Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyu azt hiszi, hogy leszbikus...

Anyu azt hiszi, hogy leszbikus vagyok, mit tegyek? Sürgős

Figyelt kérdés

Rövid sztori:

Van egy barátnőm, ő olyan fiús, meg minden, sokat vagyunk együtt stb. Most keresi az identitását vagy hogy is mondjam, szóval a lényeg, hogy nem biztos önmagában. Erről persze csak én tudok. Múlt héten néhányan találkoztunk és elmentünk sörözni egy helyre, aztán beszélgettünk, egyebek, amikor ez a fent említett lány kicsit részegen olyanokat mondott, hogy szép vagyok, már régóta tetszem neki, meg megpróbált megcsókolni mindenki előtt. Másnap nagyon kínos volt, de nem is említettem meg, ő se hozta szóba, csak nem szóltunk egymáshoz. Az egyik csaj viszont elmondta az anyjának, aki jóban van anyámmal, mert egy cégnél dolgoznak. Természetesen a pletykafészek anyja úgy adta elő anyunak, hogy "A lányod összemelegedett az egyik bnőjével, jó lenne, ha odafigyelnél rá". Az anyám hazajött és elkezdett velem ordítozni, hogy miért csináltam ilyet, meg hogy nagyot csalódott bennem. Aztán persze mondtam neki, hogy nem történt semmi, meg én nem vagyok "olyan", de szörnyen kiakadt. Másnap hívott ez a barátnőm, hogy találkozzunk, el is mentem, de anyu tudta, hova megyek, utánam jött egy parkba és megalázott a csaj előtt, hogy azonnal menjek haza. Istenem, annyira kész vagyok, miért csinálja ezt az anyám? Vagy 50szer elmondtam, hogy nem volt semmi, de most figyel, meg alig szól hozzám, szét vagyok esve, eltiltott attól a csajtól is, mert azt hiszi, hogy járunk meg ilyen hülyeségek. Így szerintem a Szigetre sem fog elengedni, pedig meg van a napijegyem, nagyon kész. Segítsetek légyszí (csak reggel tudok reagálni, mert mindjárt beront, hogy még netezek)

16/L


2010. aug. 10. 00:48
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:

08:07: jesszusom én már biztos 16 évesen szöktem volna otthonról vagy öngyilkos lettem volna ha ilyen lenne az anyám...


Kérdezönek: tényleg a pasi felszedéses felállás tünik a leghasználhatóbb megoldásnak.

Egy kislány anyukája

2010. aug. 10. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat, most reggel próbáltam hozzászólni, mondtam, hogy tök jó, hogy nem nekem hisz és hogy nem vagyok "az", úgyhogy megnyugodhat.Aztán elment dolgozni, de mondta, hogy majd megbeszéljük, ha hazaért. És úgy köszönt el, hogy vigyázzak magamra. Szóval kezdi felfogni, hogy nekem van igazam. De most egy ideig akkor sem fog bízni bennem és szerintem nem mehetek sehova. Eleve tök gáz ez az egész, égek előtte, meg utálok neki magyarázkodni erről. Ráaádsul most nincs is pasim és ő meg ezt hiszi, áá. Ekkorát még nem égtem mostanában
2010. aug. 10. 10:25
 23/24 anonim ***** válasza:
Csak 8:07-hez szeretném hozzáfűzni, hogy a leszbikusságnak nincs genetikai oka. Legalábbis nem bizonyított. 21/L (orvosi egyetem)
2010. aug. 10. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
na, mi lett?
2010. aug. 21. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!