Baj, ha én nem akarom elkötelezni magam még egy jó pár évig? Ettől ki fognak nézni?

Ez fura, de mintha a saját gondolataimat írtad volna le. Annyi a különbség, hogy én csak 20 éves vagyok, tartós párkapcsolatom van, és én még anyukámmal lakom. De rémes belegondolni, hogy a társadalmi elvárások szerint nekem mondjuk 5-6 éven belül háziasszonyt, feleséget és anyát kéne játszanom egyszerre.

Egyszerűen jó érzés úgy hazajönni, hogy anya főz nekem (tudnék magamnak is, de így sokkal egyszerűbb), ha gondom van, anya segít megoldani. Jó az, hogy a barátomnál töltök heti két éjszakát, majd hazajövök, mert jó egyedül is lenni. Ha együtt laknánk, erre nem sok lehetőségem lenne. Még az összeköltözés gondolata is nyomaszt.

A gimis osztálytársaim közül 2 lány már gyűrűs menyasszony. Számomra ez is olyan elképzelhetetlen. Ha a párom most megkérné a kezem (amire szerencsére még nem készül), nem valószínű, h igent mondanék. Eddig két komolyabb kapcsolatomnak akkor vetettem véget, mikor elkezdtek azon filózni, h milyen lesz a közös jövőnk. Ez engem mindig megijesztett.

Az is furcsa volt, mikor az egyik csoporttársamnak nőni kezdett a hasa. Belegondoltam, h basszus, olyan idős, mint én, és pár hónap múlva gyereket fog szülni. És ekkor tovább szőttem a gondolataimat, hogy ennyi idősen én teljességgel alkalmatlan lennék az anyaszerepre.

Persze valamikor a távoli, ködös jövőben én is szeretnék családot, férjet, gyereket, szép kertes házat egy kutyussal.... stb, de mindez már- már utópisztikusnak hat.

Bocsánat, ha sokat írtam, és azért is, mert eltértem kicsit a kérdéstől, csak jó volt leírni a gondolataimat.

Hat szerintem mindenki azt csinal amit akar. egeszen addig amig nem mas eletebe szol bele.

En 23 evesen szültem a kisfiamat es teljesen boldog vagyok. Mindig is több gyereket szerettem volna es akkor ereztem elerkezettnek az idöt. 2 okbol,elsö nem szeretnek 35 ev felett gyereket vallani, es azert 4 gyerekhez 2-3 ev kihagyasokkal kell legalabb 12 ev(mert nem biztos, hogy elsöre összejön)masodik: nem akartam kesön szülni az elsö babat, mert ugy erzem most vagyok fitt hozza nem 35 evesen az elsöhöz. En akkor mar tuti nem csusznek masznek a porban, nem ökörködnek a strandon stb...35 körülien mar szeretnem ha a legkisebb is legalabb 2-3 eves lenne.

De ezt te döntöd el, masnak ne szülj gyereket, mert azt megbanod es mindig rossz vege lesz. Majd egyszer eljön a te idöd is, addig meg erezd jol magad.

amugy az elvarasrol meg annyit, hogy most inkabb az a trend legalabbis mifelenk, hogy engem neztek felcsinalt ribancnak, mert amikor en szültem en voltam a legfiatalabb elsögyerekes anyuka, szinte mindenki 30 fölött volt, söt sokan 40 felett elsö gyerekkel.

Uccso vagyok, bocs visszaolvasva lehet nem erthetö a masnak ne szülj gyereket, igy ertettem:

ne azert szülj gyereket, mert masok rad kenyszeritik (jajj mikor lesz unoka, mikor mesz mar ferjhez stb stb...)

Tipikus éretlen bekövesedett kamaszkori nézőpont.

Kényelmetlen felnőni, ezért úgy döntesz (döntötök), hogy nem akartok.

Előző válaszolónak igen kényelmes lehet az élete, anyuka viszi a nehezét, neki semmire nincs gondja, még szexet is kap elkötelezettség nélkül.

Ez így könnyű, csak azt ne mondja már valaki, hogy normális.

Külső kényszer nélkül nehéz ebből az állapotból kitörni, hisz oly jó. A ti helyetekben valószínű, hogy én is így tettem volna.

Nekem muszáj volt felnőni, mert beteges anyukám 19 éves koromban meghalt. Kényelmetlen volt a kamaszkorom, de 20 évesen simán elvezettem egy háztartást egyetem mellett, akkor mentem férjhez. Tudod, jó volt nevetve, függetlenül élvezni az életet a férjemmel, míg a többiek kerek szemmel csodálkoztak: hogy bírod? (Miután nem kellett 20 km-ről naponta bejárnom és egy beteg anyukáról egyedül gondoskodnom, egész jól.)

A nehézségek megedzik az embert. Neked ez kimarad az életedből, egyelőre. Lehet, 30 évesen leszel olyan érett, mint én 20 évesen. Én örültem, hogy a felnőtt dolgokkal elég jól elboldogulok fiatalon. 24 évesen az első babámmal felszabadultan játszottam, mint egy játszópajtással. 32-35 éves anyukák ezt már nehezen teszik meg.

Nem ítéllek el benneteket, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a felnőtt élet nem csak szenvedés és nyűg, hanem örömteli is lehet. Érdemes megkomolyodni, ez nem jelent automatikusan megkomorodást.

23 évesen még nem gond ez, és valóban nagyon korai 18-20 évesen a házasság és családalapítás, de azért a másik végletnek is vannak veszélyei.

Mert az, hogy 25-30 éves korodáig élvezi az ember a szabadságot az szép és jó, de utána már eléggé sietnie kell, ha családot akar. 30 felett már nagyon nehéz normális pasit találni, ráadásul már nincs idő sokáig hezitálni hogy ő lesz-e az igazi, utána pedig a gyerek se feltétlen sikerül elsőre, főleg ha előtte 10 évig tablettákat szedett, és a bilológiai óra meg lassan de biztosan ketyeg... szóval szerintem ez a legyünk minél tovább szabadok gondolkodásmód se feltétlen annyira jó.