SÜRGŐS! Az anyám kitagadott és kijelentette, hogy tönkreteszi az életemet! Mit tegyek?
Ma reggel írtam ki egy kérdést :
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
Ennek van előzménye is:
Amikor kiderült hogy terhes vagyok, azt mondta ne vetessem el. később amikkor mrá beleéltem magam, azt mondta vetessem el. Akkor már nem vetettem el hiszen arra bíztatott az elején hogy tartsam meg. Mostmár nem vetetem el meg nem is lehet, mert már túl nagy és mert én is és a párom is akarjuk a gyereket. És ezzel tönkretettem az életét mert nem tud a pasijával élni ahogy akar, mert én nem megyek velük.
A kérdés folytatása :
Anya reggel hazajött a pasijától, mondta, hogy akar velem beszélni. Oké, leültünk, kijelentette hogy vége a pasassal, hogy nekem jobb legyen.
Mondtam neki hogy ezt máshogy is megoldhattad volna, de erre azt válaszolta hogy nem. És cinikusan hozzátette, hogy köszöni hogy tönkretettem az életét.
(A pasi egy hazudós szemé*tláda, lehúzta több millió forinttal.)
Visszamentem a konyhába, leültem, elmondtam a nagyszüleimnek (velük élünk), hogy mi történt. Jön be anyám, kisírt szemekkel:
- Mostantól le vagy sz*rva, nem érdekelsz, levettem rólad a kezem, azt csinálsz amit akarsz.
Kitört a balhé meg minden, üvöltözés csapkodás sírás. A két öcsémet elkezdte ellenem uszítani. Mindkettő itt sírt hogy ne bántsuk egymást béküljünk ki, de ő gyerekesen azt mondta hogy nem áll szóba velem. MSN-en bekapcsoltam a mikrofont a barátomnak és az anyukájának hogy halljátk, milyen anyám van (hogy ő lesz a gyámja a gyermekemnek mert még kiskorú vagyok.)Kijelentette, hogy nem vagyok a lánya, mert tönkretettem az álmait (amit nem tudom mégis mire akart alapozni hiszen a pasi csak átvágja folyamatosan és ezzel ő is tisztában van elvileg) Most azon gondolkodik mindenki, hogy mit lehetne kezdeni! Anyám gyógyszerfüggő, nyugtatózza magát. A párom és én, meg a nagyszüleim látjuk el a két kicsi gyereket (8 év) egy kezünkön meg tudjuk számolni hogy hányszor foglalkozott velük idén anyu... Mi tanulunk játszunk velük, mi etetjük őket, mi beszélgetünk velük. Anyám számára a családi délutána bból áll hogy ő alszik mi tévézünk vagy hogy elmegyünk valahová kocsikázni a pasijával.
Nagyon kivagyok idegileg, féltem az öcséimet és a leendő gyerekemet. Azt mondta nem érdekli se anyja se apja se testvérei se a lánya se az unokája, tönkretesz minket.
Most hogy a nagyszüleim szívesen elvállalnának gyerekestüol mindenestül, amíg a saját lábamra nem állok, most már nem akar elmenni, most már itt akar maradni hogy kikészítsen. El akarok menni innen, apám nem fogad be, a pároméknál nincs hely kettőnknek.
Mit tegyek? Kikészültem!!
17/L
Szerintem becsületes dolog, hogy megtartottátok a babát, ha már vállaltátok az együttléttel járó felelősséget (még védekezés mellett is).
Anyáddal szemben én is jogi úton közelítenék, más út nem nagyon létezik ilyen kiszámíthatatlan emberekkel...
1. Apám nem vállal el, mert neki most olyan happy az élete hogy csak na, és nem akarja tönkretenni ezt az idillt.
2. Ha tudok leülök vele beszélni, és hiába vannak ott a fiatalok is azt mondja jó jó. Tart két napig a "jó-anya-vagyok" és aztán megint a pasi...
3.Nagyon remélem hogy semmi baja nem lett tőle :( Holnap kell mennem orvoshoz... rákérdezek lát-e valami rosszat.
4.Egyelőre úgy fest, hogy a pároméknál lesz helyem szerencsére.
kedves kérdező!
jogilag 18 éves kor alatt az abortusz a 18. hétig lehetséges,18 fölött van a 12 hetes határ!
csak adtam egy tippet! a helyedben nem akarnék rosszat még annak a gyereknek is!
Örökbeadás... hát, nem igazán gondoltam még rá... :/
A párom azt mondta, kiáll mellettem, bármi van. Igaz ezek csak szavak. :( Bár ha nem akarta volna ezt a helyzetet akkor már amikor kiderült a baba, akkor lepattanhatott volna, sőt mondtam is neki ha nem akarja menjen! De maradt...
Kamu.
3 autójuk van(ebből egy merci),de enni nincs mit?Szedi a gyógyszert,de nem rendszeres a mensije?
...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!