Hogyan lehet meghúzni a határt a vőlegényem családja, és kettőnk dolgai között?

Inkább a saját belső érzéseimet szeretném közömbösíteni. A vőlegényem mozgássérült anyukája, és iszákos bátyja külön élnek tőlünk, de támogatásra szorulnak. Mivel a mi életünk egyelőre stagnál, úgy érzem, gyakran az Ő életük hatalmasodik el rajtunk. (Albérletben lakunk, még nem vagyunk házasok, és gyermekünk sincsen.) Velük mindig történik valami, illetve a legkisebb dologban is segítség kell. Ami nem lenne baj, de szeretném, ha elmúlna az az érzésem, hogy minden róluk szól. Gyakran előfordul, hogy elindulnánk kettesben egy közös programra, de előtte nekik kell vásárolni, utána be kell ugrani hozzájuk. A telefonon keresztül is sok gond eljuthat hozzánk. A báty a részegségéből fakadóan sok nehéz percet okoz. Tavaly halt meg a papa, ez is súlyosbítja a helyzetet, nem tudnak bánni a pénzzel, elvesztették a középpontjukat. Felmerült, hogy költözzünk hozzájuk. Én nem akarom. Úgy vélem, hogy gyerekek mellett pláne nem tudunk olyan szoros napi kapcsolatot tartani, illetve az ő gondjaikat felvállalni, és köré szervezni az életünket. A párom tartja az egyensúlyt, de gyakran eljár, 1-1 hónapig ott lakott náluk, és ez kezd megviselni, mert olyan, mintha belőlünk élnének, miközben mi nem haladunk.