Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » SÜRGŐS! Az anyám kitagadott...

SÜRGŐS! Az anyám kitagadott és kijelentette, hogy tönkreteszi az életemet! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Ma reggel írtam ki egy kérdést :

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Ennek van előzménye is:

Amikor kiderült hogy terhes vagyok, azt mondta ne vetessem el. később amikkor mrá beleéltem magam, azt mondta vetessem el. Akkor már nem vetettem el hiszen arra bíztatott az elején hogy tartsam meg. Mostmár nem vetetem el meg nem is lehet, mert már túl nagy és mert én is és a párom is akarjuk a gyereket. És ezzel tönkretettem az életét mert nem tud a pasijával élni ahogy akar, mert én nem megyek velük.


A kérdés folytatása :


Anya reggel hazajött a pasijától, mondta, hogy akar velem beszélni. Oké, leültünk, kijelentette hogy vége a pasassal, hogy nekem jobb legyen.

Mondtam neki hogy ezt máshogy is megoldhattad volna, de erre azt válaszolta hogy nem. És cinikusan hozzátette, hogy köszöni hogy tönkretettem az életét.

(A pasi egy hazudós szemé*tláda, lehúzta több millió forinttal.)

Visszamentem a konyhába, leültem, elmondtam a nagyszüleimnek (velük élünk), hogy mi történt. Jön be anyám, kisírt szemekkel:

- Mostantól le vagy sz*rva, nem érdekelsz, levettem rólad a kezem, azt csinálsz amit akarsz.

Kitört a balhé meg minden, üvöltözés csapkodás sírás. A két öcsémet elkezdte ellenem uszítani. Mindkettő itt sírt hogy ne bántsuk egymást béküljünk ki, de ő gyerekesen azt mondta hogy nem áll szóba velem. MSN-en bekapcsoltam a mikrofont a barátomnak és az anyukájának hogy halljátk, milyen anyám van (hogy ő lesz a gyámja a gyermekemnek mert még kiskorú vagyok.)Kijelentette, hogy nem vagyok a lánya, mert tönkretettem az álmait (amit nem tudom mégis mire akart alapozni hiszen a pasi csak átvágja folyamatosan és ezzel ő is tisztában van elvileg) Most azon gondolkodik mindenki, hogy mit lehetne kezdeni! Anyám gyógyszerfüggő, nyugtatózza magát. A párom és én, meg a nagyszüleim látjuk el a két kicsi gyereket (8 év) egy kezünkön meg tudjuk számolni hogy hányszor foglalkozott velük idén anyu... Mi tanulunk játszunk velük, mi etetjük őket, mi beszélgetünk velük. Anyám számára a családi délutána bból áll hogy ő alszik mi tévézünk vagy hogy elmegyünk valahová kocsikázni a pasijával.



Nagyon kivagyok idegileg, féltem az öcséimet és a leendő gyerekemet. Azt mondta nem érdekli se anyja se apja se testvérei se a lánya se az unokája, tönkretesz minket.

Most hogy a nagyszüleim szívesen elvállalnának gyerekestüol mindenestül, amíg a saját lábamra nem állok, most már nem akar elmenni, most már itt akar maradni hogy kikészítsen. El akarok menni innen, apám nem fogad be, a pároméknál nincs hely kettőnknek.

Mit tegyek? Kikészültem!!

17/L


2010. aug. 14. 13:14
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/145 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Ezt nem tudtam hogy abortusz eddig van!!Akkor mostmár számításba vehetem az abortuszt is és az örökbeadást is.
2010. aug. 14. 13:44
 42/145 anonim ***** válasza:
58%

13:30 sajnos ügyvédre nincs pénzem.:(


na... kedves segito szandeku emberek. melyikotoknek van ugyved ismerose, aki tudna esetleg tanacsot adni, ingyen?

2010. aug. 14. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/145 anonim ***** válasza:
26%
Kedves "jézusom"válaszoló,te nagyon bölcsnek tartod magad!
2010. aug. 14. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/145 A kérdező kommentje:
A 3 autót anyám részletre vette meg a pasi unszolására, abból kettő nincsen sehol sem!!! Lehetetlen dolgok tudom de minden így van ahogy leírtam!!!!
2010. aug. 14. 13:45
 45/145 anonim ***** válasza:
78%
Először is jobban kellett volna vigyáznod a terhességgel,inkább óvszer,mint foggátló.17 éves vagy,tehát nem nagykorú.Így az anyád mellett kell lenned,mert így találták ki.Ha az anyád bántalmaz téged,akkor fel kell jelenteni,mert ő az anyád,és kiskorú vagy.De már csak 1 évig!Akkor a babának elég rossz születési körülményei lesznek.Ha ilyen súlyos a helyzet otthon,költözz el.Ez nem tesz jót se neked,se a babának,se senkinek.Vagy az anyáddal csinálnak valamit.De ez az anya nem normális már bocs...
2010. aug. 14. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/145 A kérdező kommentje:
Még mielőtt félrerétitek, a nicnsen seholsem azt jelenti hogy ellopták.
2010. aug. 14. 13:45
 47/145 anonim ***** válasza:
59%

Sürgösen szabadulj meg abból a környezetböl! Ez a picinek rengeteget fog ártani! Írtad, hogy a párod dolgozik...vegyetek ki egy albérletet és költözzetek oda! Még mindig jobban jártok. Anyádat meg hagyjad, szórakozzon és pénzelje a pasiját továbbra is....:S

Mi is válsághelyzetben vagyunk, mert én mindjárt szülök, de az alkesz apám még mindig velünk él. De most ultimátumot aztán anyunak, hogy vagy ö megy innen, vagy mi költözünk el innen a férjemmel és a picivel együtt. Mondjuk mi azért költöztünk anyuhoz, hogy tudja fizetni a lakáshitelt, mivel se húgom se fater nem dolgozik, ö tartotta fenn egyedül az egészet minimálbérböl. De a pici most mindennél fontosabb, ezt azért írtam le.

Te is ezt tartsd szem elött. Hogy mi a legjobb a babádnak!

Remélem hamar meg tudjátok oldani!

22/L 36 hetes

2010. aug. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/145 anonim ***** válasza:
54%

Először is anyád idegei kivannak. Kezeltetnie kellene magát, mert ön és közveszélyes.

Remélem azzal tisztában voltál, hogy gyógyszer mellett sem szabad engedni, hogy elmenjen benned a pali, mert a bogyó sem ad 100%-os védelmet.

Most vágtad haza a jövődet, gondolom még egy szakmád sincs, egy jó darabig a gyerekkel kell otthon maradnod.

Ha meg már mehet oviba sem biztos, hogy el tudsz helyezkedni szakma nélkül kicsi gyerekkel, szinte 0 az esélyed... Egy keresetből pedig soha az életben nem fogtok tudni, önálló életet kezdeni, a nagyszülők nyakán nem élhettek mindig.

Úgyhogy készülj fel, mert csak ezek után jönnek a nehézségek, amihez képest ez a mostani probléma lószar...

2010. aug. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/145 anonim ***** válasza:
26%
a helyett, hogy itelkeznenek a kedves hozzaszolok, nem akarna esetleg valaki segiteni? tenyleg nincs SENKINEK ugyved ismerose, aki esetleg tudna tanacsot adni?
2010. aug. 14. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/145 A kérdező kommentje:

Remélem azzal tisztában voltál, hogy gyógyszer mellett sem szabad engedni, hogy elmenjen benned a pali, mert a bogyó sem ad 100%-os védelmet.



Nem, ez nekem teljesen új!:O

2010. aug. 14. 13:48
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!