Otthonülős család, szerintetek mennyire gáz ez?

Olyan szempontból gáz szerintem, hogy a gyerekeid nem látnak világot. A párom így nőtt fel, panelban, introvertált család, minden hétvégén otthon társas vagy olvasás. A mai napig alig tud biciklizni, fára mászni egyáltalán nem és a természetet sem ismeri. Azt sem tudja megkülönböztetni, hogy melyik milyen gyümölcsfa vagy mondjuk azt sem tudja, hogy mi terem bokorban vagy fán. A szabadban található ehető gyümölcsöket meg szerintem hírből sem hallotta pl ringlószilva vagy szeder. Talicskát életében nem tolt, sátrat sem állított soha és 33 évesen sátorozott először. Nekem ezek mind megvoltak még gyerekkoromban, soha nem ültem a 4 fal között, mindig az udvaron voltam. Mondhatni sokkal életrevalóbb vagyok és az sem okozna problémát, ha eltévednék egy erdőben.

Nyilván a mai panelgyerekek mégrosszabbak lesznek, mert ők könyvet sem látnak, csak ipadet meg telefont.

Szerintem érdemes néha kimozdítanod őket, hogy felfedezzék a világot és ne legyenek olyan 'természetbeli' analfabéták, mint az én párom. Ha nem mozdultok ki sosem, akkor ők is ilyenek lesznek, akik azt sem tudják, hogy a málna az bokron nő :D

Szerintem gáznak egyáltalán nem gáz, mert ez egyéni igényeken és lehetőségeken múlik. Semmi értelme nincsen elrángatni a családot egy olyan programra, ahol nem érzik jól magukat és csak szenvedésként élik meg. Viszont értelemszerűen az sem jó, ha közben a másik nem érzi jól magát otthon.

Az én szüleim is otthonülős fajták, és én személy szerint a mai napig bánom ezt egy kicsit. Mi nem jártunk közösségbe, nem jártunk nyaralni, nem jártunk kirándulni, nem jártunk biciklizni stb., szóval a legtöbbször szimplán otthon voltunk. Sokat dolgoztak, nem is nagyon volt rám idejük és emiatt sokat voltam egyedül. Nem nagyon voltak családi programjaink, a legtöbbször magamnak kellett lefoglalnom magam. Az idősebb testvérem játszott velem néha, de korombeliek sem voltak a családban, mindig felnőttek között voltam és a szüleim azt sem szerették, ha átjöttek a barátaim. Én ezt mindig hátránynak éreztem, mert szerintem ez meglátszik a szociális képességeimen, kommunikációs képességeimen és nehezen barátkoztam, nehezen építettem kapcsolatokat stb. Úgyhogy én személy szerint nem így szeretném majd nevelni a gyerekeimet mint a szüleim.

Nem leszek népszerű, de én utáltam bármerre menni. Mindig olyan idegennek éreztem magam más emberek közt (idegenek közt), hogy mit keresnek itt? Elmentünk strandra, vittem a kis könyvemet, és olvastam, és csodálatos volt elveszni a könyv világában. De aztán felnéztem a könyvből, és minden olyan unalmas volt. Vadidegen emberek visítoztak körülöttem.

Őszintén nem nagyon érdekel, hogy felismerjek bokrokat meg füveket, ha esetleg arra visz az élet, úgyis meg kell tanulnom, de nem fog. Magával a kirándulással sem lenne bajom, ha senki mással nem kéne találkozni közben, csak a családommal. Még messziről sem akarok látni embert.

"Kérdezd meg a párodat, míről fogtok beszélgetni, mire akár emlékezni mikor kirepülnek a gyerekek."

De... ezt nem értem, két ember közt nincs más téma, csak az, hogy "emlékszel, mit csináltunk?".