Ezért nagyon önző lennék?
Anyagi okok miatt eladásra került a nagymamám háza. Sajnos a nagymamám elszállásolását nem tudtuk máshogyan megoldani, minthogy három hónapja ideköltözött hozzánk, mivel édesanyám nővére, aki egyedül él egy viszonylag nagyobb lakásban, nem volt hajlandó befogadni, idősotthonról pedig természetesen szó sem lehet, magam sem engedtem volna. Ezzel egyébként nem lenne semmi gond, azonban mi egyébként is egy nagyon kicsi lakásban éltünk hárman a szüleimmel (egy hálószobánk van), a nagymamám ideköltözésével pedig semmi életterem nem maradt. Eddig meg tudtuk oldani a szüleimmel hogy hárman aludtunk a hálószobában, és ha esetleg éjszakába nyúlóan tanultam, akkor kiültem a konyhával egybenyitott nappaliba tanulni (egyetemista vagyok). Most azonban a nagymamám és én alszunk a hálószobában, a szüleim pedig a nappali-konyhában. Így sajnos a tanulás sem megoldott számomra, mivel egész nap a szüleimmel ülünk a nappaliban, az alvás pedig egész egyszerűen lehetetlen, mivel a mamám iszonyatosan horkol, és a füldugó sem szűri ki. Ez folyamatosan konfliktusokat szül a családon belül, én pedig már nagyon kivagyok ettől az egésztől. :( Nem vagyok rá büszke, de én is vesztem már össze a szüleimmel emiatt. Önzőség részemről ezt felhángorgatni, vagy csak feleslegesen hisztizek?
Szerintetek tudok valamit kezdeni ezzel a helyzettel? Mit tudnék csinálni? Légyszi olyanokkal ne gyertek hogy felnőtt létemre akár el is költözhetnék otthonról, mert egy elég nehéz szakra járok, és szinte lehetetlenség lenne alkalmi munkából megteremteni egy albérlet árát.
A válaszokat előre is köszönöm! :)
19/L
De miért nem hajlandó befogadni a nagy lakásban egyedül élő testvér a nagyit? Oké neki, hogy ti négyen szorongtok egy kétszobás lakásban?? Nyilvánvaló, hogy ez nem fenntartható.
Kollégium nem jön szóba?
Ez igy nem allapot, mi tortent az osszeggel, ami a haz eladasabol lett?
Miert gondoljak azt a szuleid, hogy ez igy oke?
Termeszetesen nem vagy onzo, csak faradt es feszult. Ezen valtoztatni kell, mert a csalad ramegy.
Konyvtarban, suliban tanulni nem lehet?
Kollegiumot igenyelni es koltozni?
Munkat vallalni es szobat kivenni?
" Eddig meg tudtuk oldani a szüleimmel hogy hárman aludtunk a hálószobában"
19 éven keresztül?
KAMU
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!