A "nem szeretnék gyereket" témától az elfogadásig? Sosem unják meg?

Megunják majd,kb. 10 év múlva.

39 vagyok,egy ideje már nem kérdezgeti senki sem,előtte engem is gyakran zaklattak ezzel,hiába mondtam már kb. 14 éves korom óta hogy nekem sosem kell gyerek.

Én 32 éves vagyok, a férjem 35. Tizenéve vagyunk együtt, egyikünk sem szeretne gyereket. A családban van, a férjem egyáltalán nem érdeklődik iránta a köszönésen kívül, én maximum 1 órát eljátszom vele, de utána elegem is van belőle.

Eleinte kérdezgették a szülők/nagyszülők, hogy nekünk mikor lesz stb, de mivel mindketten azt mondtuk hogy soha, így pár év alatt leszoktak róla.

Szeretünk utazni, kirándulni, spontán programokat szervezni, szeretjük ha van időnk egymásra és a hobbijainkra. Ha gondolunk egyet, akkor szeretünk este 10-kor elmenni valamerre kocsikázni az országban és sétálni valamelyik városban.

Én azért nem fogok gyereket szülni, hogy legyen aki vesz nekem 80 évesen egy kiló kenyeret vagy heti 1x rám nyissa az ajtót, hogy élek-e még. Jó esetben lesz pár évem mielőtt feldobom a talpam, amikor nehezebben mozgok vagy valami egészségügyi bajom van, valahogy majd túlélem. De nem áldozok fel 20 évet azért az életemből, hogy majd öreg koromra "ne legyek egyedül". Nem is értem ezt a felfogást.

A mi családunkban is úgy alakult ki, hogy sem én, sem a testvérem. Sőt, még az unokanővérem sem akar gyereket. Az unokanővérem azért nem akar, mert sosem volt hozzá türelme és nem akar rossz, felelőtlen anya lenni. Ebben igaza is van. Aki nem ért a gyerekhez, az ne is vállaljon, mert akkor hallhatja, hogy "minek az ilyennek gyerek?"

A tesóm, gondolom azért nem akar gyereket, mert mindig is nyugodt életre vágyott. Én meg azért nem, mert úgy érzem, a gyerek nem érdemli meg, hogy ilyen családban nőjön fel.