Mit tehet egy rokon, ha azt látja, hogy valaki teljesen eladósítja magát a gyerekvállalással?
Nem vagyok az a beleszólós típus, aki kéretlenül is az észt osztja. Úgy gondolom, hogy mindenki a saját hibáiból tanul a legjobban, én is utáltam mindig, ha valaki próbálta megmondani, hogy mi lenne a jó. Viszont...
Egyik rokonom babát vár és úgy látom, hogy elszalad vele a ló.
Átlag keresetekből élnek a barátjával, szerintem ketten ha 350-400 körül visznek haza. Fiatalok még.
Már az első vizsgálattól kezdve feljár Budapestre egy magánklinikára, ott is szeretne szülni. Ez közel 1 millió, a felét állják ők, a másik felét a két nagyszülő pár felezve. Erre még én is azt mondom, hogy rendben van, mert áldatlan állapotok vannak az állami kórházakban. De egy út Budapestre és vissza autóval 15 ezer forint neki, vonattal a fele lenne, ezzel is spórolhatna...
Azt mondta, hogy a babadolgokat nagyon alapra fogják venni, mert a szülés, vizsgálatok rengetegbe kerülnek. Anyukámék felajánlották, hogy a babakocsit megveszik nekik, mert az is egy nagy kiadás, legalább ezzel is kevesebbet kell költeniük majd. Igen, csak éppen ők egy 400 ezres babakocsit néztek ki, végül mikor a szüleim erre kicsit nagyot néztek, mondták, hogy nekik jó úgyis, ha adnak bele annyit, amennyit gondolnak.
Most is ő Amerikából akar babaruhákat rendelni, meg Tiffany plüssmackót Ausztriából hozatni egy barátnőjével. Azzal jön, hogy az első gyerekük lesz és mindenből a legjobbat akarja neki. De akarja neki a legjobbat az iskolákból, vagy sportból, ne plüssmackóból, amit egy újszülött egyáltalán nem értékel. Még ha olyan anyagi körülmények között élnének, aminél ezek nem jelentenének gondot, akkor velük örülne mindenki, de a bababútorokat kölcsönből fizették, meg a srác húgával akarták január végén felvetetni a szabad felhasználású diákhitelt (maguknak) és hogy majd ők azt folyamatosan fizetnék vissza neki.
Ismétlem, nem azzal van bajom, ha valaki drága dolgokat vesz a gyerekének. Mert ha van miből, tegye. De ha nincs, akkor ne akarja már a rongyot rázni közel félmilliós babakocsival, amit egyedül ki sem tudnának fizetni.
Ilyen nagy összefogást, hogy most ezzel összetelefonáljam a családot, nem szeretnék. De félek, hogyha meg egyedül ülnék le velük beszélni, megkapnám, hogy irigykedek (volt már ilyesmire utalás a kismama részéről).
Nem irigykedek senkire, megvan a saját életem. Miért kell mindig az irigykedéssel jönni?
Lehet, hogy jó fizetésnek számít vidéken, de ha ebből kell még albérletet és autóhitelt fizetni, úgy már elég kevés marad belőle.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha a szüleidnek nem fog tetszeni, akkor nem fizetnek többet nekik.
Ha meg emiatt a szüleid eladósodnak, akkor ök sem különbek, mint a testvéredék.
Te meg csak irígykedsz, szégyelld magad!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Szerintem teljesen igazad van, ezek felesleges pénzkidobások és a gyereket egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy milyen drága ruhája és macija van, ez csak nekik szól. Viszont szerinted ha szólnál nekik, az segítene bármit is? Ha ők ennyire benne vannak, nem hinném, hogy hallgatnának rád és csak rosszul jönnél ki belőle.
A szüleid meg csak tudják, hogy nekik mennyi fér bele és nem hagyják majd, hogy túlzottan hasson rájuk a rokon pénzszórása.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Fúú, nem lennék az itteni hozzászólók nagy részének a rokona. A kérdezőt vádolják irigységgel, de úgy látom feszt nem segítenének a családtagjaiknak, mert nem is akarnak jót nekik. :) Kérdező nem akarja, hogy a tesója adósságba vágja magát feleslegesen egyrészt, másrészt őt is érinti valamilyen szinten a dolog...
Kérdező, beszélhetsz a szüleiddel, hogy ők legyenek okosak,illetve esetleg ők próbáljanak beszélni a fejükkel. Te is megpróbálhatod, de nem biztos, hogy értékelni fogják ha beleszólsz, akkor se ha jó szándékkal teszed.
Akik azzal jönnek, hogy irigy vagyok, áruljátok már el, mire kéne annak lennem?!
Arra, hogy éppen az utolsó megtakarított forintjaikat élik fel? Hogy segítség nélkül még a gyereküknek a születését sem tudják finanszírozni? Hogy már most megy az idegeskedés náluk, hogy 34 nm-en meddig bírják majd hárman és hogy albérlet mellett hogyan tudnának félretenni saját otthonra, hogy legalább egy használható önerő összejöjjön nekik?
Utolsó válaszoló, éppen ez az, hogy már a rokonokkal akarják ezeket kifizettetni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem tudom egyesek hol élnek. Majd annyi adósságuk lesz,hogy a kérdezőékhez kell hazaköltözni,ilyenkor jön a tipikus a "friss családnak kell a nagyobb szoba" és a kérdező mehet a kanapéra, nappaliba. Most ez messzemenő következtetés, de majd mikor onnan írja ki a kérdést, őt fogjátok kioktatni,hogy menjen albiba:D Mire lenne irigy? leírta világosan, 30 nm-en nyomorognak, hitel-hitel hátán.
Honnan tudjátok,hogy nincs kapcsolata? Vagy ha tényleg nincs,akkor akar? Ha a tini párkapcsolatok kategóriába írt volna oké,de nem is értem ezeket a feltételezéseket.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!