Szerintetek mit lehet tenni ilyen helyzetben?
Az apám egyetemi professzor, viszont súlyos nárcisztikus személyiségzavarral küzd. Sokáig tűrtem a traumákat sajnos szótlanul, mert a környezet ezt kívánta meg, mindig megjátszottuk a boldogságot kifelé, meg hogy mintacsalád vagyunk, de valójában a testvéreimmel állandóan sírtunk és rettegtünk, annyi verbális bántást kaptunk. Anyukánk szerint viszont ez semmi, mert nem fizikai a bántalmazás, így ezeket el kell engedni. Csak annyira nem lehet kiszámítani, hogy mikor jön egy bántáshullám, mivel mi mindig próbálunk mindent megtenni, hogy a kedvében járjunk, de volt,hogy azért ordított fél órát és a halálunkat kívánta, mert rekedt hangon szólt valamelyikünk, vagy mert kicsit kócos volt a hajunk.
Nekem most jön az utolsó egyetemi félévem, viszont teljesen depresszióba estem, minden nap meg akarom ölni magam, nem látom a kiutat, pedig nagyon szeretném. Szerintetek az milyen ötlet, ha halasztok, és eljárok valami pszichológushoz? Elég sok éve járok már egyetemre, mert nem bírok koncentrálni.
Fejezd be az egyetemet.
Ne tudjanak ártani neked.
Hagyd ott őket.
Ne félj, Te nem lesz olyan mint ők,
boldog, egészséges, sikeres diplomás leszel.
Mindig van kiut.
Pszichologus jo otlet.
En is hasonlo helyzetben voltam, pszichologus tobb alkalmon orakig jegyzetelt es tette fol nekem a kerdeseket majd eloallt a megoldassal:
'Koltozz el otthonrol."
Ugy alltam hozza, hogy ez semmin sem fog valtoztatni es csak azert mentem bele, hogy bebizonyitsam nincsen igaza.
Hat jo nagyot tevedtem, fenyevekkel jobb lett a helyzet.
Rokonok kozul most senki sem tudja hol lakom. Koncentraciom sokat javult bar meg igy sem tokeletes viszont sikerult elvegeznem az egyetemet igy jo sok ev utan.
Visszaszolni apukadnak nem szabad. Legalabbis en parszor megprobaltam es olyan szinten attert a fizikai bantalmazasra, hogy nem egyszer elajultam a verestol.
Kiterve kicsit a belinkelt kerdesre:
Depresszio nem csak akarat kerdese es az, hogy valaki jobban szeretne lenni nem csak elhatarozas kerdese. Kell legalabb egy ember aki empatiaval van feled es kisegit belole (peldaul pszichologus).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!