat, de én a helyedben - a mai fejemmel - imádkozni kezdenék a szüleimért, mert mind a ketten bajban vannak bizonyos értelemben, együtt és külön-külön is, de nem csak az ő bűnük mindez és mindketten áldozatok is ugyanakkor.
2021. márc. 30. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
15%

Neked ehhez mi közöd úgy mégis?


Amúgy anyád nem szeretőt tart hanem kva. Abból finanszírozza az életeteket.


Tartsd tiszteletbe, hogy nem akarja az orrodra kötni, de mint látod titkolni sem tudja.

Hagyd békén. Törődj a saját dolgoddal.

2021. márc. 30. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!