Mit csináljak, hogy ne féljek a jövőtől ennyire?

Helló.

Ugye a szülők se élnek örökre. Az én családomban mindenki eléggé öreg már. Apám még születésem előtt meghalt, így öt nem ismeretem csak a hallottak alapján, anyám olyan 50 utáni, mamám 83, keresztanyám 60. Annyira félek, hogy eljön az idő mikor mindenki sorra elfog hagyni engem és egyedül maradok a családból. Egyedül én vagyok fiatal 23 évesen. Jelenleg dolgozok egy rendes és viszonylag könnyű munkát 1 műszakban egy gyárban, és mikor hazajövök akkor olyan jó, hogy mindig van itthon valaki. El nem tudom képzelni nélkülük a jövőt hogy üres házba jövök haza. A házat is az én nevemre írták át, bármi történjék velük, ami aggaszt. Legjobban nagyimat szeretem, nélküle tuti megőrülnék és nem tudnám elviselni azt, hogy egyik napról a másikra nincs már. Én nem félek a saját halálomtól, de az övéktől igen. Szívesebben halnék meg előttünk, mint végig kísérjen a haláluk sorra. Születésemtől ők neveltek, gondoztak, egy házban végig. Családos vagyok, mindent ők intéznek el általában. Nekem csak kisebb feladatokat adnak. Először még kezdetben egy másikban de arra nem emlékszek csak a mostanira. Ezért is lesz furcsa üres házba hazajönni. Mit tegyek, hogy ne gondolkozzak ezen, mert hiába terelem máshova a gondolataimat, mindig ide lyukadok ki. Visszahúzódó lány vagyok óvóda óta. Életem során egy igaz barátra tette szert, akivel most is jóban vagyok. Általában itthon tevékenykedek, nem szoktam bulizni, diszkózni, dohányozni, pasizni stb. Párt meg nem tudok elképzelni magam mellé, legyen fiú vagy lány, egyszerűen nem megy. Már az intimitástól kiráz a hideg ezért is maradok egyedül. Ki van még ezzel, hogy folyton az elmúláson gondolkodik és azon, hogy teljesen egyedül fog maradni? 23L