Nemrég férjhez mentem, és messzire fogok elkerülni a szőlőfalumból. Miért sírok naponta majdnem fél órát kint a teraszon emiatt? Van olyan, hogy valaki annyira ragaszkodik a falujához, ha eliszik máshova belebetegszik?

#19

Már ne is haragudj, de szerintem ebben a szituációban nem tanácsos olyan gondolatokat elültetni az amúgyis problémákkal küzdő lánynak a fejében, hogy a gyerek majd mindent megold.

Ez teljesen másról szól, szakember segítsége kellene, aki rávilágít nála kötődési problémákra, mi értelme ezeket a gondokat átadni a gyereknek anélkül, hogy ő megoldotta volna mielőtt szülni fog? Te jó ég...

Atyaég, mennyi hülye van itt. Feltételezem a válaszolók 90%-a még életében nem költözött, vagy nem túl messzire a szülői háztól.

Teljesen normális, amit érzel. Az lenne abnormális, ha nem viselne meg egy cseppet sem. Életed eddigi részében, ami biztos megvan 20-25 év, ugyanazon a helyen éltél. Ezt szoktad meg, és most félsz az újtól. Nincs ezzel baj. Baj akkor lesz, ha az új lakhelyed nem tudod megszokni néhány hónap alatt. Amikor én elköltöztem a szülői házból (21 voltam), kb. 2-3 hétig olykor-olykor elsírtam magam. Nem ismertem itt senkit, magát a települést sem, és itt minden más volt, mint amit megszoktam. Aztán persze ez az érzés elmúlt, és jött az, hogy végre a férjemmel elkezdtük élni, és építeni az "új" életünket. Egyre figyelj, ne úgy éld meg a változást, hogy az csakis rossz lehet, ne az motoszkáljon egyfolytában majd a fejedben, hogy "úgysem fogom megszokni", "nem lesz itt jó nekem", mert akkor hidd el, nem is lesz jó. Légy nyitott, és próbáld élvezni az új életedet.

Az én férjem által most megkapjuk a zöldkártyát az USA-ba, tehát a következő hónapokban arra kell készüljek, hogy másik földrészre költözünk. Képzelheted.... :) Na persze azért várom is, mert jártam már Amerikában, és nagyon megtetszett, de azért odaköltözni most kissé ijesztő is.