Mit tennétek a ilyen helyzetben? Mi van a feleségemmel? Mi lesz ennek a vége?

Itt már rég elmúlt a szerelem, inkább ezen érdemes elgondolkodni, hogy így akarsz e leelni egy teljes életet meg .

Ez a történet csak felnyitotta a szemed.

Nagymamám 86 évesen viszonylag ellàtta magát, de úgy, hogy egy udvarban éltünk még úgyis megszökdösött. Vagy épp a kályha tetejére pakolta az újságokat, volt amikor be is gyulladt. Hiába figyeltünk rá, mindig csinált valamit. Kiültettük a kapuhoz, hogy nézelődjön, csalogatta be az embereket. A vége felé mikor már pelenkázni kellett, sokszor belenyúlt a pelenkába és magára kente, amit talált.

Pedig anyukám ápolónő az idős elfekvőn, de nem tudtunk vele mit kezdeni. Egy öregotthonban nincs ilyen dolgoknak kitéve egy öregember. Nem juthat késhez, biciklihez, nem igazán tud tüzet gyújtani, bármi rohama van, hozzáértők között van. Szerintem ez már nem arról szól, hogy a saját otthonukban vannak e. Ha mindennap jársz a szüleidhez nem igazán értem miért kéne plusz egy fő ehhez. Telefonon is érdeklődhetsz a hogylétük felől.

A feleségedtől egyértelműen eltávolodtál, de nem emiatt, ez inkább már csak az utolsó csepp.

Úgy beszélsz az öregek otthonáról, mintha valami elfekvő lenne azoknak az időseknek, akikről nem akar gondoskodni a családjuk, és odadugják őket meghalni. Nyilván ilyen is van, de azért nem ennyire egyszerű a dolog. Az én férjem nagymamája például imád ott lenni, mert kiszolgálják, van társasága, aranyosak a nővérek, stb., otthon meg egyedül unatkozna egész nap.

Amúgy ilyen helyre borzasztó drága és nehéz bekerülni, tele van minden normális intézmény, lehet éveket kellene várnotok, mire lenne hely (pláne kettő egyszerre). Esetleg járj utána, hogy a hozzátok legközelebbi intézmény mikor és mennyiért tudná fogadni az időseket, lehet a feleséged se erőltetné ezt tovább, mert nem sokkal drágább 1-2 embert felfogadni az ápolásra.

Ettől függetlenül visszataszító az anyagiassága és nemtörődömsége, nem tűnik jó embernek a leírásodból ítélve.

Akinek ez a reakciója, hogy otthon, az szimplán önző. Az élet igen csak kis része szól arról, hogy minden ideális, a többiben megoldandó feladatok vannak. Az ápolás is ilyen, természetesen nem a végsőkig és nem bármi áron, de ameddig az ember tudja kezelni legalább próbálja meg.

Megmondom őszintén, én tutira elválnék, az akinek a reflex szerű reakciója ez, abban egy percig nem bíznék.

Bármilyen egészségügyi probléma, baleset esetén, az elsők között mondana le rólad, és keresne egy másik férjet akivel a “megszokott életszínvonalán” élhetne tovább.

Sajnos tapasztalatból tudom, nem én vagyok a legjobb ha valakit ápolni kell, de ennek ellenére nagyon ridegnek, taszítónak és dühítőnek tartom a nejed reakcióját.

Ez a véleményem, és nagyon remélem, hogy elgondolkozol ezen, mert ennél sokkal többet érdemelsz, mint egy ilyen számító embert.

Mégegyszer mondom, nem az a baj, ha valaki nem bírja, túl nagy a feladat, tudom mit jelent ez sajnos.

Kerdezo, a legmelyebb tiszteletem a tied. Komolyan.

Sajnos, Magyarorszagon nagyon szokatlan ez a fajta gondolkodas, amit te kepviselsz (bar ne lenne igazam... de eleg, ha csak itt olvasom a valaszokat).

Ugyanakkor nem tudok otletet adni - az otthonukbol valo elkoltozes nelkul.

Ha anyos is, es a szuleid is a sajat otthonukban maradnak, akkor legalabb 6 embert kell felvenned a 24/7 gondozashoz, ami evi 10+ millios kiadas.

#13

Nem szakerto kezekben van, hanem leszedaljak. Szakertok irjak fel nekik es szakertok adjak be, amitol elveszitik az erdeklodesuket a vilag irant, es "boldog", hogy nem egyedul van.

Memantine a neve, csak hogy tudd, mitol oly "boldog" egy oregotthonban levo ember, aki hatrahagyta az elete hazat, a kedvenc konyveit, az esetleg o nagyszuleitol orokolt klasszikus butorait, a kedvenc kertjet, a kedvenc fajat, a szep viragait, a szomszedait, a megszokott eletet, es most 2-300 km-vel arrebb, milyen boldog, hogy vadidegenekkel elhet egyutt. Es most, a jarvany miatt esetleg nem lathatja az unokait sem, a "szereto gyerekei" pedig jo, ha kethavonta elugranak hozza felorara, mert "meg haza is kell erni".

Memantine a neve, ettol olyan "boldog", kedves 13-as (es mindenki, aki a boldogsaguk tevhiteben el).

Csak azok boldogok, akik sikeresen megszabadultak a szuleiktol es nem kell gondozniuk oket - de a szuleik nem boldogok egyaltalan.

"Pedig nincs oka félni, mert egyrészt nem is várom el, másrészt nem is szükséges hogy ő tegye ezt meg.

És ez bánt hogy a saját anyjától nem akart gondoskodni..." Okés elnézést a feltételezést.