Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mással is van ilyen? Vagy...

Mással is van ilyen? Vagy csak engem "átkoztak" meg?

Figyelt kérdés

Problémám nagyon összetett, igyekszem a lehető legrövidebben leírni :)

20 éves lány leszek az idén, és egy baromi nagy szerencsétlenségnek érzem magam.

Kezdjük csak az apróságokkal, például ha bemegyek egy boltba, vagy megbotlok a küszöbbe, vagy neki megyek valakinek, vagy akármi, de valami mindig történik velem. Egy hónapja voltunk lagziba, ki volt aki majdnem elvágódott a kávéval a kezébe, mert a háta mögé került vmi? Hát természetesen én.

Aztán jön az, h engem nem ismer fel/meg senki.

Valakivel beszélgetek jókat, több órát, vagy megismerek valakit, előfordul hogy rá akadok iwiwen. Megörülök, bejelölöm, erre jön a levél hogy ki is vagyok én. Képem van fent, azt hiszem elég felismerhető vagyok.

Aztán a főiskola. Saját csoporttársaim nem ismernek fel, akikkel előtte tananyagról beszéltünk, vagy előadáson egymás mellett ültünk. Ilyenkor nem is köszönnek.

Nem vagyok bolond, reális embernek tartom magam, nincsenek megnyilvánulásaim, olyan vagyok mint bárki más.

A középiskola fekete báránya voltam világ életembe. Az elején mindenkivel beszélgettem, aztán fúrni kezdtek, mondván nem vagyok nekik szimpatikus. Esküszöm, soha senkit nem bántottam, és mindenkivel kedves voltam!!

Ha tesi órán kosárlabdáztunk, és a csapatkapitányok embereket választottak, mindig én voltam a "maradék", aki senkinek sem kellett.

Mikor főiskolára bekerültem, ki volt az akit megpróbáltak kicsinálni? Természetesen én. Mert nem iszom, nem bulizom, és mert nem bírom elviselni azt h engem figyelnek milyen ruhát viselek, vagy épp mennyibe kerülhetett a rajtam lévő felső. Egy illető mindenféle hazugságot kezdett rólam terjeszteni, persze akik nem ismertek engem, neki hittek.

Szerelmi életem kész katasztrófa, elég sok mindenkinek tetszem, de senki sem veszi a fáradtságot h megismerjen közelebbről, mindenkinek csak "arra" lennék jó, magukba bolondítanak, majd mikor rájönnek h nem vagyok könnyen kapható, akkor dobnak.

Szexuális életem is kész K.O, lehetetlen velem lefeküdni, mert nagyon stresszelek, emiatt nem mennek a dolgok odalent. Egyre zárkózottabb lettem, depresszióba estem.

Barátaim érdekbarátok, nem keresnek engem, csak hogyha szükség van valamire, vagy épp nincs kivel menni bulizni. Rengeteg bánat ért mostanába, senki sem kérdezte volna tőlem meg hogy hogy vagyok. Elmondásuk szerint mind szeret engem, csak épp "nincs rám idő".

17-18 évesen míg bulizni jártam, minden ismerősöm, szomszédtól kezdve csak kihasznált, mivel autóm van, szállítgassam őket, hisz úgy is arra megyek amerre ők, akkor miért ne. Párszor megtettem, majd leállítottam őket, természetesen én voltam a szemét.

Magamba forduló lettem, elvesztettem a maradék életkedvem is, nincs ami boldogítana. Gondolom ahogy elolvastatok azt gondoljátok oka van mindennek, pedig esküszöm nektek nincs, jó lelkű, barátkozósnak tartom magam, és nem értem mi a baj, mit tegyek, egyszerűen minden erőm elvesztettem már, és az emberek felé sem tudok nyitni. Más is van így, vagy csak engem átkoztak meg?:(


2010. aug. 8. 17:05
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
100%

nagyon magamra ismertem de tudod mit 1 éve nem érdekel az idióta érdekbarátok véleménye saját utamra indultam megtanultam motorozni ezért sokan most már inkább irigyelnek meg beszólogatnak de ez se tud érdekelni

átiratkoztam egy másik suliban és eldöntöttem hogy embereken fogok segíteni hogy jobb ember legyek szerintem te is tűzz ki célokat :)

am én naponta 50szer égek be emberek előtt ma már elnevetem magam és elviccelem az egészet kicsit bolondnak néznek de ma már örülök hogy nem lettem tucatember

1 legjobb barátnőm van több nem is kell

maradék én is voltam tesin pedig jól játszottam de tudod mit ma már ez se érdekel

csak az számít nekem hogy jól érezzem magam barátok nélkül és ne érdekeljen a véleményük hülye mind :)

18/L

2010. aug. 8. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
100%

17:40 vagyok Péti!

t.veronikas@freemail.hu-n MSN-ezhetünk!

2010. aug. 8. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 anonim ***** válasza:
100%

Nos velem is ez a dolog...talán egy picit enyhébb...de nekem is érdekbarátaim vannak ! Igaz én nem szoktam sokszor úgymond "bénáskodni" mint pl. elesni a küszöbben !

De én ebbe már belenyugodtam 15 évesen...

Azért is vagyok állatbarát mert ők megtudnak nyugtató vagy nevettetni....sokkal többre tartom az állatokat !

Egyébként ha nagyon stresszes vagyok akkor zenét hallgatok (nem műzenét)

Emellett lehet,hogy én is azért vagyok ilyen zárkózott mert általánosban csúfoltak...igaz a végére már nem érdekelt de az elején eléggé megviselt,ezért is rontottam jegyekből !

2010. aug. 8. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
26%

Tökéletes ellentéted vagyok..:D

Mindenhol középpont,rengeteg barát,állandóan társaságba vagyok,legjobb palik..Pedig sablonvagyok.:) Szőke haj,kék szem,vékony alkat,szeretem a rózsaszínt,a sminkeket és a csajos dolgokat.


És ez talán NÉHA mégrosszabb mintha le se szarnának amúgy..


Elégsokszor idegesítő hogy rólad beszélnek,főleg ha mondjuk az adott társaság felét ismerem csak,és a másikfele tele van lányokkal..Jön az a csajos "muszályos" méregetés,apróbb hibákba ( mondjuk egy apró,alig észrevehető pattanás ) évekre megakad a szemük,ilyesmi..:) És persze te vagy a "célpont" mer te vagy az a szőkevékonykékszemű rózsaszínimádó..:)


Rengeteg barát...Sose vagyok egyedül,és elvileg mindenki a barátom,szerintük..Mégisjó,ha van 10 - 15 ember akikre akárhol,akármikor..:)


Legjobb palik..Hátistenem..:D Ha valaki úgy igazán bedobja magát..Megcsinálja a haját,kivasalja,kisminkeli magát,felöltözik,és mondjuk elmegy egy igényesebb discoba,vagy akár kávézóba,nem valószínű,hogy a barátnőjével fogja végigtáncolni az estét vagy épp ketten fognak ülni az asztalnál végig,hacsaknem télleg valami reménytelenül csúnya csajról beszélünk..:D


Legjobb palikról annyit, hogy mi ma szakítottunk a barátommal pont a falusi suttyók miatt,akik ugyanúgy irigyek a barátomra,ahogy rám,és ezért a kavarás természetesen az életük..


Tudod mennyi hátránya van ennek?:D

Az irigy réteg naponta azt nézi ( főleg most jövök rá erre egyre jobban,mivel 8 hónapot faluba kell élnem,és városhoz képest ez ezerszer rosszabb:D ) mibe tud belekötni,mit tud terjeszteni rólad,mondjuk mert fiúk társaságába is ( olyan társaságba,ahova ő,lehet hogy pont ezér sose fog bekerülni ) megtalálható vagy,akkor BIZTOSAN végig szoptad már őket,és persze ezt ők látták is...:)


MINDENNEK van előnye is,és hátránya is.


Mellesleg,nekem másfél éve van egy kisyorkim,és az mellett,hogy egy kutya mellett szinte lehetetlen unatkozni,rengeteg embert megismertem kutyasétáltatás közbe.Én,ha ilyen helyzetbe lennék mint te,biztos vennék egy kutyát..:P

2010. aug. 8. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Megértem a problémádat, és ha van kedved, szívesen beszélgetnék veled, írj privit.

Én 25 éves Pest megyei srác vagyok, és sokmindenben hasonlítunk. :)

2010. aug. 8. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/38 anonim ***** válasza:
0%

17:55 vagyok

Te 17:29 neharagudjmeg de "szépen, igényesen öltözök, művelt vagyok, sokat olvasok," ebből vetted,hogy a csaj szép?:D

2010. aug. 8. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj, ne légy már ennyire elkeseredett! Egyébként, mindennek van oka. Nem lehetséges, hogy valóban egy pesszimista ember vagy, aki folyton a negatív dolgokon rágódik? Mert, ha valaki a negatív dolgokra gondol, akkor BEVONZZA a valóban negatív dolgokat az életébe... Nem tudom, lehet hogy hülyeség, de szerintem van benne valami.

Ha gondolod, nyugodtan írj privit, én nem röhöglek ki, vagy ilyesmi, nem kürtölöm szét a problémádat, csak légy bizalommal. :) 23/L

2010. aug. 8. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 anonim ***** válasza:
100%
18:11 vagyok, mostmár beállítottam, tudsz írni privit. Várom! :)
2010. aug. 8. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 A kérdező kommentje:

huhh köszi a sok választ :)

nem vagyok csúnya lány egyébként, attól mert szerencsétlen vagyok, az nem egyenlő azzal h ronda is :D írtam, h sok pasinak tetszem, de kapcsolatot nem akarnának, csak meg...

170 cm vagyok, 54 kiló, hosszú barna, haj, barna szem ... ja, és sminkelem magam, és szépen is öltözöm, hajam is egyenesítem, szóval adok magamra.


egy előző kérdésre válaszolva, családommal jó a kapcsolatom nagyon is, meg adnak nekem mindent anyagilag, de hát az emberi/baráti kapcsolatokat sajnos nem tudják.

2010. aug. 8. 18:20
 30/38 anonim ***** válasza:
100%

AMÚGY HOGY VAGY? :)))


Én is ugyanebben a cipőben járok!

Főiskolai dolgokhoz annyi, hogy ez velem is megtörtént. Addig jó az ember nekik, ameddig odaadod a jegyzetedet, meg nyomtatsz puskákat...azt ennyi... meg talán mikor állást keresel, és megosztod hogy mit kérdeztek állásinterjún...


A fősuli elvégezte után talán 2 ember maradt, akivel érdemes lett volna valamit kezdeni, de nekik is addig voltam jó, amíg fel akartak költözni Pestre és persze az albérlőtársaimhoz, (amúgy is nyomorogtunk) és azt mondtam, hogy nem mennek bele, mert már így is sokan vagyunk... azóta is nagyban tojnak a fejemre...


Ja igen...volt egy pasim a fősulin, majd 3 hónap múlva szakított velem (egy másik csaj miatt) és már aznap nem köszöntek nekem a pasi ismerősei ... na ezt add össze... pedig 3 hónapig köszöngettek...


A csoporttársaim évfolyam társaim sportot űztek abból, hogy ki köszönjön előre kinek... volt úgy hogy jöttek szemben velem, rájuk néztem, és vártam hogy legalább felnézzenek, vagy rám nézzenek, de nem tették, én meg már beleuntam, és aki legalább nem vette a fáradtságot, hogy rám nézzen nem köszöntem nekik...



Pasik szintúgy ahogy Te is leírtad... dettó ugyanaz...


Szerintem járj sportolni, vagy legyen valamilyen hobbid, vagy iratkozz be valamilyen táncra...


(kár hogy pár évvel idősebb vagyok, mert én is szívesen barátkoznék Veled, aztán egyszer elmehetnénk kávét borogatni... :))))

2010. aug. 8. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!